Egy személyben volt hercegné, óvónő, műtőssegéd, gazdasági igazgató, tizenegy gyermekes anya – Coreth Mária Terézia élete

Felkészülten érkezett a házasságba 

Batthyány László élete akkor vett gyökeres fordulatot, amikor megismerkedett későbbi feleségével. László akkor már orvosi tanulmányokat folytatott Bécsben, s 1897-ben egy nyári vakáción látta meg a 23 éves Coreth Mária Teréziát, akit egy évvel később eljegyzett, novemberben pedig – menyasszonya születésnapján – feleségül vett. A lány apai ágon tiroli, anyai ágon orosz és francia nemesi származású, diplomata pozíciókat betöltő felmenőktől származott. 1874. november 10-én született Bécsben, és a családban mindenki csak „Mizl”-nek becézte. Nagyon előkelő keresztszülei voltak: Habsburg-Lotaringiai Mária Terézia főhercegnő és Károly Lajos főherceg, Ferenc József császár testvérei.

A menyasszony egyszerre volt hagyománytisztelő és modern, társasági és szerényen visszafogott, kreatív és támogató. Blanka főhercegnő mellett tanult meg reprezentálni 1894 és 1898 között, amikor az udvarhölgyeként Zágrábban élt. Részt vett az Erzsébet császárné meggyilkolását követő gyászszertartáson és a császárné temetésén is. Zágrábi évei alatt ismerkedett meg Batthyány-Strattmann László két lánytestvérével, akik hamarosan azon kezdtek mesterkedni, hogy fivérükkel valahogy összeboronálják a jó természetű udvarhölgyet. 
 
Mizl addigra már mindent tudott, amire egy főúri család tagjaként szüksége lehetett: művelt volt, finom és kedves, tisztában volt az etikettel, és remek kapcsolatokkal bírt. Batthyány Lászlót mégsem ez fogta meg, hanem természetes szerénysége és egyszerűsége, amely a nő alaptermészetéhez tartozott, és amely az orvosi tanulmányokba belefeledkező László számára is evidencia volt akkoriban. 

Kettejük egyszerűség iránti vágyának kedves bizonyítéka a mézeshetek epizódja. Miután 1898. november 10-én sor került esküvőjükre a bécsi Votivkirchében, párizsi nászútra indultak, de csak Linzig jutottak el. Itt ugyanis meggondolták magukat, és inkább hazajöttek Köpcsénybe, a közös otthonukba, hogy a világváros pezsgése helyett meghitt nyugalomban tölthessék az időt, megalapozva a közös jövőt. 

Kép

Coreth Mária Terézia és Batthyány-Strattmann László
fiatalabb és idősebb korukban

Kórház „családi vállalkozásban” 

A házasságkötésre életgyónással készültek, így biztosak voltak benne, hogy a családalapítás feladatához megkapják Istentől a szükséges kegyelmeket, és végül nem vallanak kudarcot. Ami azt illeti, erre szükség is volt: hiába lett bőséges a gyermekáldás, a tizenegy utódból csak nyolcan érték meg a felnőttkort, és elsőszülöttjüket, Ödönt is fiatal felnőttként temették el szülei. 

Házasságuk egyik legmodernebb vonása abban mutatkozott meg, hogy Mizl nem csupán hitves és anya volt, de férje hivatásgyakorlásában is megtalálta a saját helyét.

Modern analógiával úgy fogalmazhatnánk, hogy „családi vállalkozást” indítottak, amikor a köpcsényi Batthyány-birtokon fölépíttették magánkórházukat. Az épület 1902-ben már biztosan állt, és Mizl második otthona volt. 

A nagy tudású és nagy munkabírású orvos férj mellett Mizlből nemcsak mintaszerű gazdaasszony vált, de szenvedélyesen érdeklődött férje hivatása iránt is, ezért kitanulta az ápolói teendőket, László asszisztense lett, és a gyógyítással, műtétekkel járó adminisztrációt is átvállalta tőle. Lényegében ők ketten vitték a magánkórház minden ügyét, sőt a francia és német anyanyelvű Mizl férje iránti szeretetből még magyarul is megtanult. 

Kép

Coreth Mária Terézia férje asszisztenseként is dolgozott

A Világ című újság 1917-ben így írt Köpcsényről, ahol Batthyányék magánkórházát a világháború idejére hadikórháznak rendezték be: „Ezen a kis falun a jólét, a tisztaság, a fekete termőföldek gazdagsága ragyog keresztül. Van állami iskolája, apró boltocskái, kávéháza, sok fogadója. Egy kicsiny parasztházon emléktábla hirdeti, hogy ott született Joachim József, a kamarazene nagy művelője. Van kórháza, patikája, gyermekotthona s a körorvosa – herceg.” 

Mindenki Köpcsény csodájára járt 

A Batthyány-magánkórházat Mizl javaslatára bővítették ki egy emelettel a hadikórház szükségleteinek kielégítésére, hogy a fronton megsebesült katonáknak ellátást biztosíthassanak. 

Szintén a feleség kezdeményezte, hogy külön részlege legyen a fiatal anyáknak, akiknek férjét behívták katonának, valamint gondoskodjanak a falu apátlan csecsemőiről is.  

A köpcsényi gyermekek számára létesített óvodában ő maga volt az óvónő. Saját gyermekeik mindeközben otthonukban lepedőből készítettek tépést, kötést és érmelegítőket a sebesült katonáknak. Mizl gyakran elkísérte férjét még a körorvosi útjaira is, hogy segédkezzék neki és tanuljon, ilyenkor gyógyszerek mellett élelmet is vittek a szegény betegeknek. 

A fenti, 1917-es tudósítás szerint a kórházépületben „a folyosó kövezete frissen sikált, a falak hófehérek, ragyogó tisztaság” uralkodik mindenütt. „Az utcán parasztszekerek állanak. A környék falvaiból jöttek a betegek – többnyire szembetegek – orvosi vizitre. Az operációs asztal előtt fehérköpenyű doktor: dr. Batthyány László herceg. A műtét alatt magas, arisztokratikus tartású hölgy segédkezik: a hercegné. A herceg maga operál, s egyedüli asszisztense a hercegné.” Míg lent ambuláns rendelés folyt, addig odafönt a kórtermekben a fekvőbetegeket látták el egy segédorvossal, és a tudósítás idején 62 sebesült katonával, akik legnagyobb része Köpcsényből, a herceg környékbeli uradalmaiból származott. 

„– De’ Princ selbst hat mi’ operiert! – mondja büszkén egy bekötött szemű svábparaszt. – És a princesszin maga tette fel a kötést… A többiek mosolyognak, bólogatnak. – Ja, ja… – mormolják halkan. (…) Egy pillantás az ambulanciába: a legmodernebb klinika berendezése. Az orvosi műszerek Bécsből jönnek, s ha új műszer kerül forgalomba, a következő napon itt van már ebben a csendes faluban…” 

Az ország egyetlen kórházas nagyközsége volt ekkor Köpcsény, ennek mindenki a csodájára járt – sajnos csak a trianoni határmódosításig. A család 1920-ban Körmendre költözött, ahol ma is elevenen őrzik az emléküket. Nem lehetett könnyű az édesanyának otthon és az utazásokon helytállni, férjének rendszeresen segíteni az orvosi rendelőben, mégsem panaszkodott, sőt a gyermekeik naplója alapján kiegyensúlyozott légkör vette őket körül. 

Özvegyen is megállta a helyét 

A kemény munka megviselte Batthyány László egészségét, egy orvos barátja javaslatára hagyott fel végül a sebészi tevékenységével, és specializálódott a fizikailag kevésbé megterhelő szemészetre, amihez szintén nagy tehetsége és ügyes keze volt. Mizlnek az is feladata volt, hogy gyermekei számára az otthonukat a béke szigetévé varázsolja. 

Legidősebb leányuk írta: „Sohasem tudom eléggé megköszönni, hogy ebben a darabka földi mennyországban részem volt.” 

A család nem volt elzárkózó, sőt saját családi ünnepeik alkalmával rendszeresen nagy összegű adományokkal támogatták a szegény sorsú gyermekeket, nőket. 

Kép

A Batthyány család 1922-ben

Batthyány-Strattmann László 59 éves volt, amikor hólyagrákkal diagnosztizálták, s a szervezete tizennégy hónapnyi betegség után, 1931. január 22-én este 10 órakor adta föl a küzdelmet. Hitvese jelentette be a gyermekeiknek: „Gyerekek, édesapa a jó Istennél van.” 

Mizl özvegy lett. Gyermekei visszaemlékezése alapján a családfő halála fordulópont volt, de a családot összetartó szerepkörökben anyjuk mégis átvette a helyét. Amikor babát várt egyik lánya – akinek férje Japánban kapott állást –, a hatvanas éveiben járó Mizl nem volt rest útra kelni és egy évet tölteni a világ másik végén, hogy segítsen neki a szülés körüli életszervezésben. 

A második világháború kezdetén a budai várba, a Dísz tér 3. szám alá költözött, itt érte őt 1941-ben az első agyvérzés, amelyet továbbiak követtek. Teljesen beszédképtelen lett, lebénult. A főváros 1944–45-ös ostromát egy óvóhelyen vészelték át, majd Ausztriába költöztették. Előbb Mizl öccsének családjánál laktak Bécsben, majd 1947-től egészen az 1951-ben bekövetkezett haláláig bencés nővér húga, Coreth Lilly gondozta őt Bécsben. 

Szentsége a hétköznapokban érvényesült igazán 

A hercegasszony húsz évvel élte túl a férjét. Betegsége miatt a családban ő volt az egyetlen, aki nem tudott vallomást tenni, nem tanúskodhatott férje életszentségéről, amikor a bécsi érsekség 1944-ben megindította a boldoggá avatási eljárást – amelyet utóbb a háború félbeszakított.  

Noha beszélni nem tudott, a visszaemlékezések szerint nagy erőlködések árán, hangtalanul formálta a szót: heilig – azaz: szent. 

Coreth Mária Terézia 1951. március 14-én halt meg, három nappal később helyezték örök nyugalomra a németújvári családi sírboltba férje, fia, Ödön és a kiskorukban elhunyt gyermekei mellé. 

Élete mai szemmel nézve azért lenyűgöző, mert a család és a kortársak által emlegetett „szentsége” nem egy megközelíthetetlen, aszketikus életútban bontakozott ki, hanem egy hús-vér, nagycsaládos, vállalkozó asszony hétköznapjaiban. Aki, ha kellett, óvónő volt, ha kellett, műtőssegéd, betegápoló, gazdasági igazgató, karitatív akciószervező, miközben mindvégig feleség és anya maradt. Egy évszázad távolságából nézve mindez egy nagyon tehetséges nő alakját rajzolja elénk. Hátha hamarosan őt is a magyar boldogok sorában tisztelhetjük!