Drága „ingyen hitel” – avagy kávéból feketeleves?

…pár hete elromlott a kávéfőzőnk, és azzal szembesültem, hogy ugyanazt a típust pillanatnyilag másfélszer annyiért vásárolhatom meg, mint korábban. Fölhorgadt bennem a fogyasztói öntudat: ha már többet fizetek, legalább egy jobb masina kellene! Mindezt természetesen nemcsak élvezeti, hanem egészségügyi érvekkel is alá tudtam támasztani (nem véletlenül vagyok magazinszerkesztő), sőt, a társas kapcsolati előnyöket is azonnal számba vettem: közös családi és baráti kávézások, mindenkinek koffeinigénye és lelki szükséglete szerint…

Kávéfüggő családtagjaimmal napokig keressük az igazit, hasonlítgatjuk össze az árakat, közben pedig a régi kotyogóson lefőzött csersavas lé lassan, de biztosan pácolja-puhítgatja szilárd elhatározásomat, miszerint nem vásárolok hitelre. Telnek a napok, keseredik a kávé, és kúszik fölfelé a méltányosnak és gazdaságosnak tartott vételár. A fehér csempén szaporodnak a kotyogóból szétköpködött barna pöttyöcskék, én viszont egyre tisztábban látom, hogy megérdemlünk egy jobb kávéfőzőt. És nem is várat magára a visszautasíthatatlan ajánlat 0 %-os THM-mel!

Megszületik a családi döntés: belevágunk!

Az elkövetkező napokban megszerzem a szükséges munkáltatói igazolásokat, számlamásolatokat, kivárom a fél, majd másnap a másfél órát, az ügyintézőnek minden adatot készségesen megadok, mert – bár sok apróságot nem értek, például, hogy ha én veszem föl az áruhitelt, miért kell a férjem jelenlegi munkahelyén eltöltött évtizedek számát pontosan megadnom – a frissen darált kávé képzete, pillekönnyűre habosított tejjel, minden kételyemet eloszlatja.

Fél óra szöszölés után az ügyintéző fiatalember bepötyögi az adataimat, ünnepélyesen nyom egy entert, majd a következő másodpercben (kissé túljátszott) meglepett örömmel tájékoztat, hogy hitelkérelmemet elfogadták, már csak alá kell írnom a papírt. Miután az ünnepélyes pillanathoz méltatlan módon aláfirkantom, kissé megbántódva bár, de elém tol egy másikat, amelyen apró hangyák sorakoznak, tetején Hitelkártya szerződés címmel. Észrevételezem, hogy az írásjelnek látszó objektumok meglehetősen aprócskák, mire felvázolja a cég takarékos papírfelhasználásban megmutatkozó környezetvédelmi szempontjait. (Örvendetes változás, mert a 0 %-os THM hirdetésénél láthatóan még nem ez volt a cég hitvallása, az ugyanis mintegy hatvanszoros betűmérettel készült.)

Nem akarok eltérni jövetelem céljától, ama bizonyos frissen darált, habos kávétól, amelyhez, úgy érzem, még sohasem kerültem ennyire közel, ezért akadékoskodás helyett elárulom neki, hogy egyáltalán nem szeretnék hitelkártyát. Sajnálattal közli, hogy itt a hiteligénylés újabban kizárólag hitelkártyával működik, amellyel viszont további hitelkeretet is kapok. Persze, ha semmiképpen nem akarok élni vele (s közben úgy tárta szét a karját, mintha azt mondaná, ha önnek nincs szüksége rendszeres levegővételre), semmi gond, tegyem csak be a fiókba, akkor ez csak formaság.

Soha sem voltam a formaságok híve, de amikor megérkezett az első csekk, magam sem igen feleltem meg a kulturált önkifejezés formai követelményeinek. Kiderült ugyanis, hogy az én kis nyekergő fiókom meglehetősen drága tárolóhely: a kártya ottlétéért borsos havidíjat számolnak föl. Cirka a teljes hitelösszeg 15 százalékát.

A nem kívánt kártya megérkezése utáni reggelen egy sms-t is kapok, miszerint elfogadták (újabb) hitelkérelmemet, amelyet egy hónapon belül folyósítanak…Na, ez a habos kávénál is hatékonyabb vérnyomásemelőnek bizonyult! Látássérült anyukám szülinapi ajándékával, egy nagyítóval, bogarászni kezdem a papírokat egy információs telefonszámért. Harmincöt perc elteltével az ügyintéző fogadni is tudja a hívásomat, és megtudom, hogy technikai hiba történt. Erről aztán hamarosan újabb sms-t kapok.

Persze a szájízemet nem hagyom elrontani, a kávét amúgy is keserűn szeretem, de azért ezúton közkinccsé teszem tapasztalataimat, pszichésen csökkentve a veszteség- (és lúzerség-) élményt, azzal áltatva magam, hogy a tapasztalatból végülis közérdekű írás született.