Erzsébet királynő is imádta a lazacot a „balkán Balatonon”, ahol tárt karokkal várják a magyarokat
„Titeket, magyarokat se kímélt a történelem, de mindig kiálltatok magatokért” – jegyzi meg jól érthető angolsággal és jól érezhető szimpátiával Robert, a macedón taxisofőr. Nem bánom, hogy kedvel, hisz csaknem három órát kell egy légtérben eltöltenünk, ennyi az út a szkopjei reptérről az Ohridi-tó partjáig. Busszal is megtehető, csak úgy kicsit hosszabb, így meg rögtön „idegenvezetőt” is kapunk hozzá, aki boldogan megosztja véleményét a nőkről („nem éri meg vitába szállni velük”), az albánokról („velük gyakran vitába szállunk”) és Ohrid városáról („nem vitás, hogy remek hely!”).
Robertnek köszönhetően így bennfentes információkkal felvértezve érkezünk meg úti célunkhoz. De előbb átszelünk egy látványos hegyvonulatot, döbbenten figyelve a hegyi falvak vakolatlan házai közül kikandikáló – inkább giccses, mintsem pompás – palotákat. A többségükön albán zászló lengedez, az egyik tartóoszlopán hatalmas piros masni. „A tulajdonos Svájcban dolgozik, onnan jár haza villogni” – ingatja a fejét Robert, akitől szinte sajnáljuk, hogy Ohridban el kell válnunk. A jó hír: még találkozunk!
Házigazdánk a szálláson onnan folytatja a csevejt, ahol az előbb a taxis abbahagyta. A kerti lugasban ülünk, mindenfelől kivik csüngenek a nyakunkba. Vagy félórányi beszélgetést követően kiderül, hogy a szobánk már rég kész van, csak a tulajdonos szeretett volna megismerni minket. Úgy fest, errefelé nagyon élvezik az eszmecserét bárkivel, bármiről.
Szívélyesek, és arra, hogy magyarok vagyunk, tényleg még szélesebb mosoly a válasz.
Az erkélyről a vízre kinézve azt is megértjük, miért nevezik Észak-Macedónia Balatonjának a helyet. Van benne egy jó adag Tihany-hangulat, csak drámaibb magaslatokkal körbevéve, kisebb, de színesebb hajókkal. És Tihanyban ennyi kivi sem terem.
A szláv Jeruzsálem
Az Ohridi-tó Európa egyik legöregebb állóvize, kiterjedése a Balatonéhoz hasonló. Ohrid óvárosának dimbes-dombos utcái fölött pedig legszívesebben röpködne az ember, ha volna szárnya, így viszont a vádliját erősíti a fel-le meneteléssel. Szállásunk szerencsére a központban fekszik: ha balra indulunk, az éttermes, kávézós, üzletsoros sétálóutcára és a tóparti főtérre; ha jobbra, a strandokra, felettük a várhoz és egy azt övező fenyőerdős vidékre érkezünk.
Bármelyik irányt választjuk, templomokat és kápolnákat biztosan látni fogunk, ha nem is mind a háromszázhatvanötöt, amelyekről Evlia Cselebi török világutazó-történetíró mesélt a XVII. században, miután hazatért a településről.
Ha hiszünk neki, Ohridban az év minden napjára jut egy-egy szent hely.
Főként a bizánci stílusú egyházi építészet kincsei ezek, nem véletlenül emlegetik „szláv Jeruzsálemként” is a várost. A leglátványosabb fekvésű közülük a Kaneói Szent Jovan-templom egy takaros kis panorámadombon, hátterében a tóval. A legfontosabbnak pedig az egykori érseki főtemplomot, a később mecsetként is működő, ezeregy éves Szent Szófiát mondják.
A tó partján található Szent Naum-kolostorban őrzik a cirill ábécé egyik megalkotójának, Szent Naumnak a sírját. A legenda szerint, a koporsóhoz hajolva hallhatjuk a szent szívének dobogását. Az Ohridi Nemzeti Múzeum pedig a Robev-családi házban üzemel – ez egy tipikus macedón építmény, amely hajdan azonos részekre oszlott a testvérek között; egy közös szobával, ahol a családok összegyűlhettek. A városnak, amelyet körülbelül negyvenezren laknak, van továbbá egy Kr. e. 200 körül épült antik színháza is, amelyben manapság is tartanak előadásokat.
Anglia királynője és Ohrid királynője
Ohrid bolgár, bizánci, normann és szerb fennhatóság alatt is állt, majd a XIV. század végétől a XX. század elejéig az oszmánoké volt. Ma több mint nyolcvan százalékban macedónok lakják, Észak-Macedónia része, de a tó túlpartján már Albánia fekszik. És ha már nemzetek: nyaralni nemcsak például hollandok, hanem egész meglepő módon ausztrálok is sokan járnak ide, csapataikkal mi is összefutunk. A várban, ahová feltétlenül érdemes felsétálni a város látképéért, magyar szót is hallunk, majd egy étterem falán rácsodálkozunk a budapesti Hősök tere fotójára mint hangulati elemre.
A fő hangulati elemek azonban a jellegzetes formájú ohridi utcalámpák, amelyek mindenfelé azonosak, nincs kivétel: egy tipikus balkáni török lakóház alakját mintázzák kicsiben.
Elragadó bájt kölcsönöz a helynek, hogy éppen olyan – alulról felfelé szélesedő, kiugró felsőbb szintekkel bíró, fekete ablakkeretes – házikók között sétál az ember, amilyen alakú fényforrások világítják meg a lépteit. S hogy a vár meg a templomok után még merre érdemes lépkedni este? Éttermek, fiatalos szórakozóhelyek érik egymást a központban, de nyáron például koncertsorozat is a partra csábít. Minden értelemben a szebbik arcát mutatja itt a Balkán: példás tisztaság, jól öltözött emberek, akik többsége angolul is prímán társalog, és kifogástalan kínálat a boltokban. Ha vásárolnánk, az ohridi nyaraláshoz macedón dénárt felesleges váltanunk, euróval is bárhol fizethetünk.
Gasztronómiafronton melegen ajánlott a friss helyi pisztráng sopszka salátával, a tó felett egy stégen, például a KajKanevche nevű vendéglőben. Ahol akár úgy is kortyolhatja az ember az italát, hogy a lába közben a vízbe lóg.
A leghíresebb halfajuk az ohridi lazac – amikor Erzsébet királynő a városban járt, és megkóstolta, állítólag így méltatta: „Anglia királynője találkozik Ohrid királynőjével”.
Páratlan élmény a partról figyelni a halászokat, és lenézni a hihetetlenül tiszta vizű tó fenekére. Azt mondják, az átlagos mélysége százötvenöt méter, de legmélyebb pontján a kétszáznyolcvannyolcat is eléri. Nyáron így is felmelegszik akár huszonöt fokosra is, azaz simán lehet fürödni benne.
A gyöngyök titka örök
A part egy része a vadregényes sziklák alatt kanyargó szűk stégösvényen közlekedve járható be, amelynek korlátja sincsen, és csak a strandszakaszoknál szélesedik ki. De sokan megmártóznak a főtér közelében is a tóban, nem mindenki veszi a fáradtságot, hogy kijelölt strandot keressen. A kiadós parti sétánkat követően mi éppen próbálnánk megfejteni a szuvenírként minden második sarkon árusított ohridi gyöngy ékszerek titkát, amikor belekeveredünk egy „bazi nagy balkáni lagziba”: zenekarostól, táncoló nagymamástól vonul a menet végig az óvároson. Találgatjuk, vajon melyik templomban lehetett az esküvő. A nyomunkban macskák suhannak kecsesen, sok van belőlük errefelé.
S ha már az ohridi gyöngyöt említettem, nos, annak eredetéről és összetételéről nincsenek biztos információk.
Azt mondják, egy helyi hal olajától lesz színpompás, készítésének receptje azonban 1924 óta családi titok.
Ennek ismerete nélkül bolyongunk hát tovább a középkori atmoszférában, miközben az UNESCO Világörökség részét képező tavon – melynek élővilága oly gazdag, hogy több mint kétszáz csak itt megtalálható fajt jegyez – XXI. századi extrémsportolók mutatványoznak. A parton egy biciklis futár fél kézzel kormányoz, a másikkal tálcára tett csésze kávékkal, teákkal egyensúlyoz (ez nemcsak show-elem, tényleg kiszállítja őket), ami még egyedibb attrakciónak hat, mint a flyboardosoké.
Nehéz elhagynunk ezt az élvezetes forgatagot, bár kellemes a tudat, hogy az utazás, a szállás és az étkezések árai a földön járnak, azaz máskor is jöhetünk, ha úgy gondoljuk. Legközelebb a környéken elterülő Galičica Nemzeti Parkot is szeretnénk felkeresni, amely remek kirándulási lehetőséget nyújt a túrázni vágyóknak. Nekünk most a bónusz: visszaúton egy éjszakát Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban töltünk – más kérdés, hogy az teljesen más világ. Random szobrokkal telepakolt belvárosa távol áll az ízlésünktől, óvárosi bazársora egy fokkal közelebb, de nem nyűgöz le. Még jó, hogy Robert – a tótól visszafelé is ő hozott, reggel már várt ránk a sarkon – gondos kalauzként erre is felkészített.
Teréz anya szülőhelyén ezzel együtt remekül készítik a bureket meg a csevapot, mi a kóbor kutyáknak is dobunk belőlük.
Látjuk a Balkán legnagyobb keresztjét a Vodnó-hegyen: hetvenhat méter magas, négyszáz tonna fémből, több mint két éven át épült, ötszáznál is több reflektor világítja meg. Pazar, de amit elviszünk magunkkal, az sokkal inkább Ohrid szépsége a tüneményes utcalámpák alatt átélt vidám kavalkáddal.
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
