Csőre Gábor: „Nekem a tárgyakban rejlő történet, az őket használó ember az igazán érdekes” 

Június 22-én, szombatról vasárnapra virradóra ismét Múzeumok Éjszakája – a népszerű rendezvény arca idén Csőre Gábor Jászai Mari-díjas színművész, műsorvezető. Kulturális és családi gyökerekről, hivatásról és sportról, na meg a múzeumokról kérdeztük, ő pedig értékesítette a gólpasszokat… 

Csőre Gábor Múzeumok Éjszakája 2024
Csőre Gábor - Kép: Mentőmúzeum/OMSZ

Nem minden színész mondhatja el magáról, hogy kulturális tévéműsort vezet – ráadásul többet is. Te hogyan csöppentél ezekbe? 

A M5 akkori csatornaigazgatója, Doncsev András látta a Toldi című előadást a Pesti Színházban, amit ma már 10 éve játszunk. Nagyon tetszett neki, és kitalálta, hogy az enyémhez hasonló figura kellene a Magyar Krónika című műsorba, aki előadhatná, milyen jó dolgok történnek Magyarországon. Legyen az kultúra, tudomány, múzeum, történelem, régészet, bármi. Az immár kilenc éve futó műsorban egy ajtókilincsről is tudunk úgy forgatni, hogy annak a kulturális és történelmi aspektusait megvilágítsuk. Ha jó a műsor, az nem az én érdemem, hanem a nagyszerű szerkesztőké meg a rendezőé, akikkel összedolgozunk. Időközben pedig egyik munka hozta a másikat: lett például a Kult’30, ami egy élő bejelentkezős, kulturális ajánlóműsor, aztán az Édes anyanyelvünk, most pedig a Családfamesék.  

Az Édes anyanyelvünk azért is jó, mert olyan elődeid voltak a témában, mint Grétsy László… 

Ez nagyon megtisztelő, hiszen én nem vagyok nyelvész, de Grétsy László fantasztikus ember volt! Ha nyelvészekkel beszélsz, őt mindenki úgy emlegeti, mintha atomtudósok beszélnének Teller Edéről, Szilárd Leóról vagy Einsteinről. Én ehhez a szinthez nyilván nem érek föl, csak próbálom végigvezetni a kérdéseimmel a nyelvészeket azokon az érdekes problémákon, amiket a változó magyar nyelvünk ad.  

Nem csinálok mást, én is érdeklődöm, mint minden televíziónéző vagy nyelvet szerető ember. 

Legfrissebb műsorod a Családfamesék – te csináltál valaha családfakutatást? 

Olyannyira, hogy a nagyszerű költővel, Weiner Sennyey Tiborral kitaláltuk, „versenyeztessük meg”, melyikünk vezetékneve honnan ered. Az ő egyik őséről kiderült, hogy zsidó származású nagyiparos, szobra is van a Balatonnál, a másik pedig a Zrínyi-testvérek oktatója volt, és magas tisztséget viselt a jezsuitáknál, Pázmány Péterrel levelezett. Nálam az adózási és egyéb papírok alapján az 1400-as évekig jutottunk el, és úgy néz ki, a Csőre személynév volt, ami átalakult vezetéknévvé. A műsorban pont így neves emberek „meséit” mutatjuk be, legyen az Benkő Gyula, Kovács Kokó István vagy Reviczky Gábor. Mindenki gondol valamit a családfájáról, s mi megnézzük, mit mond erről a papír, a levéltár, a családi legendárium. Vagy összecseng, vagy nem, de érdekes történetek jönnek ki. 

Rólad mit mondana a családi legendárium? Milyen gyerek voltál? 

Rossz! Ma ADHD-snek, vagy magatartásból kettesnek mondanának. Régen nem voltak ilyen kategóriák, de biztos, hogy hiperaktív voltam. Viszont ami lekötött, az nagyon. Jellemzően a történelem- és magyarórák voltak ilyenek, ott tudtam is produkálni. Kertvárosi gyerek vagyok, a XVII. kerület a hazám. Úgy kell elképzelni gyerekként, hogy sárvédő nélküli biciklivel – amiről azt hittük, hogy BMX, pedig Csepel bringa volt, csak kicsit átalakítottuk – meg egy szál csúzlival a nyakunkban, pár kaviccsal a zsebünkben mentünk, s lövöldöztük a galambokat. Csúnya dolog, de így történt. 

Kép
Csőre Gábor Múzeumok Éjszakája 2024
Kép: OMSZ

A kultúra a történelem- meg a magyaróra révén vonzott be? 

Meg a színjátszó csoport révén. Nagyon sok verset tanultam meg magamtól vagy a szüleimtől, mondjuk szavalóversenyt nem nyertem, azokon mindig második vagy harmadik lettem.  

De láttak bennem valamit, és anyukámék írtak a Magyar Rádió Gyerekstúdiójának, mert hallották, lehet oda felvételizni.  

Akkor még voltak gyerekműsorok a rádióban meg a tévében, kerestek hozzá gyerekeket, és amikor fölvettek, 11 évesen hirtelen félig belvárosi kölyök lettem, mert szombatonként be kellett járnom képzésre a Bródy Sándor utcába. Fantasztikus hely volt! A rádió drámai osztályától Vadász Gyulának és Varsányi Anikónak örök hálával tartozom, meg az általános iskolai magyartanáromnak is. Onnan vittek el filmekbe, rádiójátékokba meg szinkronokba is. 

Ha már itt tartunk, sokan először szinkronhangként ismertek meg… 

Egy színész munkájával együtt járhat, hogy többen ismerik Adam Sandler, a South Park vagy A Gyűrűk Ura magyar hangjaként, mint a Padlásból, A dzsungel könyvéből vagy más darabokból. Általában a blockbusterekből jegyzi meg a többség a színészt, nem abból, amire ő különösen büszke, vagy amikért akár díjakat is kapott. Persze a szinkron sem önmagában a szájra beszélés művészete, ott is kell tudni játszani, amiben a színház nagyon sokat segít. De nagyon sokat kaptam azoktól a színészektől is, akiket szinkronizáltam, mert néztem, hogyan játszanak, és rám ragadt ez-az.  

A filmezés és a színház között mi számodra a fő különbség? 

Mindkettő más technikát, diszpozíciót kíván meg a színésztől. Egy forgatáson akár órákat várakozol, majd szólnak, hogy te jössz, és abban a pillanatban egy félóra alatt teljesítened kell a jelenetben. Akármilyen szélsőséges helyzetről van is épp szó. Egy színpadon, a színpadi jelenlétnél előzetesen van időd, hogy felkészülj a szerepre, ami aztán mondjuk három órán át végigsodor a színpadon. Nincs megállás, belekezdesz, aztán visz, visz és visz. Mindkettő más testi-lelki munkabírást kíván. 

A sport mennyire áll közel hozzád? Nem csak azért kérdezem, mert sorozatokban alakítottál edzőt, testnevelő tanárt is. 

Öt térdműtét, egy fél gerincsérv meg két teniszkönyök után az ember meggondolja, hogy egyáltalán jobbal vagy ballal indítja meg a lépést.  

Odáig azért eljutottam, hogy 42 évesen büszkén lefutottam – méghozzá igen jó idővel – a maratont, és amúgy is komoly időket futottam az átlagember szintjéhez képest. Tehát a sport közel áll hozzám, de jelen pillanatban egészségi okok miatt nem sportolok.  

Kép
Csőre Gábor Múzeumok Éjszakája 2024
Csőre Gábor - Kép: Mentőmúzeum/OMSZ

Azért is kérdeztem, mert ugye te vagy a Múzeumok Éjszakája arca, a programsorozat fő tematikája pedig idén a gólpassz… 

Megtisztelő, hogy engem kértek fel, örömmel vállaltam. És még nem beszéltünk a fociról, pedig az öt térdműtétem a foci miatt volt! Kertvárosi srácként, amikor leszálltunk a bicikliről, fociztunk, rúgtuk a bőrt az általános iskola meg a gimnáziumi udvarán is, ez lételemünk volt. Nekem később abba kellett hagynom, ma sóvárogva nézem, ha mások játszanak. A Múzeumok Éjszakája pedig, akár a színház vagy bármely kulturális intézmény, nem mehet el a világ mellett anélkül, hogy ránézne, mi történik benne. És most épp futball-Európa-bajnokság történik, ami mindenkit érdekel Magyarországon. 

Nyilván téged is. De mi foglalkoztat a nyár többi részében, amikor mondjuk turistáskodsz? 

Magyarországon minden, mert itt még a legkisebb faluban is elképesztő kulturális örökséggel találkozom! Ha pedig akár itthon, akár külföldön bemegyek egy múzeumba, önmagukban véve a tárgyak – mondjuk egy kard vagy egy korsó – nem jelentenek semmit. A korsóban rejlő történet, az ember, aki használta, a kardot forgató harcos vagy az azt készítő kovács, a páncélt hordó katona már annál inkább! Vagy a menyasszonyi ruhát viselő hölgy, aki boldog volt. Ők az igazán érdekesek. Ha egy képtárban vagyok, a kiállítást is szeretem a családdal vagy a barátaimmal átbeszélni, hát még, ha van tárlatvezetés is.  

Azóta szerettem meg igazán a képzőművészetet, amióta tárlatvezetéssel nézem. 

Édesapaként a gyermekeidnek is továbbadtad ezt a fajta érdeklődést? 

Múzeumba ők is gyakran jöttek, jönnek velem. Az egyik legnagyobb dolog volt számomra, amikor a lányom kint tanult Hollandiában, és a külföldi barátaival elmentek megnézni Amszterdamot, de a dánok meg a németek nem akartak bemenni a Rembrandt-kiállításra, mert sokallták érte a 45 eurót, inkább beültek kajálni valahova. A lányomat viszont a hamburger nem érdekelte, úgyhogy ő inkább bement. Mosolyogva mesélte, s én is boldog voltam tőle. Mert sosem voltam babázó, vonattologató, labdagurigató apuka, hanem olyan, aki elvitte a gyerekeket olyan élményeket gyűjteni, amiket ő is szeret. Legyen az meccs, horgászat vagy múzeum. Úgyhogy nekem annál jobb visszajelzés, mint hogy felhív a lányom Hollandiából, hogy hamburgerezés helyett inkább bement a kiállításra, nem kell! 

A Múzeumok Éjszakája (2024. június 22.) gazdag országos kínálatából itt válogathat! 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti