Ahol az emberek énekelve álltak ki szabadságukért – Észtország és fővárosa, Tallin

Azt észtek nyelvrokonaink, de körülbelül ugyanannyira értjük meg magunkat velük, mint a finnekkel, ha tehát azon kívül, hogy „hal” és „kéz” mást is szeretnénk mondani észt barátainknak, akkor nem érdemes a magyarral próbálkozni. (Ellentétben velünk, az észtek a finnekkel remekül megértik egymást). Eredményesen lehet viszont próbálkozni az orosszal, a lakosság több mint negyede ugyanis ilyen anyanyelvű. 

Tallin varázsos hely, régi és új elegánsan keveredik benne, nem csoda, hogy a történelem során oly sokaknak fájt rá a foga. 1154-ben még Qlwn-nak hívták, de a lakói végül a dallamosabb Tallin mellett tették le a voksukat (az évszázadok során a dán, a svéd, a német és az orosz megszállók a legkülönfélébb nevekkel illették). Az észtek igazán csak az I. világháborút követően mondhatták magukénak a várost, sőt az egész országot, amikor is 1918. február 24-én éppen Tallinban kikiáltották a Független Észt Köztársaságot. Szabadságukat azonban nem sokáig élvezhették, a II. világháborút megelőző Molotov-Ribbentrop paktum alapján 1940-ben Lettországhoz és Litvániához hasonlóan Észtország is „felvételét kérte” a Szovjetunióba, azt követően, hogy a Vörös Hadsereg egységei egy éve már Tallinban állomásoztak. Több mint fél évszázadot kellett várni, hogy 1991. augusztus 20-án, a moszkvai katonai puccs idején újra kikiálthassák az ország függetlenségét. 

Az észt forradalmat gyakran a „daloló forradalomként” emlegetik, mivel az észtek nagy tömegrendezvényeken – amelyeken olykor a megközelítőleg egy millió észtből több százezren részt vettek –, együtt énekelve álltak ki a szabadságukért.

Tallin mint fontos kikötő és kereskedelmi központ a Hanza-szövetség tagja volt, 1811-ben 12 ezer, két évszázad múlva pedig már 412 ezer lakossal. A nagyon szépen helyreállított történelmi belvárosa 1997 óta a világörökség része. A városból kimagasló mészkőhegynek Toompea a neve, és 1229-ben ide épült a Livóniai lovagrend vára. A várkastély épülete jelenleg az észt parlamentnek ad otthont. A városfal a középkorban sokáig Észak-Európa legjelentősebb védműve volt. Mára egy 2 kilométer hosszúságú szakasz és a hozzá tartozó 26 torony maradt meg belőle. A tornyok egy részében lakások vannak, de találhatóak bennük múzeumok és közhivatalok is. Itt van például a Kiek in de Kök torony, ami valóban azt jelenti, amit mindenki sejt: „kukkantás a konyhába” és jelenleg a Városi Múzeumnak ad otthont. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Hosszú Hermann és Kövér Margó szintén tornyok, akkor némi képet alkothatunk az észtek kedélyességéről.

Pénz nem vész el, csak átalakul

Tallin mindig gazdag város volt és ma is az. GDP-je az Európai Uniós átlag 117 százaléka (szemben az egész országra számított 67 százalékkal). Kisebb gazdasági csoda zajlott le itt. 

A New York Times egyenesen „balti-tengeri Szilíciumvölgy”-nek nevezte a várost, akkora fejlődésen ment keresztül az információtechnológiai szektor. 

És a sok pénz (amit idén január 1-től már euróban számolnak) meg is látszik rajta. Tallin rendezett, szép és tiszta és Európa Kulturális Fővárosaként az év folyamán még több nagy beruházásra került sor, mint egyébként. Jövőjét három pillérre alapozza: középkori örökségére, tengeri múltjára és fejlődő kulturális kínálatára. Az idei év számtalan érdekes rendezvénye közül érdemes kiemelni a „Tallin tengeri napjai"-t, ami Észtország legjelentősebb szabadtéri családi eseménye, és azt a hatalmas rock-koncertet, amellyel minden évben a függetlenségüket ünneplik.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2011 szeptemberi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.