Clint Eastwood arcai – A moziban az ördögöt is legyőzte, gyerekként a vállán egy angyal ült
„Mindig sírok, ha magamat nézem a vásznon.” Tán meglepő, de az idézet az egyik legkeményebb mozihősnek tartott Clint Eastwoodtól származik, aki az elmúlt 30 évben saját rendezésű filmjeivel igazolta is ezt az érzelemgazdagságot. Kedveltük őt sejtelmesen hunyorgó cowboyként és mogorva zsaruként is, de a személyisége, úgy fest, hatvan felett bontakozott ki igazán. „Minél idősebb leszek, annál inkább rájövök: helyénvaló olyan életet élni, amit mások nem értenek” – ezt is ő mondta, jól rátapintva, hogy a mai napig tartogat rejtélyeket is a karaktere. További izgalmas gondolatai mentén próbáljuk most „megfejteni” az ötszörös Oscar-díjas nyolcszoros édesapát.
Későn érő típus
„Gyerekkoromban álmodozó voltam. Ma is szeretek egyedül lenni és meditálni. Azt gondolom, valamilyen meditáció mindenkit hozzásegíthet a lelki békéhez. Van, aki az óceánt nézi, más a vallásban találja meg ezt, egyéntől függ. Én nem hiszek abban a régi mondásban sem, hogy a férfiaknak nem szabad sírniuk. Ha valakinek sírni van kedve, az valószínűleg a világ legnagyobb katarzisa” – jegyezte meg már a fiatal éveiről elmélkedve is, vagyis az érzékenység egészen korán benne lehetett. Ahogy a kettősség is: kemény fizikai munkákban – fakitermelőként, szénabálázóként, kukásautó-sofőrként, acélgyárban, benzinkúton – is helytállt, mielőtt, sőt miután (mert kezdetben nem élt meg belőle) színésznek állt. Erdei tűzoltó, újságkihordó, úszómester is volt, de úszómedencék kiásásánál is segédkezett.
Tévés pályafutása csak 29, mozis karrierje 34 esztendősen indult be.
A filmekről gyerekként azt gondolta, „csak úgy jönnek a levegőből, egyszer csak megjelennek”. Később megtudta, hogy ezek mögött is milyen komoly munka áll. Azért volt ennyire kései a pályakezdése, mert sokáig nem igazán tudta, mit kezdjen magával. „Nem voltam sem túl jó tanuló, sem túl életvidám, társaságkedvelő. Kicsit visszamaradott gyerek voltam. (...) Nem akartam színész lenni, mert úgy gondoltam, egy színésznek extrovertáltnak kell lennie, aki szeret vicceket mesélni, beszélni, mesterkélt lenni. Én meg inkább introvertált voltam. Anyám szokta mondani, hogy a vállamon egy angyalka ült. Azt hiszem, meglepte őt, hogy egyáltalán felnőttem...” – utalt akkori „elveszett fiú” attitűdjére a színész, akinek aztán Sergio Leone westernfilmjeiből vált először ismertté az arca.
Szívtipró cowboy
„Nagyon közel érzem magam a westernhez. Nincs túl sok eredeti amerikai művészeti forma, mert a legtöbbjük európai művészeti ágakból származik. A western, a dzsessz vagy a blues kivételével – ezek igazán eredetiek” – állapította meg, noha sosem tartotta magát cowboynak, csak valakinek, aki a megfelelő jelmezt és arckifejezést felöltve eléggé hasonlít egy cowboyra ahhoz, hogy mások annak is higgyék. A kockás ing, a mellény, a kalap, az öv és a poncho olyan jól állt neki, hogy egyfajta szívtipró szerepbe is bekerült, persze ezért a magánéletében tett is. Összesen kétszer kötött házasságot, ezek az együtt töltött évek számát – 31, illetve 18 – tekintve tartósnak is tűntek, ám közben hat különböző hölgytől hivatalosan nyolc gyermeke született, és a pletykák el nem ismert apaságokról is szóltak.
„Azt mondják, a házasságok az égben köttetnek. De a mennydörgés és a villámlás is onnan jön”
– summázta, hozzátéve, hogy mindig szerette a nők társaságát, és inkább tartós kapcsolatokra vágyott, nem kalandokra. A kapcsolataiból származó legjobb dolgoknak azonban a gyermekeit tartja. Úgy véli, sosem függött semmitől, kivéve a nőket – egy ponton ezt kényszeresnek érezte, aztán maga mögött hagyta. Ha valamit bán, akkor azt, hogy a húszas-harmincas éveit dühösen töltötte, a negyvenes-ötveneseket pedig csalódottan: „Csak életem utolsó szakaszában tanultam meg boldognak lenni.”
Lágy szívű macsó
A macsóságról egyszer így filozofált: „A macsó divatos szó volt az 1980-as években. Mindenki tudni vélte, mi a macsó, és mi nem az. Én igazából nem tudom, sosem értettem. (...) Emlékszem, egyszer kezet fogtam Rocky Marcianóval (legendás amerikai ökölvívó – a szerk.). Gyengéd volt, nem szorította meg a kezem, és még a hangja is magas volt. De meg tudta verni az embereket, ez tény. Macsó volt. Muhammad Ali ugyanúgy. Ha a fiatalabb éveiben beszéltél vele, finoman szólt hozzád. Nem rugdosott székeket. Szerintem a legmacsóbb emberek közül néhány a legszelídebb is volt.”
Ha már itt tartunk, Eastwood eddigi utolsó bemutatott filmjében a 2021-es Cry Macho című road movie-ban egy meglágyult szívű macsót (bármit jelentsen is a kifejezés) alakít, az ezt megelőző A csempész című alkotása pedig a maga módján egyfajta vezeklés a múltbeli bűneiért. Nem véletlen, hogy a lánya szerepét ebben a moziban ténylegesen egyik lányára, Alison Eastwoodra bízta, akivel éppúgy ellentmondásos volt a viszonya, mint a filmbéli karakterének a sajátjával.
A film üzenete: semmi sem fontosabb a családnál, és sosincs túl késő a hibáinkkal szembenézve megváltozni.
Fegyelmezett filmes
Eastwood megítélése akkor változott nagyot, amikor – már túl a legördögibb bűnözőt is fülön csípő nyomozó, Piszkos Harry szerepén – a kilencvenes évekre rendezőként is beérett. Innentől nemcsak kultikus figuráit díjazta a közönség, hanem a szakma tűpontos rendezéseit is – Nincs bocsánat, Millió dolláros bébi, Titokzatos folyó, Elcserélt életek. A javára írják, hogy a költségvetést és a forgatási határidőket mindig szigorúan betartotta, sőt volt, hogy a tervezettnél előbb végzett, mert legfeljebb egyszer-kétszer vett újra egy-egy jelenetet. A színészei hálásak, hogy tiszteli őket, ő erre – viszonozva a dicséretet – azt mondja: „Szeretek olyan színészekkel dolgozni, akiknek nincs mit bizonyítaniuk.”
A saját feladatáról így vall: „Az én szerepvállalásom mélyebb, mint a színészet vagy a rendezés. Imádom a mozgóképalkotás mindegyik szemszögét, egy életre elkötelezett vagyok mellette.” Ugyanakkor nem erőltetné rá a művészetét senkire: „Mindig megvolt a képességem, hogy azt mondhassam a közönségnek: ha van kedved, nézd meg a filmem, ha nem, menj inkább túrázni.” Az is valahol az ars poeticája része, hogy minél erősebbek a női szereplők, annál jobb egy film, amire a régi hollywoodi klasszikusokat hozza fel példaként. Katharine Hepburn, Bette Davis, Ingrid Bergman egyéniségéhez 21. századi kollégái közül a különleges kisugárzású Angelina Jolie-t hasonlítja.
Lázadó zongorista
Clint Eastwoodnak Hollywoodról és a világról mindig is sarkos véleménye volt. Az álomgyárat eluraló plasztikai sebészetben például azt furcsállja, hogy korábban idősebb emberek szerettek volna 28 évesnek tűnni általa, ma pedig már 28 évesek is alávetik magukat, mert „a társadalom elhitette velük, hogy egész életükben úgy kell kinézniük, mint egy 18 éves modellnek. Pedig ezzel szemben az is lehetek, aki valójában vagyok.” Aki például a trendeket is utálja:
„A lelkem mélyén egy lázadó hever. Bármikor, ha valaki azt mondja, ez vagy az a trend, én az ellenkező irányba indulok” – ismeri be.
A zenében sem divatokat követ, ifjúkora óta kitart a dzsessz mellett. Autodidakta módon tanult meg zongorázni, a filmjeihez jó ideje maga is szerez és játszik fel zenét – hol komplett dalt, hol rövidebb témákat. A zseniális Gran Torino zenéjéért fia, Kyle Eastwood kapott Golden Globe-díjat, Clint pedig egyszer azt nyilatkozta, sosem lesz képes méltó módon kifejezni és visszaadni azt, amit a dzsessztől kapott. Közel áll hozzá a tipikus zongorista karaktere, aki leül, játszik, elmeséli történetét, majd feláll és távozik – engedve, hogy a zene beszéljen helyette. Ahogy Eastwood filmjei is a rendezőjük helyett.
Örök fiatal
Nyilván mindenki elfogadná, ha 92 évesen már nem állna elő újabb munkákkal, ám ő folyamatosan talál érdekes történeteket, így a 80. születésnapja óta már négy filmje is kijött. Úgy áll hozzá, hogy mindegyik mozi, amelyet elkészít, megtanítja valamire, noha a golfpályán is sütkérezhetne helyettük. S hogy miként bírja a strapát még ilyen tiszteletreméltó életkorban is? Erre válaszul egy barátjától idéz: „Mert soha nem engedtem be az öregembert.” Az ugyanis szerinte a mentalitásunkon múlik, meddig engedjük az „öreget” az életünkbe bejönni. Ahogy Eastwood a pesszimizmusban sem hisz, kudarc esetén a továbblépést szorgalmazza, mondván, ha az esőt várjuk, előbb-utóbb esni is fog.
Különben is: úgy véli, a fiatalok a haláltól is jobban félnek, mint az idősek sok megélt idővel és élménnyel a hátuk mögött. „Úgy gondolom, csak egy esély van az életre, ebből a lövésből kell a legjobbat kihozni. És azt hiszem, hálásnak kell lenned, hogy megadatott, hogy bizonyos dolgokat megtegyél az életedben, és ne legyél elég mohó ahhoz, hogy örökké itt akarj maradni” – indokolja, miért nem ragaszkodik minden áron a földi léthez. Halhatatlan munkásságára pedig a rá jellemző szerénységgel tekint: „Bármilyen sikerem volt, az sok ösztönnek és egy kis szerencsének köszönhető.”
A politikáról
„Lassan talán abba a korba kerülök, amikor kezdek szenilis lenni, nosztalgiázni, vagy mindkettő, de az embereket olyan dühösnek látom. Korábban képes voltál egyet nem érteni valakivel, de ettől még barátok maradtatok. Most hallod a talkshow-kat, és mindenki, aki másképp hisz, mint te, debil és idióta – mind a jobb-, mind a baloldalon.”
A politikai korrektségről
„Az emberek elvesztették a humorérzéküket. (...) Régen minden baráti klikkben volt egy »Zsidó Sam« vagy egy »Jose, a mexikói«, de nem volt rasszista gondolatunk. Teljesen normális volt, hogy a nemzetiségünk vagy az etnikumunk alapján viccelődtünk. (...) Mindannyian túl sok időt és energiát töltünk azzal, hogy mindenben politikailag korrektek legyünk.”
A zsenikről
„Soha nem találkoztam zsenivel. Számomra az a zseni, aki jól csinál valamit, amit utál. Mert bárki tud jól csinálni valamit, amit szeret – csak a megfelelő tevékenység megtalálásán múlik.”
Források:
- https://stacker.com/celebrities/clint-eastwood-life-story-you-may-not-know
- https://www.countrythangdaily.com/clint-eastwood-quotes/
- https://www.imdb.com/name/nm0000142/bio
- https://en.wikipedia.org/wiki/Clint_Eastwood
- American Rebel: The Life of Clint Eastwood című könyv
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
A férfi a legendás félmosoly mögött – Karácsonykor született, apaként is aranyifjú maradt Humphrey Bogart
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
