Marokkói kultúra, magyar szív, törökös derű – Népdalokkal teljes Guessous Majda Mária élete

Hogy érzitek magatokat férjeddel és kislányoddal Marokkóban? Elképzelhetőnek tartod, hogy végleg kint maradtok?

Inkább csak megpróbálunk kétlaki életet élni, mert mindkét hazánk fontos számunkra. Nagy álmunk volt a férjemmel – és egyben zenésztársammal –, hogy éljünk Marokkóban is. Ennek oka elsősorban az, hogy itt él a családom másik fele. A marokkói rokonsággal szakaszos, vissza-visszatérő kapcsolatot ápoltunk, sokszor több év is eltelt a találkozásaink között. Úgy éreztük, eljött az ideje a szervesebb kapcsolódásnak. A család nagyobbik része csak arabul tud, én pedig sok mindent értek, de még nem tudok folyékonyan beszélni, ezért tanulom a nyelvet. Ez az egyik fő célom itt. A ramadán miatt az utóbbi hónapban megváltozott a mindennapi élet lüktetése: máskor zárnak a boltok, az emberek máskor fekszenek és dolgoznak, és természetesen böjtölnek, lelkileg is megtisztulnak. A kislányunk, Míra elég gyorsan beszokott a helyi óvodába, ismerkedik a szokásokkal, a helyiek temperamentumával, és szépen ragad rá az arab nyelv is.

Fontosnak tartom, hogy ő is megismerje a marokkói gyökereit, mert hiszem, hogy így alakulhat ki teljesebb identitása, énképe.

A férjem is úgy érzi magát itt, mint „hal a vízben”: élvezi ezt a belül-kívül napsütötte vidéket, kultúrát.

Édesapád volt marokkói származású. Hogyan ismerkedett meg magyar édesanyáddal?

Mindketten a Debreceni Egyetemre jártak, csak amíg apukám orvosira, addig anyukám matematika–fizika–francia szakra. Amíg apukám élt, folyamatosan tudtunk egymásról, és zeneszeretetével ő is bátorított az arab zenei világ felfedezésére.

Már gyerekként is zenei pályára vágytál?

Már kicsi koromban is zengett bennem a dal, lelkesen alkottam, produkciókkal leptem meg a családot. 12 éves koromtól jártam zeneiskolába, népi ének szakra Sáriné Szebenyi Judithoz, illetve népzenei versenyekre, de nem gondoltam, hogy ez akár a hivatásom is lehet. Valahogy akkoriban még inkább orvos szerettem volna lenni apukámhoz, nagybátyámhoz és nagypapámhoz hasonlóan. Sokszor játszottam orvosost, volt betegnaplóm, recepttömböm, pecsétem is! Debrecenben, a most 150 éves Fazekas Mihály Gimnáziumban biológia szakon érettségiztem, és szinte az utolsó pillanatban dőlt el, hogy a népzene lesz az utam. És tudod, mi a nagyszerű?

Hogy rájöttem, most pont az vagyok, amire vágytam.

Így is emberekkel foglalkozom, zenével igyekszem ápolni a lelkeket előadóként és tanárként is. Időközben elvégeztem egy art coaching képzést, ami még tovább lendít ezen az úton.

Ez izgalmasan hangzik! Mivel foglalkozik egy art coach? Hogy néz ki nálad egy ilyen foglalkozás?

Az art coach vagy az art coaching eszköztárát alkalmazó szakember a művészetek színes eszköztárán keresztül igyekszik felébreszteni a kliens alkotói energiáit, kreativitását, ezzel segítve őt önmaga mélyebb megismerése felé. Jelenleg „Nőj a fény felé!” hívószóval önismereti énekórákat tartok nőknek, amelyekben ötvözöm a Zeneakadémián való tanítással töltött hét évem bő tapasztalatát az art coaching eszköztárával.

Kép

Fotó: Koszora Andrea

Mennyire érzed magad biztonságban Marokkóban?

Sosem hittem, hogy ekkora biztonságban fogom magam itt érezni! Bárhol járjon is az ember, mindig fel kell készülnie a rosszabbik eshetőségre, de őszintén mondom, hogy nagyrészt pozitív tapasztalataim vannak.

Az utcán az emberek a Jóisten áldását kérik egymásra, teljesen mindegy, hogy ismerősök vagy sem.

Olyan érzésem van, mintha mindenki a rokonom lenne egy kicsit. Múltkor egy ismeretlen hölgy jött szembe velem, egy pillanatra megállt, rátette Míra lányom fejecskéjére a kezét, áldást kért rá, és ment tovább, mintha mi sem történt volna. Az edzőteremben sem volt ez másképp: egyszer elsőként érkeztünk a kislányommal, az utánunk jövő ismeretlen nők pedig sorra megpuszilták Mírát, és üdvözöltek engem, amíg vártuk, hogy beengedjenek.

Hogyan köszön vissza a marokkói származásod a személyiségedben? Gondolok itt például a jó értelemben vett temperamentumosságra.

Az életmódomban, a habitusomban, az ünnepekben és a látásmódomban is visszaköszön. A marokkói nők nagy lángon tudnak égni, nagyon kifinomultak, és – ezt nem tudom másképp megfogalmazni – van tartásuk. Érződik rajtuk az önbizalom, az erő. Sokat tanulok tőlük.

Legutóbb két évvel ezelőtt, az Átváltozás című lemezed kapcsán beszélgettünk – azóta napvilágot látott egy újabb, a Tőlem-Neked, ami már az ötödik a sorban, de első abban a tekintetben, hogy szólólemez. Különlegessége még, hogy török és magyar népdalokat tartalmaz, méghozzá nem is akármilyen formában…

Éreztem, hogy olyan lemeznek van itt az ideje, ami a két nép népzenéjét szervesebben kapcsolja össze, mint eddig bármelyik lemezem. A Tom-Tom Kiadó gondozásában megjelent Tőlem-Neked közismert magyar és török népdalokat tartalmaz, és minden dal kétféle feldolgozásban hallható. A műfordítás dr. Erdal Şalikoğluval való közös munkám eredménye. A lemez megjelenését az NKA Halmos Béla Program támogatta. Mindkét nemzet az eredeti nyelv mellett saját anyanyelvén is hallhatja – vagy éppen tanulhatja meg – a másik nép közismert népdalait, vagyis ez a lemez közel hozza a török közönséghez a magyar zenei hagyományt, és a magyar hallgatókhoz a török vokális zenei csemegéket.

A telt házas lemezbemutató a Yunus Emre Török Kulturális Intézetben volt, ahol mind a magyarok, mind a török meghívottak beleadták szívüket-lelküket a közös éneklésbe.

Kép

Fotó: Koszora Andrea

Magyar, török, berber, arab, radzsasztáni, hindi, urdu, kazah, azeri, perzsa nyelveken énekelsz, ami egészen elképesztő! Jómagam is tanulok törökül – igaz, most van egy kis lustasági szünetem –, így tudom, hogy a ragozás roppant logikus, a magyaréhoz nagyon hasonló. Te autodidakta módon vagy tanártól tanultad a török nyelvet?

Elsőként a Budapesten élő török barátnőimhez jártam gyakorolni, de nem a szó szoros értelmében vett magánórák keretében. Aztán alap török nyelvtudással, Erasmus-ösztöndíjjal kimehettem Isztambulba egy művészeti egyetemre, ahol a török népzene elméleti alapjait ismerhettem meg. Óriási élmény volt az ott töltött idő, mélyen megfogott a török világ, a zene, a tánc, az illatok, az egész kultúra, az emberek, a gondolkodásmód, a mentalitás. A török nyelvtudásom a hetek-hónapok múlásával hál’ Istennek rohamosan fejlődött, hiszen nagyrészt csak törökökkel érintkeztem, és közben már iskolai keretek között is tanulhattam a nyelvet. A negyedik hónap végén le is tettem a nyelvvizsgát.

Elismerésem! Képzeld, nem is olyan régen megjelent a kepmas-hu-n egy interjú dr. Bartha Júlia néprajzkutató-orientalistával, aki nagyon pozitívan beszélt a török nők helyzetéről, karrierútjáról. Az olvasókat meglehetősen felpaprikázta a cikk. Olyanokat kommenteltek a közösségi oldalon közzétett poszt alá, hogy „a török férfiak mellett a nő csak egy rabszolga; Törökországban a nők nem futhatnak be karriert, mert nem engedik nekik; elég ott tölteni huzamosabb időt, és az ember szembesül azzal, hogy nem olyan szép világ, mint ahogy a szakember beszél róla”. Te mit tapasztaltál a kintléted során? Nem lehet, hogy egyszerűen csak rossz a közel-keleti népek marketingje?

Nagyon veszélyesnek tartom a címkézést. Az arab és a török nép elképesztő kulturális értékeket hordoz, éppúgy, mint a magyarok.

A sztereotípiák akkor tudnak leomlani, ha lépéseket teszünk egymás felé.

Nem az az elsődleges, hogy szeressük egymást, hanem hogy megismerjük a másikat és a kultúráját. A megismerés után jöhet a második lépés, vagyis, hogy mélyebb szinteken is nyissunk egymás felé. Ha mindez megtörténik, akkor láthatjuk, hogy nem minden annyira fekete és fehér, ahogy elsőre gondoltuk.