Félelmetes magány helyett megtartó közösség – Így segíthetjük gyermekünket a beilleszkedésben

Evolúciós értelemben is kénytelenek vagyunk közösségben élni, hiszen az egyén nem élte volna túl a vadont, ha nem dolgozik össze másokkal, és a közösség nem védi meg őt. Éppen ezért a kirekesztés, a magány gondolata még a halálnál is félelmetesebb lehet számunkra. Nem csoda hát, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy a csoport részei maradhassunk: feladjuk akár saját gondolatainkat, véleményünket is. Úgy alakítjuk ezeket, hogy bent maradhassunk a közösségben, hiszen az biztonságot ad nekünk. A képalkotó eljárások megmutatják, hogy ha valakit kiközösítenek, ugyanolyan fájdalmat él át, mintha fizikai fájdalmai lennének. Az agyának ugyanazon része aktiválódik, mintha fizikailag bántalmaznák. 

A legerősebb motivációnk az, hogy tartozzunk valahova. 

A gyermekek közt is így van, és mivel az iskolában töltik mindennapjaik nagy részét, fontos, hogy ott ne kerüljenek perifériára, sikeres legyen a beilleszkedésük. 

A beilleszkedés 

A szocializáció jelenti az egyén társadalomba, kultúrába való beilleszkedését és a folyamatot, amelynek során az egyén elsajátítja egy csoport értékeit, normáit, sajátját a többiekéhez igazítja. Ez viselkedésformákat, ismereteket, képességeket, szabályokat jelent, amelyek segítségével az osztály tagjaként tud működni. 

A gyermek elsődleges szocializációs terepe a család, amibe beleszületik, ahol az alapvető normákat elsajátítja, és ahol meghatározó szerepe van az elsődleges gondozóknak. Az óvodai, iskolai közösségek normáiról nem mi döntünk, rajtunk kívülálló, hogyan alakul egy-egy osztályközösség az iskolában, vagy kis csoport az óvodában. Éppen ezért érdemes felvértezni a gyermeket olyan képességekkel otthon, amiket kamatoztathat az iskolában is. 

Minden új rendszer félelmetes lehet, hiszen a gyermek egy teljesen új helyzettel találkozik, ahol saját magának kell megtalálnia a helyét, saját magának kell kitaposnia az utakat. Hamar elválik majd, hogy visszahúzódó lesz-e vagy magabiztos/hangadó, melyik klikkhez fog tartozni, kikkel fog barátkozni, fog-e verekedni, milyen típusú konfliktusokba keveredik, egyáltalán hogy viszonyul az iskolához és a többiekhez. 

Azokat a megküzdési stratégiákat fogja használni az iskolában is, amelyeket otthonról hozott.

Így, ha otthon megfelelő mintákat sajátított el, támogatásban nőtt fel, úgy az új terepnek, az új közösségnek is megfelelő erővel vághat neki. Ha tisztában vannak saját értékeikkel, érzelmileg stabilak, van önbizalmuk és jó társas, illetve kommunikációs készségekkel rendelkeznek, úgy biztos alapokon vághatnak bele a barátkozásba. Könnyebben kezdeményeznek majd, nyitottak lesznek másokra. 
Sokat segít, ha a gyerek a szüleitől, nagyobb tesóitól, unokatesóitól sokat tud már az iskoláról. Sokszor beszélgettek már a tanárokról, a többi gyerekről, a tanulásról és arról is, hogy az iskolában lesznek szabályok, amiket be kell tartani, ahogy az óvodában is, vagy a játszótéren. Lesznek jó napok, és lesznek rosszak is. De bármi is történjen, az anyukája és az apukája szeretni fogják, ahogy mindig is tették, és bárhogy alakul, ők mellette állnak, nekik bármit elmondhat. A közös játékok, élmények és beszélgetések hatására a gyermek bizalommal vág neki az ismeretlennek. 

Hogyan segíthetünk? 

Mindezek mellett rendkívül komplex a beilleszkedés folyamata, sok múlik az adott közösség értékein, az iskolai rendszeren, az új referenciaszemélyeken, vagyis a pedagógusokon, illetve a gyermek alapvető temperamentumán, személyiségén is. 

Annak, hogy valami nincs rendben a gyermek, az iskola, a beilleszkedés körül, számos felszíni tünete lehet, amikre oda kell figyelnünk. 

Ha a gyermek általában rossz hangulatú, szomorú, gyakran fáj a feje, hasa, motorosan nyugtalan, sokszor elkalandozik, nehezen figyel, ha agresszív, dühkitörései vannak, ha hullámzó a teljesítménye, ha bepisil, bekakil, gyakran fáradt, ha már iskolába sem szeretne menni, akkor mindenképp külső segítségre szorul. 

Beszélgessünk vele sokat az érzelmeiről! Nyugodt körülmények között kérdezgessük a napjáról, az élményeiről! Töltsünk vele sok időt, hiszen a biztonságos családi közegben a gyermek megtanulhatja azokat a közösségi szabályokat, amelyek segítik majd az iskolában is, úgy, hogy közben felszabadult legyen ő is, és meg merje mutatni saját magát. Játszunk együtt, társasozzunk, kiránduljunk! A lényeg, hogy a gyermek biztonságos keretek között tanulhasson, ezt később kamatoztathatja. Vigyük közösségbe, játszóházba, játszótérre, rokonsághoz, ahol a vele egykorúakkal alakíthat ki kapcsolatokat! 

Ne csak a tüneteket kezeljük, például a has- és fejfájást, reggeli hányingert, hanem nézzünk mélyebben a dolgok mögé! Miért nem tud barátságokat kialakítani, érte-e bántalmazás a csoportban, van-e valamilyen tanulási, magatartási nehézsége? Keressünk fel szakembert! Kezdhetjük az intézmény pszichológusával, amennyiben elérhető, hiszen ő átlátja az iskolai csoportokat, dinamikákat. 

Mindezek mellett pedig ne feledjük, nem az a cél, hogy a gyermek mindenkivel jóban legyen, hanem hogy a társas készségei és önértékelése stabil legyen annyira, hogy mindennapi nehézségeit, konfliktusait legyőzze, megbirkózzon a feladataival, ugyanakkor legyen sok öröme az iskolai közösségben, és képes legyen barátságok kialakítására. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>