Egy ADHD-s gyermeket nevelő édesanya története: „Addig nem megyek el mellőle, amíg az érzelmi vihar el nem múlik”

Születésekor semmi nem árulkodott arról, hogy bármi baj lenne a babával, szép volt és jó egészségnek örvendett. Már betöltötte a másfél évet, amikor édesanyja észrevette, hogy gyermeke nem tud bekapcsolódni a körülötte történő dolgokba, rá volt írva az arcára, hogy minden gyors neki, és az is látszott, hogy másképp érzékeli a külvilágot, mint a többi gyerek. Akkor jött rá igazán, hogy szakemberhez kell fordulnia, amikor megtapasztalta, mennyire nehezen megy neki a tanulás a testvéreivel ellentétben.   
„Éppen az első nagy lezárás volt a koronavírus-járvány miatt, amikor otthon maradtam a három gyerekkel. 

Ő másodikos volt, és tisztán látszott, hogy tanulás közben pillanatok alatt szétesik a figyelme, miközben más tevékenységekben nagyon el tudott mélyülni. 

Furcsa volt számomra ez a kontraszt, ez volt az, ami elgondolkodtatott. Ezen kívül nehezen tudott megküzdeni az érzelmeivel, és nagyon rosszul aludt, nem tudta kipihenni magát.” 

Az édesanya először saját magában kereste a hibát, arra gondolt, hogy biztos nem volt elég figyelmes a terhesség alatt, vagy hogy rosszul nevelte a lányát. Mélyen legbelül viszont érezte, hogy valami más állhat a háttérben. Alaposan utánaolvasott az aggasztó tüneteknek, és akkor fogalmazódott meg benne, hogy gyermeke ADHD-s lehet. A hivatalos diagnózist ugyan még nem kapták meg, ám minden jel arra utal, hogy ezzel állnak szemben.

„A lányunknál ez nem úgy nyilvánul meg, hogy nem bír egyhelyben ülni, és állandóan felugrál, ő inkább az az ábrándozó, merengő típus, aki nehezen tud figyelni, és nincs mindig a jelen pillanatban. Most, hogy kamaszodik, sokkal jobban érzékeli, hogy más, mint a többiek, és ezt nehezen éli meg. Lélekben eléggé el tud fáradni. Itthon is türelmetlenebb velünk, és az esetleges kritikát, szurkálódásokat is nagyon magára tudja venni.”

Az ADHD említése az iskolában újdonságnak számított. Az édesanya világosította fel a tanárokat arról, hogy ez egy idegrendszeri fejlődési rendellenesség, amely miatt az érintett gyerekek általában három–négy évvel le vannak maradva társaiktól, de ezt a hátrányt idővel be tudják hozni. 

A tanároknak nem tűnt fel, hogy bármi komoly gond lenne, lánya viszont úgy érzi, hogy osztálytársai nehezen fogadják el, és kirekesztik őt. 

Emiatt édesanyja már azon is elgondolkozott, hogy iskolát kellene váltaniuk.  
„Az évek során megtanultam, hogy bármi történik a lányommal, az első és a legfontosabb az, hogy ott legyek vele. Akármit mond, akármit csinál, nem megyek el mellőle addig, amíg az az erős érzelmi vihar – fakadjon szomorúságból, elkeseredésből, kiborulásból – el nem múlik. Volt olyan, amikor erősen sírt, és azt mondta, hogy »Anya, én nem akarok ilyen lenni, olyan rossz ezt érezni!«, aztán szépen lecsendesett.”

A heves kitörések hetente egyszer-kétszer szoktak előfordulni, de nem lehet pontosan tudni, hogy ezeket mi idézi elő. Emiatt a család változó felállásban tud elmenni például nyaralni, ugyanis kihívás minden családtag számára, hogy hosszú ideig össze legyenek zárva. Ennek ellenére több sikertörténetről is be tud számolni az édesanya. 

„Találtam egy zenét, amelyet kifejezetten ADHD-soknak állítottak össze, ezt beraktam neki végtelenítve éjszakára. Döbbenetes hatással volt rá, már az első alkalom után kipihentebben ébredt. A másik nagy segítség a tejdiéta volt, amelyet már négy hónapja kitartóan tart a lányom, aki amúgy azelőtt naponta megivott egy liter tejet. A diétának köszönhetően könnyebbnek érzi magát, és az alvással sincs gond, már zene nélkül is megy neki.”

Édesanyja állítja, hogy a nehéz tulajdonságok mellett lányában sok különleges jellemvonás is megbújik. A vizsgálatok során több helyen is megállapították gyermekéről, hogy intelligenciája az átlagos tartomány felső részébe esik. „Nagyon együttérző, teljesen rá tud hangolódni másokra. 

Elképesztő fantáziája van, gyönyörűen rajzol, és szeret különleges dolgokat kipróbálni, például nagyon szívesen farag az édesapjával, aki asztalos. 

Ezen kívül imádja az állatokat, van három nyuszija és egy kutyája.”
Édesanyja szerint vitathatatlan, hogy lánya egész életében ADHD-s lesz, de bízik benne, hogy idővel gyermeke könnyebben meg tud majd küzdeni a nehézségekkel, miután kialakítja magának azokat a szokásokat, amelyek segítik őt a mindennapokban. Ugyan még csak most fog kamaszkorba lépni, de már most azt tervezi, hogy felnőttként ADHD-s gyerekeknek fog iskolát alapítani.

A teljes beszélgetés a lejátszóra kattintva hallható.

 A podcast és a cikk megjelenését a Szerencsejáték Zrt. támogatta.