EP-választási kisokos – Mi számít európai értéknek? Erről is szavazunk!

Vajon mi az európai parlamenti választások tétje? Nem csak valami távoli, bürokratikus intézmény, esetleg félretolt politikusok klubja az, amiről szó van?

Kép: European Union 2017 - European Parliament
Kép: European Union 2017 - European Parliament

Kép: European Union 2017 - European Parliament

Az Európai Unió furcsa nemzetközi szervezet: államszövetségnél kevesebb, puszta nemzetközi együttműködésnél több.

Létrejötte annak köszönhető, hogy alapítói a tagállamok közti gazdasági együttműködéssel, a kölcsönös gazdasági függés fokozásával és a nemzeti gondolat háttérbe szorításával szerették volna kiküszöbölni egy újabb háború lehetőségét a második világégés után.

Természetesen már ekkor, 1957 körül is sokan álmodoztak az Európai Egyesült Államokról mint végső célról.

Az EU végrehajtó, vagyis kormányzó szerve az Európai Bizottság, döntéshozó szerve pedig a tagállamok minisztereinek egyeztetési fóruma, az Európai Unió Tanácsa. Részben döntéseket hoz az Európai Parlament is, ugyanakkor a különféle döntéshozatali eljárásokat felsorolni igen sok bekezdésbe telne. Az Európai Parlament szívesen bővítené saját jogköreit, minthogy így gyorsabb lehetne a döntéshozatal, mint a kompromisszumokat kidolgozó, államközi egyeztetésen alapuló tanácsban.

És persze gyakran hallunk az EU demokratikus deficitjeiről is, ami a választók szintje és a felsőbb szintek közti törést jelenti, például hogy nem közvetlenül a választók választják a biztosokat, a bizottság elnökét és más tisztviselőket. A közvetlen demokrácia hívei számára az Európai Parlament hatalmának növelése a kézenfekvő megoldás. Ám tudnunk kell, hogy az EP hatalmának növelése föderatív, szupranacionális irányba tolná el az EU-t, minthogy a nemzeti szuverenitás hangsúlyozása és a nemzeti hatáskörök megtartása inkább az államközi egyeztetés előnyben részesítését jelenti.

Az EP-ben 751 képviselő ül, akiket 1979 óta közvetlenül, nemzeti választásokon választanak meg öt évre. A jelenlegi ciklus 2014-ben kezdődött.

Jelenleg az EP legnagyobb ereje az Európai Néppárt, a nagy kereszténydemokrata-konzervatív jobboldali tömb. Az Európai Parlament frakciói viszont nem nemzeti frakciók, hanem pártpolitikai, ideológiai frakciók.

Jelenleg „kormányoldalnak”, azaz a bizottság tagjait adó pártoknak mondhatjuk a Néppártot (217 képviselő), a szocialistákat (186 képviselő) és a liberális, Guy Verhofstadt-féle ALDE-t (68 képviselő), amelynek a Momentum is tagja. Az „ellenzék”: az Európai Konzervatívok és Reformisták (itt ülnek a brit toryk és a lengyel PiS képviselői), a radikális baloldali zöldek, az Egyesült Baloldal (GUE/NGL), az euroszkeptikus-populista EFDD (ez Nigel Farage pártja) és a Nemzetek és Szabadsága Európája (ENF) frakciója.

 

Mindebből látszik, hogy az EP-ben „kormánypártinak” és „ellenzékinek” lenni nem feltétlenül világnézeti pozíciót jelent.

A tagállamokat nem népességarányosan képviselik küldöttjeik az Európai Parlamentben; azért, hogy a nagyok érdekérvényesítő képessége kisebb, a kicsiké pedig nagyobb legyen, a kis nemzetek arányuknál valamivel több, a nagyok arányuknál valamivel kevesebb képviselőt küldenek. (Az Amerikai Egyesült Államok tagállamai esetében ezt a dilemmát másképp oldották meg: a kongresszusba népességarányosan, a szenátusba egyenlően két-két képviselőt küldenek a tagállamok.)

Magyarország 21 képviselői mandátummal rendelkezik. A 2014-es európai választás eredményeként 12 (fideszes) képviselő a konzervatív Európai Néppárt, négy az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének képviselőcsoportját, két képviselő pedig a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoportot erősíti. Három képviselő dolgozik függetlenként.

 

Az EU-t mindig a francia–német tandem uralta, vezető politikusai viszont általában a Benelux-államokból kerültek ki.

Jelenleg a legérdekesebb fejlemények az EU-s politika területén: Emmanuel Macron több Európai Uniót proponáló mozgalma és a jobboldali „populizmus” előretörése. Ez a populizmus viszont, amihez a Fideszt is sorolni szokták, nem biztos, hogy annyira új jobboldali jelenség.

Az európai pártok világnézeti határai elmosódtak

Mi történt ugyanis a Néppártban? A fősodratú nyugat-európai néppártok, amelyek egykor a pragmatikus kereszténydemokráciát képviselték, mára meglehetősen távolra sodródtak eredeti álláspontjuktól. Középen lavíroznak, egyes kérdésekben jobbosabb, másokban balosabb álláspontot foglalnak el, s önkéntelenül behódoltak a liberális-baloldali politikai nyelvezetnek, a folyamatosan szélesedő emberi jogok, az emancipáció és egyenlőség nyelvének. A nyugat-európai középjobb pártok legjobb esetben is mára technokrata liberális pártokká váltak. Ugyanígy a szociáldemokraták is eljellegtelenedtek.

Kép: European Union 2017 – European Parliament

 

A középpártokat ma csak annyi különbözteti meg, hogy a jobboldaliak kicsit kapitalistábbak és kicsit nemzetibbek, mint a baloldali megfelelőik. De Brüsszelben és Strasbourgban mindannyian ugyanazt a bürokrata nyelvet beszélik.

A közép-európai jobboldali középpártok, köztük a Fidesz csatlakozása a Néppárthoz egy idő után megzavarta a nagykoalíció és a „pax technocratia” működését, mert kiderült, hogy ezek a pártok a legtöbb kérdésben jobbra állnak nyugati társaiktól, legyen szó nemzeti gondolatról, kereszténységről, családról, genderről vagy bevándorlásról. Ezzel párhuzamosan az utóbbi években megerősödtek a jobboldali középpártoktól valamiképp jobbra álló pártok is Európában, ezeket azonban bajos volna egységesen szélsőjobboldalinak, nacionalistának vagy populistának nevezni. Nem ugyanaz a torykból kivált Farage Brexit Pártja, mint a francia Nemzeti Front; vagy a kormányon lévő Svájci Néppárt és az úgyszintén kormányzó Dán Néppárt, mint a Jobbik vagy épp a spanyol Néppártból kiváltak által alapított Vox.

Vannak pártok, amelyek pusztán megelégelték a tehetetlenkedést, és markánsabb konzervatív politikát szerettek volna folytatni, mint mainstream társaik (UKIP, Brexit Párt, Vox és más kiválók); vannak nemzeti liberális-jobboldali pártok (Dán Néppárt, Svájci Néppárt); egyesek jóléti államot akarnak, mások neoliberálisabb, adócsökkentő politikát; és persze vannak szélsőjobb formációk is (például a brit BNP). Sőt: számos „szélsőjobboldalinak”, „radikális jobboldalinak” titulált párt (például a holland Geert Wilders Szabadságpártja) inkább jobboldali nemzeti liberális pártnak tekinthető, amelyek szembe helyezik a melegjogokat a bevándorlással.

Tegyük hozzá: időnként egy-egy nyugati kereszténydemokrata párt új erőre kap, kicsit markánsabb konzervatív politikát kezd folytatni – mint a Spanyol Néppárt az utóbbi időszakban Pablo Casado és a „szégyentelenek” vezetése alatt –, ám ekkor a progresszív média rögtön populista hatást és fasizmust kiált.

E sorok szerzője szerint az „újjobboldali populizmus” ugyanakkor semmi más, mint a régi konzervativizmus, a határozott jobboldaliság – annak elfáradt, felismerhetetlenné vált, magát „középen állónak” tartó, technokrata változatával szemben.

A „populizmus” itt nem jelent mást, mint az odafigyelést az emberek, a választók, a nemzetek problémáira, egyfajta jobboldali pragmatikusságot és a demokrácia felújítását annak liberális-technokrata lenézésével szemben. Az „újjobboldali populizmus” valójában: régi értékek új tálalásban.

Mik a tétek?

A Néppártban jelenleg harc folyik afelett, hogy az alakulat inkább balra vagy inkább jobbra nyisson. Ha a Néppárt balra nyit, akkor tovább tolódik balra, és megszűnik az autentikus jobboldaliság, kereszténydemokrácia, konzervatív gondolat képviselőjének lenni. Ekkor megnyílik az út az EU további föderalizációja, államszövetséggé tétele felé, amelynek keretében a progresszívek a maguk képére akarnák formálni a közép-európai államokat, illetve a szolidaritást hangoztatva rájuk erőszakolják, hogy részt vállaljanak olyan problémák – például a bevándorlás – kezelésében, amelynek létrejöttében nem bűnösek. Ez a „szolidaritás” igazából azonban a felelősség terítése. Miért is kellene kvótákat átvállalnunk, hiszen nem mi támogattuk a bevándorlást, és nem nekünk volt gyarmatbirodalmunk?

Balra nyitás esetén az „európai értékek” a progresszív, baloldali és liberális „értékeket” jelentenék, amelyek már így is túlsúlyban vannak a brüsszeli politikai közbeszédben. Ne feledjük: ez a választás öt évre szól. Az pedig nemcsak az EU számára, hanem a saját életünkben is nagy idő.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti