Férfiak – a hátsó ülésről

– Te milyen üdítőt kérsz? – fordul az anyósülés felé. Tanácstalan hallgatás a válasz, de igazából nincs is rá szükség. – Még egy light kólát, köszi! Viszlát!

– Itt ez a kaja éri meg a legjobban – mondja nekünk, miközben továbbhajt a kiadóablakhoz. Fizet, átveszi a papírzacskót, biccent és lassan a gázra lép. – Nézd, ide állítsd be a poharat. Ne bontsd ki az egészet, mert akkor szétesik…ne, ne ott, a másik végén, Apa. Aha… Na, milyen?

– Azért vezetés közben ne egyél, álljunk meg egy parkolóban! – hangzik a túloldalról.

De persze nem állnak meg, hiszen „a drive lényege épp ez, Apa, hogy az ember nem áll meg, mert siet, ennyi erővel be is mehettünk volna, és akkor újratölthettük volna a poharat”, aztán elkezdenek a téli gumikról beszélni, miközben apa a kibontott sültkrumpliból fia szájába adogatna, de az megrázza a fejét, és színpadias mozdulattal int egy gyalogosnak. „Majd a következő pirosnál én is kibontom.”

A hátsó ülésről figyelem őket és előttük az utat, havas eső esik, s az ablaküveg négyszögének betonszürke vetítővásznán régi nyári képek peregnek…

Strand, délutáni tűző nap, zsivaj és vízcsobogás, labdapuffanás. Apa és fia leteszi a focit a törölközők mellé és indulnak a büfébe. A két kéz már épp összeér anélkül, hogy az egyiknek ágaskodnia, a másiknak pedig lehajolnia kellene. Az egyik hármat is szaporáz, amíg a másik egyet lép. Útközben megállnak, a gyerek leguggol, valami bogarat figyelnek, az apa magyaráz, majd előre indul. „Menjünk, mert elfogy a fagyi!” – talán ezt mondja. Újra elindulnak, de a csupasz gyerektalpat még megszúrja egy fránya kavics is. Alaposan megvizsgálják. Azért nagy nehezen csak megteszik a húsz métert az asztalokig. Az apa felrakja fiát egy székre. A mozdulat színpadiasan lassú, s a gyerek szükségtelenül magasra lendül, mintha a férfi azt üzenné a strand népének, „ide nézzetek, ez itt az én fiam!”. A vékonyka karokra támasztott, büszkén vigyorgó ötéves arc épphogy kilátszik az asztallap fölött. Rendelnek, jégkrémet és sört, de előtte még valami pasis viccel elszórakoztatják a pincérnőt. Nevetnek. Közben megérkezik az utca végére egy piros autócsoda, mustrálgatják, komolyan egymásra néznek, majd a kocsira, komolyan bólogat a kisember, gesztikulálva magyaráz a nagy. Megérkezik a rendelés, az apa kibontja a jégrém végét, és akkurátusan magyarázza, hogyan kell fokozatosan kicsomagolni a papírból, ahogy fokozatosan fogy és olvad. A gyerek nagy szemekkel nézi felváltva őt és az áhított édességet.

A férjem belekortyol a sörbe, a fiam terjedelmes csokimaszattal a szája körül hátradől, a lába kalimpál. Tik-tak…

…tik-tak. Kattog az index. Megérkeztünk. Nézem a két férfit, akik azóta is keretezik az életemet, körülbelül úgy, ahogy most is látom őket a szélvédő két oldalán.