Egy nagy adag szeretetburgert, ittfogyasztásra!

Amikor Magyarországon elkezdték árulni a hamburgert, Marika néni is megkóstolta az egyik vendéglátóhelyen, de nem ízlett neki. Azt gondolta, lehet ezt jobban is csinálni, úgyhogy belevágott. „1984-ben nyitottam, pár évvel később hazánkban is megjelent a McDonald’s, akkor nagyon sok hamburgeres megszűnt Pesten. Én eldöntöttem, hogy bárhogy is lesz, nem zárok be. Ha nekem kell fizetni azért, hogy ezt csinálhassam, akkor is csinálom, mert szeretem – mondja. – Ez a munka nem unalmas, nincs két egyforma puffancs, valamit mindig változtatok, és időnként kitalálok újakat is.”

Az új típusokat kóstolgatja és tökéletesítgeti a „megjelenés” előtt, van többek között narancsos, barackos, szőlős, banános és töltött káposztás is. „Szabolcsi lány vagyok, ott pici töltött káposztákat készítettünk, most is ilyeneket rakok a puffancsba. Ma egyébként karajt sütöttem, ott az edényben már olvad a csirkemell holnap reggelre, a mélyhűtőben pedig máj van, úgyhogy mindennap más készül.” Közben becsomagolja az egyik hátizsákos vendég fél hamburgerét, belerak még egy kis szelet húst, hogy „legyen neki vacsorára”.

A 75 éves asszony egyedül működteti a boltot, nincs alkalmazottja, mert ő „mindig is ilyen aktív életet élt.” Büszkén meséli, hogy a 34 év történetéből hamarosan könyv készül, és hogy a piros-fehér-zöld díszítésű fociburgerét egy hölgy már Németországban is készíti egy olyan vendéglátóhelyen, ahova sok magyar jár. Kifejezetten emiatt kereste fel Marika nénit.

Kép: Páczai Tamás

A „rajongók” ilyeneket írnak róla a Facebookon: „Ki kell próbálni! Használati utasítás: előtte és utána egy hétig tilos enni.” „Egy baj van a hamburgerrel: hogy én még nem kóstoltam.” „Ha szeretetburgerre vágyom, betérek hozzá.” Ő pedig meghallgatja azt, akinek másodszorra sem sikerült a vizsgája, meg elmagyarázza, hogy egy-egy ételt hogyan kell készíteni, majd cetlire írja a telefonszámát, hogy a kollégista felhívhassa, ha esetleg elakad a receptmegvalósítás közben. „Dicsérni is szoktam őket, mostanában inkább a fiúkat, úgy érzem, hogy nekik nagyobb szükségük van a megerősítésre.” Az egyetemisták cserébe nagyon készségesek, ha vendéglátójuknak számítógéphasználati gondjai támadnak.

Egészen váratlan, sőt, sorsfordító események is történhetnek velünk, ha betérünk a hamburgerezőbe – legalábbis ezt tudtam meg a kedvenc történetéből. Amikor még bódéként működött, a kígyózó sorban egy fiú, majd egy lány következett, elvitelre kértek burgert. „Elkészült az étel, a fiú pedig így szólt: – Marika néni, egybe tetszett csomagolni, de mi nem együtt vagyunk. – Még – mondtam erre. Pár hónap múlva, amikor ismét megjelentek, mosolyogva mondták, hogy már lehet egybe csomagolni, egy párt alkotnak.”

Azt mondja, nem kell átküldenem a cikket a megjelenés előtt, mert bízik bennem. A fotósunkat kedves fiúnak látja, a nála megforduló diákokat türelmesnek és segítőkésznek. „Néha eszembe jut, hogy ha befejezem, elmehetnék más vendéglátósokhoz átadni nekik az ötleteimet, tapasztalataimat” – mondja vidáman.  

Kép: Páczai Tamás

A cikk a Képmás magazin 2018. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>