Első gyerek, hatalmas változások – Pszichológusszemmel az „Ilyen az élet" című filmről

A történet

Az első találkozás egy vakrandi, amelyet a két legjobb barát szervez – persze csupa jó szándékból – s mondanunk sem kell, a két résztvevő öt perc leforgása alatt abszolút negatív  benyomást alakít ki a másikról, ami az elkövetkezendő évek során is kitart. Tulajdonképpen még az étteremig sem jutnak el, annyira nem illenek egymáshoz. Legjobb barátaik időközben házasságot kötöttek, megszületik kislányuk, Sophie, akinek ők, Holly és Messer a keresztszülei. Alig múlik el a kis Sophie első születésnapja, amikor szülei halálos autóbalesetet szenvednek, végrendeletükből pedig kiderül, hogy ha velük bármi történne, akkor kislányuk nevelését Messerre és Hollyra bízzák. Így aztán a csodás sportoperatőri karrier előtt álló szívtipró, valamint a sütni-főzni imádó, mindig kiszámítható Holly kénytelenek összeköltözni, megosztani egymással az életüket és Sophie nevelését, annak minden felelősségével együtt.

Elköteleződés és halogatás

Az élet kész tények elé állítja őket, és ők nem halogathatják tovább a felelősségvállalást. A mai világban az elköteleződés (akár a párválasztást, akár a gyermekvállalást tekintve) nem könnyű feladat, hiszen a tennivalók szinte elborítják az embert, és annyi területen kell megfelelni, illetve helytállni, hogy a másokért való felelősségvállalásra sem energia, sem kedv, sem idő nem marad.
Ugyanakkor természetesen nemcsak ez lehet a halogatás egyetlen oka, a háttérben számos más indok is meghúzódhat. Vannak, akik nem is szeretnének elköteleződni, érdektelenséggel, közönnyel vagy egyenesen elutasítással gondolnak a házasságra és a gyermekvállalásra, hiszen annyi rossz tapasztalatot szereztek a szüleik, a környezetük megromlott kapcsolatait látva, hogy elvesztették a hitüket a házasságban. Mások a szabadságukat féltik, így inkább nem lépnek ki a komfortzónájukból, talán éppen azért, mert gyermekként nem kapták meg az ehhez szükséges lelki töltetet és szabadságot. Weöres Sándor szavaival élve: „A gyermekkor természetes igénye: szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik. A felnőttkor természetes igénye: élet. S a mai felnőtt, vagy alig-él, vagy maga és mások rovására, rejtek-utakon él. Az öregkor természetes igénye: nyugalom. S a mai öreg, minthogy korábbi igényei ki nem elégülhettek, még a sír szélén is szabadságot és életet akar.”

Perfekcionizmusból jeles

Megint mások annyira szeretnék tökéletesen és jól csinálni feladataikat, hogy az ebből fakadó szorongás és aggodalom, valamint a saját teljesítményükkel, illetve döntéseikkel kapcsolatos kételyek, végső soron tehát a perfekcionizmusuk és a kudarctól való félelmük akadályozza meg, hogy a pártalálás, a kapcsolati elköteleződés, majd a gyermekvállalás útján elindulhassanak.
Manapság a család kialakulásának útja, a családdá formálódás folyamata nem minden esetben követi a klasszikus mintát, miszerint a pár előbb megismerkedik egymással, bizonyos időt, akár éveket is eltöltenek együtt, majd házasságot kötnek, és ezt követően döntenek a gyermekvállalás mellett vagy ellen, mérlegre téve egyéb megvalósítandó céljaikat, álmaikat is. A gyermekvállalás még a stabil, érzelmi közösségen alapuló párkapcsolatokat is komoly próbának veti alá, hiszen az újdonsült szülőknek rengeteg, addig számukra ismeretlen, olykor igen csak szorongató élethelyzettel kell eredményesen megküzdeniük. Egy kisgyermek életben tartása, a róla való gondoskodás, szükségleteinek, vágyainak, kötődésigényének kielégítése, még akkor is embert próbáló feladat, ha a saját magzatunkról van szó, akit kilenc hónapig vártunk, és volt idő készülni a vele való megismerkedésre, fizikai és lelki értelemben is berendezkedni a jövetelére.

Felboruló egyensúly

Lehet, hogy a szülők úgy vágnak bele ebbe a kihívásokat rejtő feladatba, hogy már elsajátították a felnőtt lét minden csínját-bínját, megtanultak önmagukról gondoskodni, szüleiktől, illetve másoktól függetlenül élni, a párkapcsolat és a gyermekvállalás azonban éppen ellenkező működésmódot igényel. A függetlenség helyett újra a kölcsönös függés kerül előtérbe, ami különösen nehéz abban az esetben, ha a pár tagjai hosszú ideig voltak egyedülállóak és már mindketten kialakították saját életritmusukat, szokásaikat. Az alkalmazkodás kényes feladat, hiszen olyan módon kell a közös „mi” identitást megteremteni, hogy a felek közben megőrizzék saját egyediségüket és személyiségüket is. A kölcsönös alkalmazkodás során kialakul az egyensúly, amelyet a gyermek érkezésekor újra kell tervezni, hogy mindannyian jól érezhessék magukat az új élethelyzetben, és képesek legyenek a gyermek körüli teendők ellátására is.

Kép

Részlet az Ilyen az élet c. filmből

Míg a fiatal pár tagjai a gyermek érkezése előtt még rugalmasan kezelhetik az elvégzendő feladatok listáját (pl. akár főzhetnek otthon is, de ha úgy esik jól, elugorhatnak valahova vacsorázni), a különböző szerepek felvállalását (ki intézi a bevásárlást, a házimunkát stb.), a rokonakkal való kapcsolattartást (milyen gyakran találkoznak, mennyire szoros kapcsolatot ápolnak velük), a baba megszületése után nem seperhetik a szőnyeg alá a feszültségteli kérdések megvitatását, és a közös döntések meghozatalát. Mindemellett az eddig bevált módszereket és szokásokat sem árt újratárgyalni, hiszen a szülőknek szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy bár eggyel többen lettek, a nap továbbra is csak 24 órából áll.

Változásról változásra

Ha az egymást szerető, a pártalálás és az összecsiszolódás útján szépen lassan végighaladó szülőpárosnak is ennyi kihívással kell szembenéznie, akkor képzeljük csak el, mit érezhetett filmünk két főszereplője, akik tulajdonképpen ki nem állhatták egymást, és mégis egyik napról a másikra, egy kislány felelősségteljes szüleivé kellett válniuk. Holly és Messer semmiféle tapasztalattal nem rendelkezett a gyereknevelés területén, bizonytalanságuk, szorongásaik, a kapcsolatukban megbúvó ellentéteket is még jobban kiélezték, felszínre kerültek a rejtett konfliktusok. Mindazonáltal, egy nehéz élethelyzet nem csupán romboló hatással lehet az egyénre, hanem építkezhet is belőle. Holly és Messer napról napra válnak magabiztosabb, ösztönösebb szülőkké, képesek elengedni a tökéletesség iránti ragaszkodásukat, rájönnek, hogy célravezetőbb, ha megpróbálnak csupán „elég jó” szülők lenni. Kettőjük kapcsolata is új alapokra helyeződik és minőségi változáson esik át. A közös célok, a másik fél folyamatos támogatása olyan, eddig rejtett képességeket és személyiségjegyeket hív elő belőlük, amelyek összeillőbbek azoknál, amelyeket annak idején egymás előtt feltártak, és kutya-macska viszonyukat gyengéd kötődéssé alakítják.
Bár a tündérmesék és a hollywoodi vígjátékok világában a problémák könnyedén megoldódnak, a való élet egy hajszálnyit bonyolultabb ennél. Éppen ezért lényeges, hogy a fiatal párok tudatosan és felelősségteljesen felkészülhessenek életük nagy döntéseire, amelyhez ma már számos helyen segítséget kérhetnek, illetve rengeteg könyv, információ, tréning, kurzus elérhető számukra.
S ha annak idején nem voltunk ennyire előrelátóak, akkor sem kell kétségbeesnünk, hiszen utólag is képezhetjük magunkat, s fektethetünk időt-energiát a párunkkal, illetve gyermekünkkel való kapcsolatunk fejlesztésébe.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt>>