Ebben az évben még lesz karácsony – Brüsszel ideiglenesen visszavonta új kommunikációs irányelveit

Brüsszelben megnyitotta kapuit a karácsonyi vásár éppen azon a napon, amikor az Európai Bizottság „belső kommunikációra vonatkozó iránymutatásokat” fogalmazott meg. A november 26-ai dokumentum legfőbb célkitűzése, hogy mindenkinek hasonló elismerést és tiszteletet biztosítson nemtől, származástól, kortól, vallástól, szexuális orientációtól függetlenül, kiemelt figyelemmel az LMBTQ-közösség tagjaira. Ám nem egészen egyértelmű, hogyan kívánja a brüsszeli bürokrácia megadni a tiszteletet a vallásoknak, amikor a keresztény értékeken alapuló, keresztény többségben élő földrészen – hivatalos kommunikációjában, tisztviselői számára – tiltaná a hagyományos ünnepük megélését. Azt lassan kezdjük megszokni, hogy ránézésre senkit sem szabad megítélni a nemét illetően, hiszen lehet például, hogy férfi testbe kényszerült női léleknek tartja magát. Az Irányelvek a befogadó kommunikációról című dokumentum azonban olyan erős ellenérzést és heves reakciókat váltott ki – beleértve a Vatikán tiltakozását –, hogy Helena Dalli, az Európai Bizottság esélyegyenlőségi biztosa kénytelen volt négy nappal később visszavonni elfogult és meggondolatlan ötletét, valamint „folyamatban lévő munkának” titulálni. Persze tudjuk, hogy kutyából nem lesz szalonna; ami késik, nem múlik.

Ha felidézzük az Európai Unió szellemi gyökereit, szinte hihetetlen, hogy mivé terebélyesedett, milyen terméseket hozott az évtizedek elteltével.

Három keresztény államférfi – Konrad Adenauer, Alcide De Gasperi és Robert Schuman – nevéhez fűződik földrészünk egyesítésének terve. Első konkrét lépésük 1951-ben az Európai Szén- és Acélközösség létrehozása volt, a mai Európai Unió elődje, a béke megteremtéséért. Mielőtt tárgyalásba fogtak, egy Rajna-parti bencés kolostorban találkoztak, hogy imádságban megerősödve hozzanak igaz döntéseket. Schuman úgy vélekedett, hogy a kereszténység tiszteletben tartja az egyéni szabadságot, függetlenül a hovatartozástól, bőrszíntől, társadalmi szereptől. Mindez azonban csak akkor működhet, ha minden tagállam egyenlő jogokkal és kötelességekkel rendelkezik. A sors iróniája, hogy a három alapító 1951. március 25-én, egy Mária-ünnepen, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján írta alá a szerződést. Hetven évvel később a közösség utóda, az Európai Unió vezetése ki akarja rántani a kereszténységet Európa alól, a vallásszabadságra hivatkozva. Többek között elő akarták írni, hogy a tisztségviselők nyelvi példáikban is törekedjenek a „sokszínűségre”, a Mária és János helyett mondjuk használják az arab eredetű Malikát vagy a spanyol eredetű Juant. Arra is vigyázniuk kellene, hogy a keresztnév elnevezést kerüljék, mert a keresztet nemcsak templomok tetejéről és útszélekről kívánja eltüntetni az uniós vezetés, hanem a szókincsből is. (Szegény keresztespók jobban teszi, ha genetikailag módosul, vagy nevet változtat, illetve a keresztrejtvényekről is kezdhetünk leszokni.)

Mi, magyarok még szerencsés helyzetben vagyunk a germán vagy az újlatin nyelvekhez képest. Bár nem szűkölködünk névmásokban, de nincs hímnem és nőnem, ami zavarba hozná a nemváltókat.

Ezek a nyelvek – ha lépést akarnak tartani a gender-ideológiával – kénytelenek erősen belenyúlni a nyelvtani rendszerükbe. Helena Dalli esélyegyenlőségi biztos erre is javaslatot tett november végi kiadványában. Az új irányelvek szerint az alkalmazottak nem használhatják a Mr. és Mrs. megszólításokat, a nyelvtani hímnem nem nyomhatja el a nőnemet, a hölgyek és urak megszólítás helyett a kedves kollégák kifejezés javasolt, és persze kötelezővé tennék a gendersemleges szavak használatát is.

Kép

Kép: Flickr / European Parliament

Tudjuk, hogy anyanyelvünk folyamatos változásban van, a nyelvhasználat alakítja. Időnként elhalnak, megkopnak bizonyos kifejezéseink, míg mások meghonosodnak a nyelvünkben, valamint új szavakat alkotunk korábban nem létezett fogalmak kifejezésére. A gender-ideológia viszont a polkorrektségre hivatkozva akarja felülírni a nyelv aktív, élő elemeit. Nem szeretnék becslésekbe bonyolódni, de biztos vagyok abban, hogy a kereszténység, a család és az LMBTQ-közösség mindennapjait érintő témák igen nagy részét teszik ki a szókészletnek. Mindez most, a 21. században, a szabadság és egyenlőség nevében, a szólás- és véleményszabadság kiteljesedésével tabuvá fog válni. Olyasmivé, amiről nem illik, nem lehet, nem szabad beszélni, mert a már önmagát sem értő, nemiségében meghasonlott személyiségeken sebet ejthetünk.

Nem is értem, miért nem merült fel az esélyegyenlőségre hivatkozva, hogy töröljük a szótárból a lát, hall, megy, fog igéinket, amelyek szintén sértők lehetnek egy látás-, hallás-, mozgássérült vagy végtaghiányos számára.

Egyik kedves barátnőm fiatalkorában veszítette el a látását, de használja az elolvasom, megnézem kifejezéseket. Kerekesszékes keresztlányommal is kommunikálunk így: gyere, járjunk egyet. Egyikük sem sérül ezáltal, sőt így érzik természetesnek. Sokkal megalázóbb a fogyatékkal élők számára, ha kerülgetjük a szavakat, vagy zavarunkban rájuk sem merünk nézni. Igenis látni akarnak, ha nem is a szemükkel; járni, ha nem is a lábukon. Szerintem joggal érzékenyíthetnék inkább ők az LMBTQ-közösséget, hogy legyenek elfogadóbbak, és kevésbé követelőzők. Annyit finomkodunk, pedig a nemiségükben sérültek soha ennyi teret nem kaptak, korábban nem beszéltünk ennyit a problémájukról. A magzatok, a gyermekek, a családok nem élveznek akkora védelmet, mint ők. A fogyatékkal élők vagy a kisebbségek elfogadásához, megértéséhez soha nem kellett önmagunkat korlátozni. Gyakran inkább ők emelnek fel minket élni akarásukkal, küzdelmükkel, kreativitásukkal. Nem kell megváltoznunk ahhoz, hogy feléjük nyissunk, jobbá tegyük számukra az életfeltételeket, csak helyet adni, ahol dolgozhatnak, sportolhatnak, alkothatnak, élhetnek. A sokszínűséghez nem feltétlenül külsőségre, a szivárvány színeire van szükség.

Akaratlanul is eszembe jut Az ember tragédiájának falanszter-utópiája, ahol Lucifer ezt mondja: „E régi eszmék többé nincsenek. / Nem kisszerű volt-é a hon fogalma? / Előitélet szülte egykor azt, / Szűkkeblüség, versenygés védte meg. / Most már egész föld a széles haza, / Köz cél felé társ már most minden ember”. Szinte látom magam előtt, ahogy egy újabb színben Ádám lelkesedni kezd a társadalom peremre szorultjai iránt, és küzd az egyenjogúságukért, mígnem fölébe kerekednek, így ismét csalódnia kell az első látásra pozitívnak hitt eszmében. Remélem, ez a jövőbeli rádöbbenés, átfordulás nem árt majd a jó szándékú kisebbségeknek.

Addig is vigyázzunk, hogy szavaink tartalmával, ünnepeink profanizálásával nehogy mi magunk is kiüresedjünk!

Reménykedjünk abban, hogy a hó és a karácsony nemcsak emlék marad számunkra, amely egyetlen őrző sajátja, mint Lois Lowry utópisztikus regényében.

Én a magam részéről áldott adventi készületet kívánok minden kedves Olvasónak karácsony szent ünnepére.