„A zene az egyik legsokoldalúbb módja a nevelésnek” – A Dolfin testvérek a gyorsan élő fiatalokat is elérnék általa
A Dolfin családban mindenki zenész: Dolfin Balázs Junior Prima díjas csellista, Dolfin Benjámin a müncheni Staatsoper akadémistája fagott szakon. A szülők, Viski Ágnes és Dolfin Jácint fuvolaművészek, és bár az elején féltették a zenei pályától két idősebb gyermeküket, az alma nem esett messze a fájától. Balázs és Benjamin számos hazai és nemzetközi zenei versenyt nyertek már, kurzusok és fesztiválok rendszeres résztvevői. Münchenben élnek, onnan adtak interjút, s elárulták, mit gondolnak a popzenéről, a közösségi média és a koncertek egymásra hatásáról, de még azt is megtudtuk, zeneművészként könnyebb dolguk van-e a szerelemben.
balra: Dolfin Balázs (Emmer László fotója), jobbra Dolfin Benjámin (Frank Bloedhorn fotója)
A zenei tehetségetek elég hamar megmutatkozott, s mindketten korán rátaláltatok a hangszereitekre. Egy laikus azt hiheti, hogy ahol a szülők zenélnek, ott a gyerekek is zenei pályára mennek. Nálatok ez evidens volt?
Balázs: Szüleink nem ragaszkodtak hozzá, sőt azt mondták, a zenei pálya sokszor kiszámíthatatlan, legyünk nyitottak más hivatás felé is. De elég korán kiderült, hogy van affinitásunk a zenéhez, és jó a ritmusérzékünk. Talán mert akarva-akaratlanul is a nevelésünk része volt a zenei képzés.
Benjámin: A szüleink mindketten fuvolaművészek, emellett édesapánk zongorán és orgonán is játszik, és a fuvolatanítás mellett kántorként szolgál a zuglói Regnum Marianum Plébánián.
Balázs: Visszatekintve azt mondhatom – és szerintem Beni is így van ezzel –, hogy szerencsések vagyunk, hogy a zenetanulás a mindennapjaink része lehetett.
Függetlenül attól, hogy a gyerek később erre a pályára megy-e, a zene az egyik legsokoldalúbb módja a nevelésnek.
Fejleszti a szépérzéket, a motorikát, fegyelemre tanít, egyszerre hat az intellektusra és az érzelmekre.
Benjámin: Én először zongorázni tanultam, majd miután a Szent István Zeneházban részt vettem egy hangszerválasztón, s kipróbáltam a fagottot, végérvényesen elköteleződtem mellette. Az ottani tanár mondta, hogy rögtön fel is venne a Szent István Király Zeneművészeti Alapfokú Művészetoktatási Iskolába. Később már zeneiskolai versenyeken indultam.
Két öcsétek van, Benedek és Dániel. Ők is zenei pályára készülnek?
Balázs: Tanultak ők is zenét, játszottak zongorán és csellón, de őket jelenleg más dolgok érdeklik. Lehet, hogy ez még változni fog, ki tudja.
Gyerekként milyen érzés volt sok ember előtt színpadra állni? Izgultatok?
Balázs: Persze! Az izgalom sosem múló dolog, de az ember a javára tudja fordítani.
A trükköm az, hogy megpróbálok nem harcolni ellene, mert annál inkább elhatalmasodik, inkább elfogadom, és hagyom, hogy az adrenalin valami olyat hozzon ki belőlem, ami megmozgatja a közönséget. Nyolcévesen vettem részt először zenei versenyen, mindenféle elvárás nélkül, és meglepetésemre megnyertem. Ez meghatározó élmény volt, nagy löketet adott, és ettől kezdve komolyodott a dolog, az első alkalmat több napi gyakorlás, újabb versenyek követték.
Benjámin:
Sokan azt gondolják, a színpadra lépés előtti izgalom eltűnik, amint az ember kellő rutint szerez, de ez nagyon nem igaz.
Sőt az évekkel csak rosszabbodik... Nem kellemes ez a felfokozott állapot, de én valahol élvezem, mert akkor teljesítek a legjobban, ha van bennem egy egészséges izgalom.
Otthon kizárólag klasszikus zenét hallgattatok?
Balázs: Igen, kizárólag. Meg emlékszem, rengeteg Kalákát. Nagyon megfogott, amikor Gryllus Vilmost láttam csellózni, a családi fáma szerint ez után a koncert után döntöttem el, hogy csellózni akarok.
A pop teljesen ki is maradt az életetekből?
Balázs: Én bevallom, elég műveletlen vagyok ilyen téren, néha azért meghallgatok egy-két számot, mert érdekel, de főleg jazzt választok, ha valami másra vágyom, mint a klasszikus zene.
Benjámin: Nekem a jazz nagy kedvencem, de szeretem a popot is, mindenevő vagyok.
„A jó és minőségi zenét csepegtették belénk, vagyis a legjobb lett az alap. Talán ezért is van az, hogy a lelkem és minden idegsejtem tiltakozik a primitív elektromos effektek és a popzene ellen” – mondta nekem egy zenei rendezvény után Bogányi Gergely zongoraművész. Ti hogyan gondolkodtok a többi zenei műfajról?
Benjámin: Nem teljesen értek egyet azzal, hogy például a popzene kevésbé értékes, mint a klasszikus. Persze a klasszikus zenének van egy magas színvonala, szerkezetileg is nagyon komplex, de szerintem minden zenében van érzelem, tartalom, mindegyik egyfajta művészeti megnyilvánulás, és értékkel bír.
Balázs: Abban egyetértek Benivel, hogy a popzene is az életről, az érzelmekről szól, de a klasszikus zene kétségkívül komplexebb, mélyebbre nyúlik, és nagyobb a formáló ereje, viszont idő kell, míg az embert „megszólítja”, átjárja. Ha belegondolunk, Bach korában az emberek a kantátákat és a passiókat hallgatták rendszeresen, persze legtöbbször nem is voltak tudatában, micsoda remekműveknek a fültanúi. A legtöbben a filmek esetében sem tucatfilmekre, hanem Bergman filmjeire ültek be. A mai világ nem ezt támogatja – minden gyorsan, azonnal kell, sokkal nagyobb a kereslet a felszínesebb, gyorsabb megoldásokra.
A mai fiatal zenészgeneráció koncertjei ezekben a „gyorsan élő” fiatalokban kell, hogy felkeltsék az érdeklődést a komolyzene iránt.
A saját koncertműsoraim megtervezésénél is ez a szempont vezérel.
A komolyzenei koncerteken és a televíziós tehetségkutató műsorokban is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a szerkesztők a látványra. Nem ritka a vetítés, a showelem, a ruhák pedig kifutókon is megállnák a helyüket. A fiatalok becsalogatásának talán ez is egy fontos komponense lehet.
Balázs: Szerintem ez a közösségi média hatására alakult így, ott ugyanis nagyon fontos a látvány, hiszen a gyors görgetés közben az emberek figyelmét másodpercek alatt kell megragadni. Hogy a női előadók ruhatervezőkkel állnak össze, az valóban újkeletű, de, ha a látvány nem öncélú, nem csúszik el a balansz, és nem csupán azért ül be valaki egy klasszikus zenei koncertre, hogy a rövid szoknyát viselő előadóművész hölgy lábát nézze, akkor ezzel semmi gond nincsen.
Egy lakatlan szigeten kinek a zeneműveit hallgatnátok a legszívesebben?
Benjámin: Beethoventől a Pastoralt, Bach orgonaműveit és Brahms szimfóniáit.
Balázs: A német romantika és a 20. századi zeneszerzők közül bárkitől szívesen hallgatnék bármit, az orosz zenét mostanában kifejezetten szeretem, nagy kedvencem például Sosztakovics. Vagy ott van a csodálatos vonósnégyes irodalom, illetve Beethoven zongoraszonátái, Bach pedig örök szerelem.
Húsvétkor és más családi ünnepeken bizonyára kihasználjátok, hogy együtt zenélhettek...
Balázs: Most illúzióromboló leszek: örülünk, ha ilyenkor csend van. (nevet) Fagottra, csellóra és zongorára egyébként sincs túl sok zenemű. Nehezen sikerül megvalósítani, hogy mindenki együtt legyen, de ha mégis, akkor csak örülünk egymásnak, beszélgetünk, társasjátékozunk, vagy meglátogatjuk a nagyszülőket. Mostanában többször szervezünk közösen házi koncertet a nappalinkba, ahol persze együtt is játszunk néha.
Benjámin: Azért karácsonykor szoktunk közösen énekelni.
Balázs: Igen, ez hagyomány, édesapánk kísér zongorán.
A hölgyeknek imponál, ha megtudják, hogy magas szinten foglalkoztok zenével?
Balázs: Nekem eddig csak zenész barátnőim voltak, vagyis fogalmam sincs, hogyan reagálnának erre azok a hölgyek, akiknek más a hivatásuk. Zenei körökben mozgok és dolgozom, nem is nagyon tudnék máshol ismerkedni. Benivel már más a helyzet, ő szeret eljárni mindenfelé.
Benjámin: De nekem sem voltak még „civil” barátnőim.
A zenélés, a zenészlét imponáló tud lenni, de talán az elhivatottság az igazán vonzó egy nőnek, érintse az az élet bármely területét.
Na, és a befektetett munka, amit az ember beletesz abba, ami a szenvedélye.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
