„Csütörtökön már könnyes a szemük, ha arra gondolnak, másnap újra haza kell menniük” – Interjú Ady István lelkésszel, a Szívárvány Ház alapítójával

– Mi motiválta, amikor húsz évvel ezelőtt létrehozta a Szívárvány Házat?

– Eredetileg a ’80-as években megszűnt magyar iskolák újraalapítása volt a célom, amikor még több magyar gyerek élt Magyarfülpösön, később azonban ez megváltozott. Sok harcot kellett megvívnom a bürokráciával, mire engedélyt kaptam egy 12 fős osztály indítására, ám egy nappal az iskolakezdés előtt értesítettek, hogy még két gyerekre van szükség. Az egyik közeli szórványfaluban sikerült két kislányra találnom, akiket a nagyapjuk nevelt, és örömmel adta be őket az iskolába. Akkor még nem volt bentlakásunk, így egy évig velünk éltek a parókián.

Ennek híre ment, és egyre több szülő keresett meg a környező falvakból, tanyákról, hogy fogadjuk be az ő gyerekeiket is.

Egy, a faluban üresen maradt házat vettünk bérbe, ott alakítottunk ki szállást, aminek nemsokára a tetőszerkezetét is át kellett építeni, olyan sokan jelentkeztek. Lassan 16 éve itt működik a szórványkollégium egy része. Mivel Magyarfülpösön csak négy évfolyam működik, ezért Szászrégenben, a katolikus egyház egy használaton kívüli épületében is létrehoztunk egy kollégiumot, ahol a nagyobbak folytathatják tanulmányaikat.

– Hány gyereknek viselik gondját jelenleg?

– Az óvodásokkal együtt negyvenkilencen vannak a két szórványkollégiumban, közülük tizenhatan bentlakásosak. Több gyereknek nem tudunk szállást biztosítani, így a messzebb élőket kisbusszal hozzuk-visszük az iskolába és onnan haza. Nemcsak Magyarfülpösről járnak hozzánk, hanem több környező településről is, például Kozmáról és Tancsról, és olyan farmokról, amiknek nevük sincs. A nagyobb, ötödikes diákokat a szászrégeni kollégiumban szállásoljuk el, akik onnan járnak a helyi vagy a marosvécsi iskolába.

Kép

A magyarfülpösi Szívárvány Ház – kép: Kedves Éva

– Hogyan döntik el, hogy kit vesznek fel az iskolába?

– A hírünk szájról szájra terjed, így – jellemzően a tanévkezdés előtt – a szülők maguktól keresnek fel minket, hogy a kollégium biztonságot nyújtó falai közé helyezzék a gyerekeiket. Mivel korlátozottak a férőhelyek, ezért a jelentkezés sorrendje a döntő abban, kit tudunk befogadni. A szülőknek nagyon vonzó, hogy a gyerekek ingyen járhatnak hozzánk, nem beszélve arról, hogy hétfőtől péntekig nem kell törődniük sem az élelmezésükkel, sem a ruházkodásukkal, sem a tanszereikkel.

– Milyen környezetből érkeznek a gyerekek?

– Leírhatatlan körülmények közt élnek, a családjukban gyakori a bántalmazás és az éhezés. Volt, aki úgy került hozzánk, hogy nem ismerte az evőeszközöket, és az első étkezésnél kiitta a leves levét, a húst viszont meghagyta, mivel, ahogyan ő fogalmazott, a vastagját otthon az édesapja eszi meg.

Más azért nem tudott iskolába jönni, mert az anyja eladta a cipőjét három pár cigarettáért. A szülők az italt sem vetik meg: az anya ad az apának 10 lejt, hogy vegyen belőle egy-egy nápolyit a hét gyereküknek, és az két üveg borral tér haza. Sok gyereknek nincs orvosa, így nem tudjuk, milyen védőoltásokat kaptak. Otthon nem figyelnek oda rájuk, és a legkedvesebb szó, amit hallanak, hogy „Hallgass”.

Kép

– Hogyan próbálják lelkileg megerősíteni őket?

– Nekik az adja a legnagyobb kapaszkodót, hogy hétfőn jöhetnek az iskolába, és amire hétvégén nem volt lehetőségük, azt itt pótolhatják. Hétfőn különösen oda kell figyelni rá, hogy ne kapjanak zsírban gazdag ebédet, mert megterhelné az üres gyomrukat.

A gyerekek nagyon szeretnek itt lenni, és csütörtökön már könnyes a szemük, ha arra gondolnak, pénteken újra haza kell menniük. Számukra itt válik természetessé, hogy a szidáson, bántáson túl szeretetet is kaphatnak, amit ki is követelnek maguknak: állandóan rajtunk csüngnek, megölelnek, az egyik kislány pedig a kisujját nyújtja, azt kell megszorítani.

A kisebbek szeretik megosztani a problémáikat. Mivel nem mindegyik gyerek fér be a kisbuszba, vannak, akiket én viszek reggel az iskolába, és ilyenkor gyakran mesélnek róla, mi történt velük hétvégén, például, hogy a szülők bulit tartottak otthon, ami pár pohár ital után veszekedéssé, verekedéssé, ruhatépéssé fajult. Én magamtól nem faggatom őket, de el akarják mondani, hogy megszabaduljanak ettől a tehertől.
A szászrégeniekkel, akiknek hittant tartok,szintén napi kapcsolatban vagyok. Szívesen járnak bibliaórára, mivel más, mint egy hagyományos tanóra. Az osztályzatok helyett egy önzetlen, isteni szeretetről, a Gondviselésről beszélek nekik, amit a mindennapok során ők is megtapasztalhatnak, ha észreveszik az élet apró csodáit, például, hogy meleg étel kerül az asztalra. A kisebbekkel ellentétben viszont ők nem beszélnek az otthoni körülményekről, mert szégyenként élik meg, és ha mégis megnyílnak, akkor a szüleiket védik.

– Nincs bennük harag a szüleik iránt?

– Volt, aki szakmát szerezve megszakította velük a kapcsolatot, de a legtöbb gyereknek ők mindig édesapa és édesanya maradnak – hittanórán a diákok még a velük rosszul bánó mostohájukért is imádkoznak. Olyan is előfordult, hogy valaki a verekedő szülei közé állt, hogy megfékezze az anyjára támadó apját.

– Mennyire épül be a viselkedésükbe az otthon látott minta?

– Nem rosszabbak, mint más gyerekek, bár néha előfordulnak problémák, épp ezért tartjuk fontosnak, hogy már négy-öt évesen hozzánk kerüljenek, hogy megtanulják az alapvető viselkedési normákat.

Ha kiskoruktól kezdve megtapasztalják a szeretetet, kevesebb eséllyel válnak később ők is agresszívvá.

– Milyen az élet a kollégiumban?

– A Háznak van iskolai és óvodai részlege is. Az óvoda legfőbb szerepe a felzárkóztatás. Van, aki ennyi idősen még nem szobatiszta, és sokan nem tudnak magyarul beszélni, mivel vegyesházasságban élő szüleik csak románul kommunikálnak velük – ezeket mind meg kell tanulniuk, hogy aztán megkezdhessék az iskolát. A diákok állami oktatásban részesülnek, a kötelező órák mellett pedig délutánonként szakképzett pedagógusok tartanak nekik foglalkozásokat, amikor kézműveskednek vagy mezőségi néptáncokat, népdalokat tanulnak. Az ünnepeket mi is megtartjuk, így karácsonykor összegyűlik a magyarfülpösi kis szórványközösségünk, és fát díszítünk, ajándékozunk. A téli szünidőre viszont hazamennek, ami nélkülözéssel telik számukra, ezért ilyenkor is próbáljuk segíteni őket, például tűzifát viszünk nekik. Nyáron programokkal készülünk, például bibliatáborral várjuk őket, a marosvásárhelyi Világló Egyesület pedig tavaly egyhetes tánctábort szervezett a kicsiknek és a nagyoknak. Ennek ellenére még így sem tudjuk lefedni a szünidő nagy részét, és augusztus végén úgy érezzük magunkat, mint Kőműves Kelemen: amit addig elértünk, azt újra fel kell építenünk. Más iskolákban anyák napi ünnepséget is tartanak, de hogyan is taníthatnék meg egy ilyen verset annak a gyereknek, aki hiába várja az anyját? Előfordult, hogy három testvért nem tudtunk hazavinni szünidőre, mert a tanyán dolgozó szüleik eltűntek, és hiába kerestük őket telefonon, így a gyerekek a kollégiumban töltötték a hétvégét. Hétfőn aztán könnyes szemmel jelent meg az anyjuk, bizonygatva, mennyire hiányoztak neki a lányai.

Kép

– Miért süllyedtek így le ezek a családok?

– Ez generációs probléma, már a szülők szülei is így éltek. Ők a kommunista érában állami gazdaságokban dolgoztak, és napról napra tengődtek, tőlük örökölték ezt a mentalitást.Sok szülő farmokon dolgozik, és nem képviselnek megbízható munkaerőt. Egyszer nagypéntek előtt egy család egy teljes hónapra eltűnt. Mint kiderült, a munkáltatójuk többet várt el tőlük, ezért egy másik tanyára mentek, de ott nem az várta őket, amire számítottak. Amikor elfogyott a pénzük, telefonon kértek tőlünk segítséget, így sikerült megtalálnunk őket, távol a lakott területektől. Házat béreltünk nekik és elhoztuk őket.

– Ezek szerint valójában nemcsak 49 gyereket, hanem 49 családot segítenek.

– Igen, a szülőknek is próbálunk segíteni, egy anya például azzal keresett meg, hogy rákos, de nincs biztosítása, ezért mi fizettük ki a kezeléseit – egy ilyen súlyos betegség után életmódváltás javasolt, ő viszont jelenleg az ötödik gyerekét várja. Volt, akinél befedtük a kitört ablaküveget, legutóbb pedig egy régeni barátunk révén három használt televíziót adományoztunk rászorulóknak. Nagy álmom egy éjjel-nappali menedékház, ahová a szükségben lévő családok költözhetnének.

Kép

Kép: Kedves Éva

– Egy ilyen menedékház azonban nyilvánvalóan még több energiát és pénzt jelentene. Hogyan tudják fenntartani a két kollégiumot?

– A Szívárvány Házat egy holland testvérkapcsolat révén építettük. Ez a támogatás azóta elapadt, így pályázatok útján tudjuk biztosítani az anyagiakat, de ezeken akkor van esélyünk, ha fel tudunk mutatni valamit, és az eredményig is kell enni adni valamiből a gyerekeknek. Szeretném, ha két évre előre tudnék tervezni.

Az EMMI, a Bethlen Gábor Alapítvány és az RMDSZ által alapított Communitas Alapítvány mellett a magyarországi Szórványmagyarság Gyermekeiért Alapítványra is számíthatunk: előző héten lángra lobbant a főzőkályha, és a segítségükkel két nap múlva tudtunk venni újat. Advent idején egyébként nagyobb az adakozási kedv, ám ahogyan a Neoton Família is megénekelte, „Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég”, pedig az ünnepek után sem áll meg az élet.

Kép

Kép: Kedves Éva

– A Szívárvány Házban negyedikes korukig tanulhatnak a diákok. Milyen lehetőségek várnak rájuk ezután?

– A gyerekek Szászrégenben kezdhetik meg a felső tagozatot, és ezt követően támogatjuk középfokú tanulmányaikat.

Olyan nagy hátránnyal indulnak, hogy nehéz velük komoly eredményeket elérni, így az elsődleges cél, hogy egy szintre kerüljenek a normális családi körülmények közt élő társaikkal, és tisztességesen megállják a helyüket az életben.

Sokan szereznek szakmát, de egyetemet végzett tanítványunk is van, aki most tanítónőként dolgozik. Egy másik fiatal Németországban vállalt munkát, nemrég viszont hazatért és telket, házat vásárolt. Alkalmanként ellátogat hozzánk, és olyankor egy-egy tábla csokoládét hoz a gyerekeknek. A modern technológiának köszönhetően a régi diákjaink telefonon, Messengeren keresztül is szoktak keresni, a szívük egy része itt maradt. Ugyanakkor vannak, akiknek rossz irányt vett az élete, egy kamaszlány például, az anyai mintát követve, tizenöt évesen teherbe esett.

– Ilyenkor nem érzi úgy, hogy szélmalomharcot vív?

– Nem, Don Quijoténak azért nehezebb volt a dolga. A nemzetem motivál – hiszen mi fájhatna jobban egy lelkésznek, egy magyarnak, mint látni a szórványtelepülések elnéptelenedését és honfitársai elszegényedését? Ha csak a szülőkről lenne szó, nem koptatnám a cipőm sarkát, a gyerekek viszont nem tehetnek róla, hová születtek, miattuk minden tőlünk telhetőt meg kell tenni.A Szentírást idézve, aki a terhet adja, az erőt is ad mellé.