„Amikor mentem az utcán, utánam köptek, annyira nem számítottam senkinek.”

2025. 11. 10.

Fehér László mindössze 18 éves, de már megjárta a poklot. A tiszaburai fiú kevés szeretetet kapott szüleitől, így hamar egy párkapcsolatba menekült, majd szerhasználóvá vált. „Mikor beleestem, nem érdekelt már semmi, csak a cucc” – kezdi történetét. Minden pénzét drogra költötte, napról napra mélyebbre csúszva, és már semmi sem érdekelte. „Amikor mentem az utcán, utánam köptek, annyira nem számítottam senkinek.”

designer drogokat elhagyó fiú, Fehér László
Fotó forrása: Média a Családért Alapítvány
szavazok

A felzárkózó településeken körülbelül tíz éve jelentek meg a designer drogok, így Tiszaburán is. „A szegregátum traumatizált lakóinak ez egyfajta menekülés, felejtés, fájdalomcsillapítás” – magyarázza Tóth Máté, a Máltai Szeretetszolgálat szerhasználat-visszaszorítási témavezetője.
A szeretetszolgálat egy hosszabb folyamat – preveciciós programok, fórumok – után függő csoportot hozott létre a településen, ahová az akkor mindössze 49 kilós Laci is ellátogatott, bár akkor még nem gondolta, milyen változásokat fog hozni életében.
„Ki kell mondaniuk, ha valami náluk erősebb, akkor valami még erősebb kell, hogy ki tudjanak lépni belőle” – teszi hozzá Tóth Máté.
Laci történetét és a szeretetszolgálat függőket segítő munkáját a Média a Családért Alapítvány pályázatára érkezett videóból ismerhetitek meg:

szavazok

Bemutatkozik a pályázat készítője, Mózes Anita:

A hétköznapi, egyszerűnek látszó, de életeket meghatározó történeteket igyekszem megragadni és fényképekkel, valamint kisfilmekkel elmesélni. Sorvezetőm Weöres Sándor félmondata: „…tanulj meg mindenkitől tanulni”. Beszélgetéseim és munkám során igyekszem innen indítani a kérdéseimet és továbbfűzni a gondolatokat.
Az életleckék mellett érettségi után a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szereztem magyar szakos diplomát, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem médiaszerkesztő posztgraduális képzésén tanultam. Az egyéni kísérletezés mellett a képi látásmódom sokat csiszolódott Vancsó Zoltán fotográfus tanfolyamán, valamint elvégeztem a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fotóriporter képzését.
Jelenleg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat videóriportereként dolgozom, amelynek köszönhetően időről időre meghatározó találkozásokban van részem idősotthonokban, hátrányos helyzetű falvak kopottas utcáin vagy az országhatáron, krízishelyzetben.
A képek mellett szeretek egy hátizsákkal nekivágni a nagyvilágnak, biciklivel új utakat felfedezni vagy a Dunakanyar erdőiben gyalogolni. Társam mellett társaim ebben a jó podcastek, koncertfelvételek és könyvek.

Kép
Mózes Anita

A kisfilm bekerült a Média a Családért díj 2025 legjobb 10 pályázati anyaga közé. Olyan újságírói igényességgel készült munkák közül válogattunk, amelyek bemutatják a függőségek családon belüli hatásait, érzékenyen tárják fel a megküzdés, a gyógyulás, a kapcsolatépítés folyamatait, megszólaltatják az érintetteket: függőket, családtagokat, szakembereket, hozzájárulnak ahhoz, hogy a témát övező tabuk oldódjanak, és helyüket a megértés, párbeszéd vegye át.

szavazok

A pályázat főtámogatója a Magyar Telekom, a döntősök díját az MBH Bank, a külhoni különdíjat a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Közönségdíjat a Zalaco Sütőipari Zrt. biztosítja.

MCSD2025 támogatók

 

Elérkezett az ősz utolsó hónapja, és ezzel együtt a Száraz November. Ebben a hónapban olyan cikkeket gyűjtünk össze, amelyek megmutatják az szerhasználat mögötti embereket, érzéseket, küzdelmeket, és motivációt adnak azoknak, akik új útra lépnének. 
Novemberben a hónap témája: Száraz November 
Kapcsolódó cikkeinket itt olvashatjátok.

Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!

Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Legkedveltebbek