Valóban létezik életre szóló barátság?

A barátság, a családi kapcsolatok mellett, az egyik legfontosabb terep, ahol az együttműködés, illetve a nézőpontok összehangolásának képességét elsajátíthatjuk. Emellett a barátok lelki támaszt is nyújtanak számunkra, amelyre bizonyos életszakaszokban igencsak nagy szükségünk lehet. A másikhoz való alkalmazkodás, az empatikus odafordulás és a megértés mellett, olykor a rivalizálás, versengés is helyet kaphat, ami hozzájárul ahhoz, hogy céljainkat elérjük. Éppen ezért a pszichológia, illetve a fejlődéslélektan is nagy hangsúlyt fektet a baráti kapcsolatok fejlődésének, továbbá a barátság érzelmi oldalának feltárására.

Gyerekkori barátságok

Egy kutatópáros öt olyan értéket gyűjtött össze, amely a gyermekek szerint fontos egy barátságban, de a későbbi életszakaszokra is jellemző.

Milyen a jó barát?

• Igazolás és gondoskodás: éreztetjük egymással, hogy fontosak vagyunk egymásnak, kiállunk egymásért.
• Konfliktusmegoldás: konfliktus esetén megbeszéljük a problémáinkat és könnyen kibékülünk egymással.
• Segítség és irányítás: segítünk egymásnak, hogy könnyebben el tudjuk végezni a feladatainkat, valamint megosztjuk egymással az értékeinket.
• Társaság és szabadidő: időt töltünk egymással.
• Intim eszmecserék: megosztjuk egymással örömünket, bánatunkat, titkainkat, problémáinkat.

Kisgyermekkori barátainkat gyakran a szüleink választják ki, illetve a közelség határozza meg, hogy kivel töltjük az időnket: a szomszéd kissrác vagy anyu barátnőjének a kislánya, mert velük rendszeresen találkozunk, a játszótéri Petike, mert ő is mindig akkor van ott, amikor mi. Ebben a korban a barátság csupán az egymás melletti játékról, később az együtt játszásról szól. 4 és 9 éves kor között már a közös vonások is szerepet játszanak a barátságok kialakulásában, s olyanokat választunk barátoknak, akik valamiképp hasonlóak hozzánk. 6 és 12 éves korunk között, egyre inkább képessé válunk a másik nézőpontjába belehelyezkedni, így az együttműködés valamint az alkalmazkodás válnak a barátság központi elemeivé. Ugyanakkor ebben az életszakaszban a különböző kortárscsoportokhoz való tartozásnak is nagy szerepe van, amely segít a különböző szociális készségek, az egyezkedés, a kompomisszumkészség, az önérvényesítés illetve az alkalmazkodás elsajátításában.

Talán ez az egyik oka annak, hogy ebben az életszakaszban a gyermekek többségének sok „barátja” van, hiszen a közösség minden egyes tagjával igyekeznek jó viszonyt kialakítani, hogy a csoporton belül megfelelő pozícióba kerüljenek. Az emlékkönyv is a kortárscsoporthoz való tartozás egyik jelképe, hiszen a kis közösség minden egyes tagja rajzol, ír valamit a másiknak, ezáltal is megerősítve a társasághoz való tartozás érzését. Ezért sem csodálkozhatunk azon, hogy ezeknek a kapcsolatoknak a többsége hamar véget ér, hiszen valójában nem egy-egy személyhez, hanem magához a közösséghez kötődünk. Amikor a csoport felbomlik, a különböző életutak, illetve a gyakran kialakuló távolság miatt az egykori társasághoz tartozó személyek többségétől lassan eltávolodunk.

Természetesen lehetnek olyanok, akikkel a későbbiekben is szoros kapcsolatban maradunk, ami sokat segíthet a serdülőkor kríziseivel való szembenézésben. A tizenévesek gyakran teljesen új kapcsolatokat építenek, hiszen a kamaszkor küszöbén nagy szükség van olyan barátokra, akikre számíthatunk a családunktól való függetlenedésben, illetve akik kapaszkodót jelentenek a sokféle bizonytalanság közepette. Serdülőkorban ugyanis a barátok támogatása hatalmas segítséget jelent a szülőktől való érzelmi eltávolodásban, valamint a hullámzó érzelmekkel való szembenézésben. Visszajelzéseik hozzájárulnak az önismeret és az énkép fejlődéséhez, dicséretük és bátorításuk pedig növeli a gyakran bizonytalan kamasz önbizalmát.

Hová lesznek a barátok?

Bár barátokra nem csak gyermekkorban van szükségünk, mégis gyakorta előfordul, hogy a felnőtt léttel együtt járó számtalan feladat közepette elfeledkezünk a barátság iránti természetes igényünkről. Különösen nehéz megőrizni a barátságot akkor, ha a két ember teljesen más életszakaszban tart. Lehetséges, hogy míg egyikük nehezen talál párt, szingliként éli az életét, és a karrierépítés tölti ki minden idejét, addig a másik már házasságban él és gyereket nevel. A teljes mértékben eltérő életritmus mellett a közös témák is megfogyatkoznak, ami gyakran a barátság kiüresedéséhez vezet.

A kisgyerekes szülők helyzetét még tovább nehezíti, hogy a nagycsalád felbomlásával, és a nagyszülőktől, szülőktől kapott érzelmi támasz csökkenésével nem nagyon számíthatnak senkire, pedig ekkor lenne igazán szükségük olyan emberekre maguk körül, akik hozzájuk hasonló élményeken mentek/mennek keresztül, akik meghallgatják, megértik, olykor tanácsokkal látják el és támogatják őket. Hatalmas segítség ilyenkor (is), ha a párunk egyben a legjobb barátunk, ugyanakkor külső kapcsolatokra is szükség van, vagyis hogy a pár mindkét tagjának legyenek más barátai is, illetve olyan párok, akikkel közösen összejárhatunk és megoszthatjuk velük örömünket, bánatunkat. Mindazonáltal érdemes meghúzni a határokat, például, hogy mely témákat osztunk meg a barátainkkal, mivel gyakran éppen az okoz konfliktust a családban, hogy olyan problémákat mondunk el a barátainknak, amelyeket elsősorban a házastársunkkal kellene megbeszélnünk, tisztáznunk.

Barátokra minden életszakaszban szükségünk van, de az életre szóló barát mítosza számtalan esetben csalódást okoz.

Van, hogy hosszabb-rövidebb időre eltávolodunk egymástól, de az életünk egy későbbi szakaszában újra egymásra találunk. Ez nem jelenti azt, hogy rossz barátok lennénk, csupán a változó igények, élethelyzetek elsodornak bennünket egymástól és újabb kapcsolatokat hoznak magukkal.

„Kimentem az erkélyre, s mint minden este, felnéztem az égre. Atyaisten! Holdfogyatkozás! (...) Ezt nem lehet egyedül elviselni. (...) Eszembe jut barátom, akivel két hete az újholdat néztük. Csakhogy ő most Európa másik csücskében van. Mindegy, megvan a hotel száma, hívom, kapcsolják, meglepett, álmos hang: Te vagy? Mi történt? Holdfogyatkozás van, hadarom, csak annyi, hogy nézz ki az ablakon, és bocsánat, ha felébresztettelek. Leteszem a kagylót. Nem kellett volna. Hülyét csináltam magamból. Egy óra múlva csöng a telefon. Most ment le az árnyék a Holdról, mondja. Aludj jól.”

Janikovszky Éva

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>