Egy sci-fi-író jövendölései

Summa Technologiae

Egy fehér galamb szállt az érseki palota ablakpárkányára, ahol mindig akadt néhány kis mag a madarak részére, amikor belépett a vendég az érseki szobába. 
– Hogy van Barbara? – kérdezte az érsek aggódva, hellyel kínálva barátját.
– Tudod, hogy én is, de ő különösen nehezen viseli, hogy már tizenegy éve próbálkozunk, és még nem jött össze a gyermek… Egyre többet gondolkodom azon, hogy talán a munkája is közrejátszik ebben – masszírozta meg a homlokát a vendég, majd elkomorodott. – Talán a radiológia nem tesz jót a méhének. – Nagyot sóhajtott és elmosolyodott, barátságosan kezet nyújtott:
– Hát már majdnem elfelejtettem gratulálni neked, hogy érseknek neveztek ki! 
– Ugyan már! – fogadta a gratulációt a vendéglátó. – Az Úr nem hivatalt, hanem feladatot bízott rám. Mármint, ha ezt nekem elhiszed – mosolyodott el a főpap. 
– Tudod, hogy én morális okokból nem hiszek istenben…
– Miért, drága barátom? – kérdezte bizakodóan, bízva abban, hogy esetleg most több sikerrel járhat Krisztus érdekében.
– Annyi szörnyűség történt csak az utóbbi néhány évtizedben, hogy egyszerűen nem tudok egy olyan atyában hinni, aki mindezt hagyta, hagyja megtörténni. A nácik elpusztítottak belőlünk hatmilliót, és a családom is odaveszett volna, ha nem lettünk volna katolikusok – és nem lettek volna olyan barátok, amilyen te vagy...
– Akkor miben hiszel? – kulcsolta össze kezeit a pap.
– Szerintem párhuzamosan két evolúció is zajlik: egy biológiai és egy technológiai, ez utóbbit az ember indította útjára – kezdte lelkesen a vendég. – Most azon dolgozom, hogy az ún. technoevolúció erkölcsi aspektusaira válaszokat adjak, mert lehet és kell is adni. Ahogy fejlődik a világ, egyre inkább látjuk, hogy hogyan kellene a föld összjövedelmét igazságosan elosztani. Az orvostudomány sikerei a halálozási arányszám csökkentésével elérik majd, hogy a népesség egyre tovább éljen, a csecsemőhalandóság csökkenésével pedig a világ népessége hatalmas arányú gyarapodásnak fog indulni! Az életkörülmények javulásával ugyanakkor a technológia az élet elsekélyesedésének eszközévé válhat, valamint a tömegkommunikációs eszközök a szellemi javak engedelmes megsokszorozóiból „kulturális selejttermelőkké” válhatnak…
– Ez nagyon érdekes! Tehát azt mondod, hogy a könyvnyomtatás után ez lesz az újabb forradalom, ami átalakíthatja az emberek életét?
– Pontosan! Sőt, épp tegnap fejeztem be az Introellektronika című fejezetet, ami arról szól, hogy a tudomány mítoszai, az elektrokrácia veszélyei, a kibernetika és szociológia, az elektronikus agyak hitei, vagy éppenséggel az információval járó kihívások milyen jövőt hozhatnak! Holnap a fantomológiáról fogok értekezni, ami nem más, mint a természetben elő nem forduló, kreált modellek, amelyek mesterségesen létrehozhatóak.
– Mesterségesen létrehozható modellek…? – kérdezte értetlenül az érsek.
– Igen! – válaszolta lelkesen a barátja. – Világok teremtéséről és információk tenyésztéséről, illetve az automatikus univerzális plagizátorról van szó. De ezekben semmi természetfölötti nincs: természeti törvényeken alapuló matematika az egész, vagyis algoritmusok. Ez elvezet minket a kiborgizálás és az önfejlődésű gépek kérdéséhez.
– Önfejlődésű gépek? De hiszen ez sci-fi, nem?
Ekkor a vendég elnevette magát.
– Tudod, Lolek, a híres prágai rabbi, Júda Löw ben Becalél, korának elismert gondolkodója, és egyben a titkos zsidó tan, a kabbala követője volt a 17. században. Nevéhez nagyon érdekes legenda fűződik: a prágai gólem története. A legenda szerint Júda Löw rabbi egy varázserejű papír segítségével életre keltett egy, a Moldva folyó medrének agyagából összegyúrt teremtményt, ami vagy – tette hozzá az író – aki segített a rabbi helyett elvégezni a szombaton felmerülő munkákat. A történet szerint a rabbi inaktiválni is tudta a gólemet, méghozzá úgy, hogy az Isten nevével ellátott papírdarabot – vagy egy isteni algoritmust? – egyszerűen kivette belőle, mintha csak egy konnektorból húzná ki. A rabbi teremtménye győzelem volt a halál felett: a lényt csodával teremtette meg porból és hamuból. Summa summarum: a gólem egy robot volt.
– A robot szót mindig is nagyon érdekes szónak találtam, Stanisław, ráadásul a kabbalában különösen nagy jelentőségük van a szavaknak – de mindannyian tudjuk, hogy a szavaknak nemcsak súlyuk, hanem erejük is van...
– Hát igen, tőlünk nyugatabbra csak kevesen tudják, hogy ez szó, amelyet ma már az egész világ használ, eredetileg a cseh robotából származik, és munkát jelent. Ahogy a gólemnek is volt munkája: szombatonként elvégezte azt, amit a vallás tiltott. Ezzel a szóval először, ilyen kontextusban a nagy cseh író, Karel Čapek könyvében találkoztam, méghozzá a Rossum univerzális robotjai című drámájában. Akkor figyeltem fel rá igazán, amikor megtudtam, hogy a születésem évében jelent meg.
– És mi lesz a munkád címe? Egyszerűbb lesz a címe, mint ez a robotos, ugye?
– Summa Technologiae.
– Csak nem Aquinói Szent Tamás könyvére, a Summa Theologicára akarsz utalni?
Stanisław Lem mosolyogva biccentett.

Stanisław Lem (1921–2006) nem tartotta magát sci‑fi-írónak, de nagyon foglalkoztatta az a kérdés, hogy vajon egyedül vagyunk-e az univerzumban. Leghíresebb regényét, az 1961-ben megjelent Solarist George Clooney főszereplésével Steven Soderbergh író-rendező is filmre vitte 2002-ben. A történetben az emberiség egy olyan magas intelligenciával találkozik, amelyet nem tud értelmezni. Egy későbbi írása (A kudarc) is azzal foglalkozik, hogy eddig vajon miért nem vettünk észre nálunk értelmesebb lényeket az univerzumban, és miért nem találkoztunk velük. Szerinte erre több válasz is adható: lehet, hogy szándékosan rejtve maradnak előlünk, vagy már meghaladták az űr felfedezését, sőt, talán magát a teret is. Önmagában a technológiai fejlődéssel szemben Lem nagyon kritikus volt, azt is felvetette, hogy egy olyan civilizáció, amelyben a technológia mindenki egyéni szükségletét kielégíti, egy második kőkorszakba juttatja annak tagjait, hacsak nem elég fejlett a társadalom. 
Lem, akinek személyes jó barátja volt Karol Józef Wojtyła (becenevén: Lolek), a későbbi II. János Pál pápa, egyik fő művének tartotta az 1964-ben megjelent Summa Technologiae című írását. Négy évtizeddel később a Szempillantás című művében áttekintette, hogy korábbi gondolatai mennyiben és hogyan váltak valóra 2005-re: egy évvel a halála és két évvel az érintőképernyős mobiltelefonok első generációjának mintapéldánya, az első iPhone megjelenése előtt. 
1976-ban az amerikai Science Fiction Writers of America (SFWA) tiszteletbeli tagságot kívánt adni Lemnek, aki ezt elutasította, mondván, hogy a kortárs sci-fi-irodalom sekélyes és alacsony színvonalú. Sokoldalúságára és munkabírására jellemző volt, hogy még Philip K. Dick – a Szárnyas fejvadász című film alapjául szolgáló regény, az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? írója – is arra vetemedett, hogy az FBI‑nak levélben jelezze 1974 szeptemberében, hogy Stanisław Lem nem lehet valós személy, mivel minden bizonnyal egy egész bizottság ontja a neve alatt megjelenő műveket a kommunista párt megrendelésére.
Lem fia 13 évnyi házasság után született meg.

Kép

Részlet a „Solaris” című filmből, kép: Profimedia - Red Dot

A szegedi Löw Lipót és Löw Immánuel rabbik Júda Löw ben Becalél leszármazottainak tartották magukat. Löw Immánuelt, bár a Horthy-rendszerben magyar felsőházi tag volt 1927 és 1939 között, a magyar nácik ugyanúgy az Auschwitz felé tartó vonatra rakták fel, mint sorstársait. Zadravecz István püspök – Mindszenty József bíboros támogatásával – személyesen járt közben a belügyminiszternél szabadon bocsátása érdekében. Szeged főrabbija néhány héttel később, egy budapesti kórházban hunyt el, 90 éves volt.

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. szeptemberi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>