„A bal szememmel jó ideig csak foltokat láttam” – 18 évesen gyógyíthatatlan betegség miatt hagyott fel a versenysporttal

A tatabányai származású Galambos Bernadett élete váratlan fordulatot vett, miután két évvel ezelőtt, 18 évesen megtudta, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Azelőtt mindennapjai nagy részét a versenysport töltötte ki: kicsi kora óta dzsúdózott, rengeteget járt edzeni, fiatalon válogatott sportoló lett és megjárta az Egyesült Államokat is, ahonnan elhozta az Óceán Kupa első díját.

„Hatévesen ismerkedtem meg a dzsúdóval. Ez volt az első sport, amit bemutattak nekünk az általános iskolában, és gondoltam, kipróbálom. Anyukámék először nem vették komolyan, de miután kiderült, hogy tehetséges vagyok benne, elkezdtek támogatni. Soha nem voltam lányos alkat, ezért nem is bántam, hogy sokáig csak fiúkkal tudtam edzeni.”

„Amikor már versenyeztem, és lett egy monoklim, akkor sem azt mondtam magamnak, hogy de csúnya vagyok, hanem azt, hogy milyen menő, és büszke voltam a sérülésemre!”

Detti 14 évesen igazolt a Budapesti Honvéd Sportegyesülethez, a fővárosban lakott kollégiumban, itt is edzett. Nem volt egyszerű dolga, hiszen hetente tíz edzése volt, mellette a tanulmányaira is nagy hangsúlyt fektetett. Sportolói karrierjét kisebb-nagyobb sérülések kísérték: mielőtt az egyesülethez igazolt volna, gerincsérve lett, megműtötték, de a gyors regenerálódásnak köszönhetően viszonylag hamar vissza tudott menni edzeni.
„Az orvosok azt mondták, hogy valószínűleg örököltem a hajlamot, mivel apukámnak kétszer is volt gerincsérve. Nem akartak 14 évesen megműteni, de nagy volt a bénulás kockázata – még a sport abbahagyása esetén is –, ezért elvégezték a beavatkozást. Szerencsére rá egy évre már mehettem is versenyezni.”

Detti a dzsúdónak köszönhetően kijutott Amerikába, ott is megmérettette magát. Az Óceán Kupán első lett, erre az eredményére a legbüszkébb. Lehetősége lett volna arra is, hogy külföldön maradjon sportolni és tanulni, de mivel még nagyon fiatal volt, ezt nem vállalta be. 

Egészen 18 éves koráig dzsúdózott, de miután kiderült, milyen betegséggel küzd, úgy döntött, felhagy a küzdősporttal.

Elmondása szerint a betegségének nem volt különösebb előjele. Rendszeresen járt sportorvoshoz, a gerincét is többször vizsgálták, de semmi nem utalt arra, hogy bármi komoly problémája lenne. A horvátországi nyaraláson tapasztaltak viszont mindent megváltoztattak: a vizsgálatok során kiderült, hogy az agyában található gyulladások ráhúzódtak a látóidegeire, ezért látott jó ideig csak foltokat az egyik szemével.
„Az autoimmun betegséget ezerarcú betegségnek is hívják, mivel mindenkinél máshogy jelenik meg. Ezek a gyulladások az agyban bármire ráhúzódhatnak, nekem csak a látóidegeimre szoktak. Emiatt romlott is a szemem, és van, amikor szteroidot kell szednem, hogy jobban lássak. Azelőtt nem is hallottam erről a betegségről. Amikor szembesültem vele, hogy ez nem gyógyítható, kétségbeestem. Közben nagyon igazságtalannak éreztem, hogy én, aki világéletemben sportoltam és vigyáztam magamra, nem voltak káros szenvedélyeim, ezt érdemlem. Elég nehéz volt feldolgoznom, jártam is emiatt szakemberhez.”

Detti édesanyja sem tudott egykönnyen belenyugodni a diagnózisba. Több orvoshoz is elvitte gyermekét, hogy megbizonyosodjon arról, mi okozza a rosszulléteket. Időbe telt, hogy elfogadja a megmásíthatatlan tényt, de még most is ott él benne és a lányában is egyfajta bizonytalanság, mert az orvosok sok mindenre a mai napig nem tudnak választ adni. 

Nem tudják megmondani például azt sem, milyen kihatással van ez a betegség a gyermekvállalásra. 

A gyógyíthatatlan betegség ellenére Detti nagyon pozitívan látja a helyzetét. Azt tapasztalja, hogy a lelkiállapota, a külső behatások, sőt még az étkezés is nagyban tudja befolyásolni jóllétét, ezért igyekszik a lehető legjobban figyelni a testére és annak jelzéseire. Bár a betegségből teljesen kigyógyulni nem tud, néhány apró életmódbeli változtatással meg tudja előzni, hogy rosszabbra forduljon az állapota. A bizakodó hozzáállásnak pedig már most megvan az eredménye: a legutolsó kontrollvizsgálaton megállapították, hogy nemcsak nem jött elő több gyulladás az agyában, de még tűntek is el a korábban meglévők közül! Ilyet ezelőtt az orvosa sem látott.  

„Nagyon sokat számít, hogy valaki hogy áll egy diagnózishoz, ezt saját magamon is tapasztalom. Az elején bepánikoltam, amikor elkezdtem rosszabbul látni, ezzel még jobban belehajszoltam magam a rosszullétbe. Kiszámíthatatlannak éreztem az egészet, ijesztő volt, érzelmileg megterhelt. De amióta elkezdtem tudatosan figyelni magamra és megnyugtatni magam, a rosszullétek sokkal rövidebb ideig tartanak.”

Kép

A fotó Galambos Bernadett tulajdona

Detti már kitapasztalta, hogy ha rosszabb hangulatban van vagy éppen beteg, akkor nagy eséllyel számíthat rá, hogy estefele rosszabbul fog látni. Ilyenkor az is sokat tud segíteni neki, ha lepihen egy kis időre. Ugyanakkor az állapotára az is hatással tud lenni, hogy éppen milyen étrendet követ. 
Amióta figyel arra, mit eszik, sokkal jobban érzi magát.
„Két évvel a diagnózis után úgy érzem, együtt tudok élni ezzel a betegséggel, és a dzsúdón kívül nem hiányolok semmit az életemből. Rájöttem arra, ahelyett, hogy korholom magam a rosszullétek miatt, jobb, ha megengedem magamnak, hogy egy-két napig sírjak, vagy ne érezzem jól magam. Ezeket a nehéz napokat is igyekszem megélni, s közben arra gondolok, hogy legközelebb már biztosan minden jobb lesz.” 

Kitartását és az élethez való pozitív hozzáállását Detti édesanyjától leste el. Kétéves volt, amikor vér szerinti apja elhagyta őket, az édesanyjának ekkor két munkahelye volt, így ő már egészen kicsiként azt látta, hogy nincs lehetetlen, bármiből fel lehet állni. Nincs harag benne, amiért így döntött az apja; ez többek közt annak köszönhető, hogy édesanyja – bár lett volna rá oka – soha nem mondott az apjáról egy rossz szót sem. Szerencsére nevelőapjával, aki ötéves kora óta vele van, nagyon jó a viszonya.

„Hiszek abban, hogy a legtöbb betegség lelki eredetű, ezért is szeretnék a jövőben pszichológiával foglalkozni.” 

„Jelenleg a győri Széchenyi István Egyetemre járok rekreáció és életmód szakra, a mesterképzésen mindenképp sportpszichológiát szeretnék tanulni, és ezen a területen is szeretnék elhelyezkedni. Egyrészt, mert ez korábban nekem is nagyon sokat segített, másrészt mert így továbbra is közel maradhatok a sporthoz.”
Detti hiányolja az életéből a dzsúdót, viszont nem szeretne teljesen lemondani a sportolásról. Az a terve, hogy megismerkedik a testépítés világával. Versenyekre is el szeretne menni, mert úgy érzi, a versenysport az élete, a folytatást sem tudja enélkül elképzelni. Emellett egy dietetikusképzést is el szeretne végezni, amely jól kiegészítené a sportpszichológiai tanulmányait, miközben a saját edzéseit, fejlődését és egészségét is támogatná.