Bagossy Brothers Company: „Sok mindenre megtanítottak minket a rajongóink” (x)

A gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company tagjai kezdetben pár tucat ember előtt léptek fel, nyolc évvel indulásuk után pedig első Aréna-koncertjükre készülnek, amelyre több mint tízezer nézőt várnak. A zenekar alapítóival Bagossy Norberttel és Lászlóval beszélgettem.

Bagossy Brothers
Bagossy László és Norbert - Kép: Éder Vera

– Mi volt az első meghatározó zenei élményetek?

Norbert: Már kölyökként is mindig szólt nálunk a zene. Kezdetben retró dalokat, például Republic-számokat hallgattunk, amik édesanyánk válogatás kazettáin szerepeltek. Aztán ahogy cseperedtünk, úgy formálódott az ízlésünk.

László: Egy időben a Music Mix csatorna határozta meg a stílusunkat. Egyszer a kívánságműsor alatt SMS-ben mi is kértünk egy számot, majd összekötöttük a tévét a hifivel, és felvettük a dalt, miközben halandzsa angollal lejegyeztük a szövegét. Nagyon nagy zenefanatikusok voltunk. Amikor aztán Norbi elkezdett breaktáncolni, a rapzene lett a kedvencünk, amit egy punkosabb-rockosabb korszak követett. Olyan zenekarokért rajongtunk, mint a Linkin Park, a Green Day és a Red Hot Chilli Peppers.

Norbert: A zene volt az első dolog, ami igazán magával ragadott minket. Mint egy hógolyó, ami elkezd gurulni, és közben egyre nő, mi pedig vele gurulunk. Nagy hatással volt ránk György László filozófiatanár is, aki gitáresteket szervezett a diákoknak. Ő nemcsak zenélni tanított minket, hanem elemezte velünk egy-egy dal szövegének mondanivalóját. Eleinte a hátsó sorban ülve hallgattuk, aztán egyre jobban figyelni kezdtünk a szavaira.

László: Érdekes volt felismerni, mennyi érzést lehet közvetíteni a zenével. Ez az, amire mi is törekszünk, hogy a dalaink segítsenek másoknak az útkeresésben.

– Tavasszal megjelent ötödik nagylemezetek, a Fordul a világ milyen üzeneteket hordoz?

Norbert: A számok – a Covid miatt – komorabb hangulatúak, mint a korábbi szerzeményeink. Én viszont happy end-párti vagyok, ezért törekedtünk a pozitív kicsengésre. Mivel sokan hallgatnak minket, azt is fontosnak tartjuk, hogy értékeket közvetítsünk, és hogy jó példát mutassunk. A címadó dal a környezetvédelem, a fogyasztói társadalom kérdéseire reflektál. A világ ciklikusan változik, és mindig visszatér ugyanoda, ahogyan az emberek is mindig megbotlanak, de sosem tanulnak a hibáikból, és újból elkövetik azokat.

– Melyik a kedvenc dalotok az új albumról?

Norbert: Az Őszi szél, ami egy nagyon komplex dal. Nem a populáris vonalat követi, így inkább akusztikus koncerteken fogjuk játszani, ahol a közönség jobban odafigyel a szövegre.

László: Nekem a Királyném, amelyben különösen jól működik együtt a zene és a szöveg. Kevés benne a szöveg, de az nagyon velős.

– Laci, egy interjúban azt nyilatkoztad, az új albummal kiléptetek a komfortzónátokból. Mire gondoltál pontosan?

László: Olyan stílusokat próbáltunk ki, amikkel azelőtt nem mertünk kísérletezni. Az Őszi szélben például hiphopos jegyek is felismerhetőek, illetve a teljes refrén rendhagyó módon csak a legvégén hangzik el, előtte csupán két sort énekel belőle Norbi.

– Miért éreztétek szükségesnek az újításokat?

László: Mert nem akarjuk ismételni, sem beskatulyázni magunkat. Bár az Olyan ő című számunk óriási siker lett, mégsem fogunk egy hasonló hangszerelésű és hangulatú dalt készíteni. Emellett szeretjük a kihívásokat és feszegetni a határainkat. Azt is fontosnak tartjuk, hogy egy zenekar kipróbáljon új dolgokat, de közben maradjunk önazonosak. Ne az alapján határozzuk meg magunkat, hogy mit akar a közönség, hanem őrizzük meg azokat a jegyeket, amik miatt megkedveltek miket.

– Milyen a kapcsolatotok a rajongóitokkal?

Norbert: Mivel sokan vannak, nehéz velük közvetlen kapcsolatot kialakítani, viszont az első pár évből vannak olyanok, akik rajongókból váltak a barátainkká.

László: Az új rajongóink közül is akadnak, akiket már névről ismerünk – ők azok, akiknek a koncerteken bérelt helye van az első két sorban. Amikor meglátjuk őket, már tudjuk, hogy ez egy jó buli lesz. Egyszer egy pár az egyik koncertünk után Magyarország legnyugatibb pontjától egészen Székelyföldig kísért minket, ahol szintén felléptünk. Szerették volna megtapasztalni, milyen lehet a turnézás, ezért tették meg ők is a nagy utat.

Norbert: A koncertjeinkre egyébként fiatalok és idősebbek is járnak, mivel a dalaink nem egy bizonyos korosztálynak szólnak. Az is talál neki tetsző dalt, aki könnyedebb szórakozásra vágyik, és az is, aki mélyebbre szeretne látni a sorok mögött.

– A követőitek számára létrehoztatok egy Facebook-csoportot Hegyilevegő néven. Miért jó ez a csoport?

László: A csoportban a rajongók tudnak egymással beszélgetni, ismerkedni, és megosztani az észrevételeiket. Nagyon barátságos és összetartó közösség: volt, hogy páran összefogtak, és együtt utaztak Magyarországról a gyergyószentmiklósi koncertünkre. Sokat tanulunk tőlük kitartásról, és ez a történet azt is jól példázza, hogy hatása van a hangunknak, és nagy is a felelősségünk. Bár ez nem volt konkrét célunk, a csoport az erdélyi és a magyarországi rajongók közt is hidat képez. Amikor pedig Romániában nem lehetett 500 fő feletti koncertet adni, a magyarországi fellépéseinket élőben közvetítettük, hogy az itteniek se maradjanak ki belőle.

– Más az otthoni és a magyarországi közönségnek játszani?

Norbert: Gyergyóban sokan a barátaink, ezért leírhatatlan érzés előttük énekelni. Mivel már egyre ritkábban koncertezünk otthon, ezért egy ünneppel érnek fel ezek az alkalmak. Olyankor az egész napot együtt töltjük.

– Évente több mint száz koncertet adtok. Melyik fellépés a legemlékezetesebb számotokra?

Norbert: Fantasztikus volt a Budapest Parkban és a Puskás Aréna Szoborparkban a Szuperkoncerten zenélni... A fesztiválokon eleinte a délutáni idősávban játszottunk, ezért megesett, hogy ötven ember előtt kezdtünk, aztán a koncert végére egy csomóan összegyűltek, olyan jó volt a hangulat. De a fesztiválos koncertek mellett a kisebb fellépéseknek is megvan a maga varázsa. Emlékezetes például a szigligeti várban adott koncertünk, ahol naplementekor álltunk színpadra, és mindössze fél méter választott el a minket a közönségtől.

– Jövő januárban lesz a Bagossy Brothers Company első nagykoncertje a Papp László Budapest Sportarénában. Hogyan készültök rá?

Norbert: Sok-sok meglepetéssel. Most először fogunk például saját LED-falat használni. Ezzel azért vártunk eddig, hogy megmaradjon az Aréna-koncert varázsa. Szeretnénk odatenni magunkat, hogy a közönség ne csak azt érezze, egy Bagossy-koncertre jött, hanem hogy A koncertre.

László: Lesznek vendégelőadók is, emellett a rajongók egy vadonatúj dalt is hallhatnak.

– Mik a következő terveitek?

Norbert: Jelen pillanatban csak az Aréna-koncertre tudunk fókuszálni, és úgy várjuk, mint egy kisgyerek az elsőáldozást. Emellett 2022-ben lesz egy európai turnénk is.

– A dalaitokat magyar nyelven írjátok és adjátok elő. Hogyan szeretnétek megszólítani a nemzetközi közönséget?

László: Külföldön ugyanúgy magyarul fogunk énekelni. Egy dal sikere nem azon múlik, milyen nyelven szól, gondoljunk csak a Despacitóra, aminek a magyarok többsége egy szavát sem értette, mégis az elmúlt évek legnagyobb slágere lett. Ha rajtunk múlik, egyszer egy magyar dal is világsláger lesz. Egyébként az idegen nyelvű dalok akár kedvet is hozhatnak az adott nyelvhez, egy dél-afrikai vlogger lány például a dalaink segítségével tanul magyarul. 

– Szerintetek hogyan képes még összekötni a zene az embereket?

Norbert: Karácsonykor rendszeresen jártunk énekelni, és ezt a hagyományt a mai napig tartjuk:
felkeressük pár barátunkat, és egész nap együtt zenélünk. Ilyenkor előkerül mindenféle hangszer,
harmonika, gitár, kisdob, és a forralt bor sem maradhat el. Aztán felkerekedünk és megyünk a
következő baráthoz. Ez a szokás a nagyvárosban élőket is össze tudja hozni, ott is családias hangulatot
teremt.

A Melléklet a Szerencsejáték Zrt. szakmai támogatásával készült. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti