A Carpathia magyar hajóorvosa, aki a Titanic túlélőit mentette – dr. Lengyel Árpád

Ezerszer láttam a tizenegy Oscar-díjat nyert romantikus katasztrófafilmet, a Titanicot. Ha nem is voltak akkora rajongói a filmnek, mint én, biztosan emlékeznek az ikonikus jelenetre, amikor a főszereplőnő a víz felszínén egy deszkán fekszik, szerelme pedig vele szemben a jeges vízben. A könnyfakasztó jelent végén a lány elengedi a fiú fagyott kezét, aki az óceán fenekére süllyed. Kislánykoromban elgondolkodtam azon, hogy vajon ha együtt felfértek volna arra a deszkára, akkor túlélték volna a katasztrófát mindketten? A filmmel ellentétben a valóságban tény, hogy a Titanic katasztrófáját 705-en többek között egy magyar orvosnak köszönhetően élték túl. Annak ellenére, hogy az orvos a hírességek között nyugszik a Fiumei úti sírkertben, kevesen tudnák megmondani, hogy ki volt dr. Lengyel Árpád.

Carpathia
A Carpathia

Unokáját kértem meg, meséljen a hős hajóorvosról és a Titanic magyar vonatkozásáról. Völgyi Péterné dr. Reich Márta rengeteget dolgozik azért, hogy többen ismerjék a nagypapája történetét. Mindössze tizenhat éves volt, amikor megismerte a teljes történetet. Az Esti Hírlap újságírója ugyanis kinyomozta, és megkereste anyukáját, hogy beszéljen az édesapjáról. Akkor a szekrény mélyéről elővett egy nagy táskát, amiről Márta nem is tudott, benne voltak a nagypapa hajdani személyes tárgyai, olyanok is, amelyek a mentésnél ott voltak dr. Lengyel Árpád kezében. Édesanyja halála után a hagyatékot magához vette, és úgy döntött, e kincsek sorsa az ő kezében van. A francia-magyar szakos tanár számtalan alkalommal vitte el előadását nagypapájáról az iskolákba. A Millenárison a Titanic kiállítás keretében Lengyel Árpád tárgyaiból egy kisebb tárlatot nyitottak. Majd az élettörténetét is megírta könyvben, címe: „A Titanic árnyékában”. Az alcíme pedig: „Egy magyar orvos élete”. Reménykedik, hogy a jövőben angol nyelven is kiadják. Ismerjük meg dr. Lengyel Árpád élettörténetét közelebbről, az unokája elmondása alapján.

– Sajnos csak édesanyám elbeszéléseiből ismerem őt, és néhány olyan levélből, amit a páciensei vagy a megmentettek írtak neki. Folyóirat-cikkeket jelentetett meg különböző orvosi beavatkozásokról, ezekre az Orvostörténeti Könyvtárban bukkantam. Tudok néhány dolgot a szomszédoktól, akik emlékeztek rá. A nagyapám első generációs értelmiségi volt, 1886-ban született Pilismaróton, kereskedőcsaládban. Medikus korában jelentkezett a Budapesti Önkéntes Mentőegyesülethez (BÖME). 1911-ben megszerezte a szakorvosi diplomáját, és novemberben tiszti állományba került a kivándorlókat szállító és egyben kereskedőhajó, a Carpathia fedélzetére, amely Fiume és New York között közlekedett.

Ezen az úton találkoztak a Titaniccal, pontosabban ez nem volt találkozás, mert mire odaértek a helyszínre, a hajóból már nem láttak semmit.

1912. április 14-éről 15-ére virradó éjjel fél 1-kor kapták az SOS-jelzést, hogy a Titanic süllyed. A Carpathia kapitánya egy pillanatig sem gondolkozott azon, milyen veszély leselkedhetett volna rájuk. Azonnal megfordította a hajót, és elindultak teljes sebességgel a Titanic irányába. Óriási lélekjelenlét és nagy bátorság kellett ehhez. Szerencse a nagy szerencsétlenségben, hogy 705 embert a mentőcsónakokból felvettek. Három és fél napig tartott ugyan, de New Yorkba értek, és mindenki életben maradt. A másik nagy szerencse, hogy nagyapámnak fennmaradtak a feljegyzései, amelyben az egész történetet leírta. Többek között volt egy levél, amit a bátyjának írt Magyarországra, ennek a teljes szövege megmaradt.

– Van egy mondás, miszerint ,,aki megment egy életet, egy egész világot ment meg”. Mit tudunk az akkori körülményekről? A katasztrófa hogyan hatott a nagypapájára, és hogyan folytatta az életét?
– A Carpathia történetében három orvos szolgált, egy ír, egy olasz és a nagyapám. Hármuk közül csak neki volt mentős gyakorlata. A kapitány a fedélközi ajtóba állította, az volt a feladata, hogy pillanatok alatt eldöntse, kit milyen ellátásban részesítsenek. Ott 705 ember sorsáról döntenie kellett. Az emberek nagyon kimerült állapotban voltak a hidegtől. Negyvenkét eset volt, ahol csonttörést is diagnosztizált. Kabinokat alakítottak át műtőkké. Lepedőkből kötszereket készítettek. A legrosszabb körülmény talán az volt, hogy kivétel nélkül mind a 705 ember sokkos állapotban volt.

A legtöbb megmentett nő volt, mivel a férfiak közül csak az evezéssel foglalkozó matrózokat engedték a csónakokba. Nyolc nászutas párból csak a feleség menekült meg.

Amikor megérkeztek New Yorkba, óriási ovációval fogadták őket. Másnap a New York Times egy egészoldalas interjút közölt a nagyapámmal, és valósággal hősként ünnepelték őket. Nagy, életre szóló hatással volt a nagyapámra a Titanic katasztrófája. Beadta a felmondását, soha többet életében hajóra nem szállt. Visszatért az eredeti foglalkozásához, és a rendelőintézetben szakorvosként dolgozott. Később volt iskolaorvos is, tanított és oktatott, volt egészségtantanár, és a Magyar Vöröskeresztnél tanfolyamokat tartott. A világháború kitörésekor katonaorvos lett.

Kép
Dr. Lengyel Árpád
Dr. Lengyel Árpád

– Melyek voltak azok a szükséges változások a hajózásban, amelyekre a Titanic katasztrófája mutatott rá?
– A nagypapám szakmai cikkeket írt a tengeri mentéssel kapcsolatban. Az írásai nyomán két fontos megállapítást tettek a hajózási szabályzatban. Az egyik, hogy minden személyszállító hajó köteles annyi mentőcsónakot magával vinni, amennyire a teljes személyzetnek és az utaslétszámnak szüksége lehet mentéskor. Sajnos a luxuskörülmények kialakításának érdekében a Titanicon kevesebb csónak volt. A másik pedig, hogy minden hajón két távírásznak kell lenni. Ez azért nagyon fontos, mert akkor is volt két hajó, amelyik segíthetett volna, hiszen közelebb voltak a Titanichoz, mint a Carpathia. Az egyik hajó nem észlelte a Titanic SOS-jelzéseit, mert a távírász munkaideje lejért és aludt. A másik hajó a Titanic felvillanó fényeire pedig azt gondolta, hogy az úri közönség tűzijátékozik. Ma már tudjuk, hogy valójában azok jelző rakéták voltak. Ezeken a hiányosságokon és félreértéseken is múlt, hogy nem lehetett több embert megmenteni.

– Lengyel Árpád életét két nagy tragédia is beárnyékolta. A Titanic katasztrófája, és hogy a saját kisfiát nem tudta megmenteni.

– Kisfia mindössze hétévesen az akkori halálos járványos megbetegedés, a diftéria, vagyis torokgyík áldozata lett.

Sajnos édesanyám nagyon sokáig nem is tudta, hogy volt egy bátyja. A nagyapám a későbbiekben nem beszélt a Carpathián átélt élményeiről, és a kisfia halálát is megpróbálták mélyre eltemetni magukban. Rengeteg munkát vállalt, úgy gondolom, azért, hogy e két nagy tragédiára ne gondoljon. Az akkori Mária téren egy rendelőintézetben, a BKV elődjénél, a Beszkártnál üzemorvosként dolgozott. Magánpraxisa is volt, a Kapás utcai Rendelőintézetben pedig a gégészet első főorvosa volt életének utolsó három évében. Mindössze 54 évesen, álmában érte a halál, szívrohamot kapott.

– Élettörténete nem mindennapi. Milyen elismerést kapott a nagypapája?
– Jeles kitüntetéseket kapott. Sajnos a katonai elismerése nem maradt meg. A Liverpooli Hajótöröttek Társaságától kapott ezüstérem és az ehhez tartozó, nevére kiállított díszoklevél a nappali falán van ma is kifüggesztve. Az aranyérem is megmaradt, amit a megmentett utasok ajándékozták hálából a Carpathia tisztjeinek. A Magyar Mentő és Mentőtiszti Egyesület két éve Lengyel Árpád-díjat alapított. Idén áprilisban a harmadik évben adták volna át, de sajnos a pandémia miatt elmaradt.

Az utolsó éveinek lakhelyén, a Rákóczi úti otthona falára és Pilismaróton, az orvosi rendelő falára, a főtéren egy-egy emléktáblát helyeztek ki. A harmadik emléktábla a Kapás utcai rendelő falára került volna, de a járvány miatt erre sajnos nem került sor. Hazánkban egyetlen utca vagy tér sem őrzi még a hős hajóorvos emlékét. Bízom abban, hogy majd egyszer a GPS-be beüthetem, érkezés: Dr. Lengyel Árpád utca.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti