Hajólakások, versengő csónakok, apró birodalmak a városon belül – Cambridge-ben jártunk
Mintha a középkor legfényesebb korszakába csöppennénk, úgy hívogatja gótikus épületeivel, egyetemi kollégiumaival az utazót Cambridge. A gyönyörű „kisváros" az angol tradíciók, az egyetemi kiválóság és a természet közelségének utánozhatatlan egyvelege, ahol az idő is lelassul. Már persze, ha hagyjuk, hogy a mesélő falak, a hatalmas gótikus ólomablakok és a Cam folyó lassú csobogása kirántson minket az óramutatóhoz kötött mindennapokból.

A King's College Chapel gyönyörű csillagboltozata olyan precíz szerkezeti bravúr, ami a mai napig lenyűgözi az építészeket.
Emeletes busszal érkeztünk Cambridge-be, így első „helyi élményem” a hatalmas torlódás volt, amit a magasból figyelhettem. Szerencsére kiderült, hogy csak egy baleset okozta a dugót, így a sor hamar oszlott, és a monstrum megérkezett a közel ezeréves város buszállomására.
Miközben Cambridge történelmi belvárosa lenyűgözően gondozott és kulturálisan gazdag, a Drummer Streeten lévő állomás éles kontrasztot képez mindezzel: a rozsdás színű esőbeállók, a koszos aszfalt finoman szólva sem illik a város eleganciájához. Szóljon a település mentségére, hogy az alternatív közlekedési megoldásokat viszont igazán támogatják, talán csak Hollandiában láthatunk több biciklist az itteni kerekezőkhöz képest.
Lakóhajók és lakóik: spórolás és szabadság
A buszállomástól gyalog alig ötpercnyire van a történelmi óváros, ám mi nem vetettük bele magunkat azonnal a „gyönyörbe”, hanem a lassú hozzászokás technikáját választva oldalról, a Cam folyó felsőbb részétől kezdve közelítettük meg a belvárost. Lakóhajók sorával találkozhatnak itt a turisták: sokan választják ezt az életformát Cambridge-ben nemcsak alternatív életmódként, hanem gyakran a magas lakásárak miatt is.
Hiszen ez az Egyesült Királyság egyik legdrágább városa, így a tanulni vagy dolgozni érkezők számára a keskeny, hosszú hajók jelentik a spórolás egyik lehetséges módját.
A legtöbb hajón napelemek vagy gázpalackok biztosítják az energiát, ám az ivóvízfeltöltéshez, a szennyvíz kiürítéséhez és a tüzelőanyag beszerzéséhez néha el kell hajózni egy töltőállomásig. A nyár igazán kellemes lehet a folyón ringatózva, ám a tél komoly kihívásokat jelent, már csak a fűtési nehézségek miatt is. Szóval azért kényelem szempontjából nagyon mások ezek az otthonok egy lakáshoz képest!
A folyóparton sétálva láttunk szépen karbantartott hajókat saját terasszal és – cserepekben élő növényekből kialakított – virágoskerttel, paradicsom- és paprikapalántákkal, emellett sok a lerobbant, elhagyott, vagy csak elhagyottnak tűnő vízijármű is. A lakóhajók többsége a Cam folyó keleti és északi szakaszán horgonyoz, főleg a Jesus Green Lock és a Chesterton városrészek környékén. A belvárosi szakasz ugyanis túl szűk és forgalmas, valamint az egyetem sem engedélyezi a hosszú távú hajóparkolást a felkapottabb részeken.
Csónakversenyek „életre-halálra"
Az óvárosi részhez közeledve, a Midsummer Common és a Jesus Green környékén patinás csónakházak sorakoznak a folyó túlpartján: az egyetemhez tartozó college-ok (kollégiumok) hajótárolói.
Az egyetemistákból álló csapatok tagjai gyakran hajnalban kelnek, ködben, esőben is vízre szállnak – sokszor még a tanórák előtt –, hogy készüljenek a többiek, köztük természetesen a nagy rivális oxfordi egyetemisták elleni küzdelmekre.
Bár a Temzén rendezett Boat Race a legismertebb, Cambridge saját versenyei közül a „Bumps race” a leglátványosabb.
Mivel a folyó viszonylag keskeny, itt nincs lehetőség nagy előzésekre: a csapatok egymás után sorakoznak, és céljuk, hogy „elkapják” az előttük haladó hajót (azaz fizikailag összeérjenek vele), mielőtt őket is utolérné egy másik legénység. A küzdelmek napokon át tartanak, és rendkívül intenzívek.
Romantikus puntingolás
A folyóparton sétálva ekkor már igencsak közel voltunk a belvároshoz, s fel is tűntek a gondolákhoz hasonló csónakok, amelyeket általában egy-egy egyetemista irányít egy hosszú rúddal. A sekély folyó fenekéhez nyomva tudják őket a kellő irányba navigálni. Ha elég merészek vagyunk, mellőzhetjük a sofőrt, s csónakot bérelve magunk is megpróbálkozhatunk a puntingolással (rúddal hajtással). Ez esetben fennáll az eshetősége, hogy letaroljuk például a híres Matematikai hidat, vagy keresztbe fordulva eltorlaszoljuk a többiek útját például a King's College hídjánál, de az is lehet, hogy megússzuk a kalandot egy sima vízbe pottyanással.
Ha kevésbé vagyunk vállalkozó szelleműek, vagy szeretnénk ellazulva megismerni a város történetét, akkor viszont vezetővel együtt érdemes kibérelni egy ilyen csónakot. Miközben romantikus kőhidak alatt, harsogó zöld pázsitok és középkori kollégiumok, kápolnák mellett haladunk el, csónakos idegenvezetőnk érdekes történeteket mesél a különböző college-okról és az 1209-ben alapított egyetemről.
Sóhajok helyett „matematikusok hídja”
Apropó, hidak.
Különleges látványt nyújt az a fából ácsolt híd, amelynek valójában Fahíd a hivatalos neve, ám amit mindenki csak Matematikai hídnak nevez a városban.
Mégpedig azért, mert habár csak egyenes faelemekből készült, mégis szép, íves formát alkot. A legenda szerint a híd Newton tervei alapján épült, szögek nélkül, azaz csak a fizika törvényei, a nyomás és a feszítés tartotta egyben. Mivel a diákok nem hitték el, hogy meg lehet így építeni egy hidat, szétszedték, de már nem tudták újra összerakni, ezért csavarokat használtak.
A sztori azonban sajnos nem igaz, hiszen Sir Isaac Newton 1727-ben meghalt, a híd pedig 1750-ben épült. Valójában mindig is voltak csavarok a szerkezetben, de olyan precízen rakták össze, hogy a szemlélőnek úgy is tűnhet, mintha csavarok nélkül tartaná önmagát...
Városállamok a városban
Kanyarodjunk el egy kicsit a folyótól, de ne túl messzire, hiszen megérkeztünk a Bridge Streetre, ahonnan már látszanak a St John's College épületei, amelyeket 1511-ben Lady Margaret Beaufort (VII. Henrik király édesanyja) alapított. Tulajdonképpen megérkeztünk Cambridge lényegéhez, a kollégiumokhoz. A város lüktető szívét és lelkét a college-ok rendszere alkotja, amik szinte városként működnek a városban: autonóm, fallal körülvett, saját udvarral, kápolnával (chapel) és könyvtárral rendelkező intézmények.
A legtöbb látogatót elsőre meglepi, hogy Cambridge nem egy nagy, egybefüggő kampusz, hanem sok apró, önálló világ.
A Cambridge-i Egyetem 1209-ben jött létre, amikor néhány oxfordi tudós egy városi zavargás után menekülni kényszerült, és itt új tanulmányi központot alapított. Kezdetben még viszonylag szervezetlen módon működött a tanítás, a tudós elmék az itt bérelt házakban laktak, gyakran a diákjaikkal együtt. Ez a szétszórt rendszer azonban nem volt fenntartható sem pénzügyileg, sem oktatási szempontból.
Szerencsére a 13. századtól kezdve számos jótékony adományozó akadt, püspökök, királyok és nemesek építettek „házakat”, hogy biztosítsák a diákok és tanárok lakhatását, intézményesítsék a tanítást – és sok esetben vallásos nevelést is nyújtsanak. Tulajdonképpen ezek a college-ok – a szót hiába fordítanánk le magyarra, a kollégium szó nem fedi azt a saját tanárokkal, diákokkal, könyvtárakkal, kápolnával, étkezővel, udvarral rendelkező hatalmas rendszert, amelyet egy-egy ilyen intézmény jelent.
A királyok kollégiuma
A King's College Chapel 1446 és 1515 (!) között épült „kápolna”, amely közel 90 méteres hosszával, 30 méteres magasságával vetekszik egy gótikus katedrális méreteivel: az egyetlen hajóból álló belső tér szíven üti a belépőt, aki csak néz, néz egyre magasabbra.
A 12 méter magas ólomüveg ablakok vezetik a tekintetét, amíg a szeme el nem jut a világ legnagyobb bordás csillagboltozatáig.
Hatalmas csoda az egész épület, a teteje pedig olyan precíz szerkezeti bravúr, ami a mai napig lenyűgözi az építészeket. No, meg a turistákat is, akik csak sétálnak föl-le, s telefonjaikkal minden szépséget megörökítenek. Ha valaki megunná VIII. Henrik csodakápolnáját, akkor a vízpart felé veheti az irányt, ahol egy kőhídon át vezető sétányon tehet egy kellemes sétát, miközben lopva betekinthet az itteni egyetemisták intim, zárt világának díszletei közé is.
Az időt felfaló rovar üzenete
Most, hogy e sorokat írom, döbbenek rá, hogy olyan sok csoda van ebben a sugárzóan vidám városban, hogy mindezeket képtelenség lenne egyetlen írásban bemutatni. Így már csak arra vállalkozom, hogy felvillantsak még néhány érdekességet, amelyeket nem szabad kihagyni. Ilyen a Trinity College és a Wren Library, hiszen itt tanult Isaac Newton is – a Wren Könyvtárban látható a kézírása, valamint Shakespeare drámáinak első gyűjteményes kiadása is 1623-ból. Ugyancsak érdekes az 1130 körül épült Round Church, azaz a kerektemplom, amely az egyik legrégebbi a szigetországban, mindössze négy hasonló áll még Angliában.
Ha valaki ebben a különleges városban jár, semmiképp se hagyja ki a Corpus Christi College épületének külső falán látható különleges időmérő szerkezetet, amelynek közepén egy aranyozott fém rovar falja fel az időt, minden járókelőt arra emlékeztetve, hogy az idő múlása megállíthatatlan. És – különösen Cambridge-ben – minden pillanatot érdemes megbecsülni!
Ebben a hónapban külön figyelmet fordítunk arra, hogy minél több olyan cikket olvashassatok a Képmás.hu-n, amelyek passzolnak a „vakáció-flowhoz". Most jöjjön egy kis vízpart, napsütés, hideg málnaszörp, bográcsozás, gyerekkacaj a strandon, beszélgetések a tűz körül. Az Emberek zenekar ikonikus slágeréből kölcsönözve a gondolatot:
Júliusban a hónap témája: Süt a nap, nehogy szomorú légy!
Kapcsolódó cikkeinket itt éritek el.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>