Bacskai Balázs bokszoló: „A család sose lehet ciki!”

– Édesapád is kiváló versenyző volt, ezüstérmet szerzett Európa-bajnokságon. Egyértelmű volt, hogy te is az ökölvívást választod hivatásodnak?
– Pár évesen ismerkedtem meg a Budapest Sportcsarnokkal, halványan még emlékszem apu és a két bátyám meccseire, edzéseire. Mindig volt ott egy kislány vagy egy kisfiú, akivel játszhattam. Hétéves voltam, amikor a szüleim levittek életem első bokszedzésére a KSI-be (Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület). Na, ott én sírva fakadtam, és kértem őket, hogy vigyenek inkább haza. De persze nem volt kecmec, otthagytak, én pedig megcsináltam az edzést, és mire a szüleim visszajöttek, annyira megtetszett a dolog, hogy azt mondtam, másnap is szeretnék jönni edzésre. Azóta folyamatosan a ringben vagyok, nem volt kérdés, hogy ökölvívó leszek-e.

– Előnyét vagy hátrányát érzed annak, hogy felmenőid sikeres és elismert versenyzői voltak a sportágnak?
– Előnyöm sose származott abból, hogy Bacskai Imre fia vagyok. Nem kivételeztek velem. Fiatal felnőttként inkább hátrányát éreztem a dolognak: édesapám sok embert győzött le pályafutása során, olyanokat is, akik később fontos pozícióba kerültek az ökölvívás berkeiben.

Néha úgy éreztem, mintha ezek az emberek rajtam akarnák „megbosszulni” az őket ért régi sérelmeket.

– Mi számodra a legnehezebb az ökölvívásban?
– Mint minden egyes mérlegeléssel járó sportágban, az ökölvívásban is a súlymegtartás és a versenysúly elérése az egyik legnagyobb kihívás. A másik, hogy én már sajnos abban a korszakban kezdtem bokszolni, amikor az igazán hozzáértő, magasan kvalifikált, jó pszichológiai érzékkel megáldott edző ritka, mint a fehér holló.

– Sportkarriered egyik legmeghatározóbb állomása a 2010-es moszkvai Európa-bajnokság, ahol első helyen végeztél.
– Akkor nagyon örültem a sikernek, de persze apu figyelmeztetett, hogy eztán jön csak a neheze: „A csúcsra mindenki fel tud érni, ha akar, de ott maradni csak kevesen tudnak.” És valóban így lett. Volt, hogy a későbbiekben nem tudtam olyan eredményeket elérni, amiket szerettem volna. Egyébként fiatalként könnyű berobbanni, mert mindenki azt akarja, hogy győzd le az ellenfeleket; de amikor te vagy a spiccen, azon kapod magad, hogy mindenki tőled akar megszabadulni. Volt egy-két olyan világversenyem, amelyen elvették tőlem a meccset, így az éremtől is megfosztottak, hogy egy konkrét példát említsek: a szófiai EB-n egyértelműen jobb voltam litván ellenfelemnél, valamilyen oknál fogva azonban mégis őt hozták ki győztesnek. A mérkőzésnek óriási tétje volt, hiszen aki azon nyer, már biztos érmes – az említetteknek „köszönhetően” én nem lettem az.

Kép

Bacskai Balázs (balra)

Amelyik sportágban emberek pontoznak, ott mindig volt és lesz is szubjektivitás.

– Akármennyire keménynek tűnsz kívül-belül, gondolom, mégiscsak megviselnek az igazságtalanságok – vagy ahogy te nevezed, a szubjektivitás.
– Igen, de az ember nem maradhat a padlón. Mindig szükség van új motivációkra és célokra, és szerencsés az, akit olyan közeg vesz körül, amelyik a mélypontokról el tudja mozdítani. Hálás vagyok, hogy a szüleim és a párom mindig ott voltak velem a nehéz pillanatokban.

– Két gyermek, a hatéves Mia és a négyéves Benett édesapja vagy. Amikor először megtudtad, hogy apa leszel, nem ijedtél meg?
– Dehogynem, nagyon! Nem terveztünk gyereket, fiatalnak éreztem magam ahhoz a nagy felelősséghez, amivel egy gyerek jár.

Amikor kiderült, hogy a párom áldott állapotban van, szó szerint rosszul lettem, ki kellett mennem a mosdóba. De hát szerettem a páromat, és nem volt kérdés, hogy megtartjuk-e a babát.

Mia és Benett születése óta nagyon élvezem az apaság minden percét!

Kép

Kép: Bacskai Balázs

– De nem ciki a tetovált, ökölvívó barátaidnak azt mondani, hogy „most nem érek rá, mert viszem a gyereket az oviba”?
– A család sose lehet ciki! Ráadásul az összes „rosszarcú” barátom idősebb nálam, ők is pontosan tudják, mit jelent apának lenni.

– Említetted, hogy a versenysúly elérése az egyik legnagyobb kihívás a számodra. Nem fáj a szíved, amikor a család palacsintát eszik, neked pedig csak hús jut rizzsel vagy édesburgonyával?
– Azért előfordul, hogy én is elcsábulok, nagyon édesszájú vagyok. Pontosan tudom, hogyan kellene táplálkoznom felkészülési időszakban, de sokszor lusta vagyok magamnak elkészíteni a menüt (a párom sokszor segített benne, de hát az ő ideje sem végtelen), és ilyenkor vagy többet eszem a kelleténél, vagy pedig nem a megfelelő ételt fogyasztom.  

– Nem zavar, hogy a te tested nem csupán eszköz a munkádban, hanem „termék” is?
– Minden sportágnál így van ez. Termékek vagyunk. El akarunk jutni valahogy az emberekhez, pénzt kell keresnünk, szponzorok, edzők, szövetségi kapitányok számítanak ránk. Ezt tudomásul kell venni.

– Ha a fiad egy nap eléd állna azzal, hogy hivatásos bokszoló szeretne lenni, mit mondanál? Lebeszélnéd vagy buzdítanád?
– Az a több mint 40 év, amit a családom eltöltött az ökölvívásban, szerintem bőven elég volt. Nyilván, ha Benett bunyózni szeretne, nem tilthatom meg neki, és támogatni fogom, de jobb szeretném, ha inkább más utat választana magának, hiszen nemcsak a szakma előnyeivel, de árnyoldalaival és hiányosságaival is tisztában vagyok. Nem biztos, hogy jó lesz neki, ha felteszi az életét a sportra.

Persze adhat számára csodálatos dolgokat, de talán jobban jár, ha tanul, mert úgy több ajtó nyílhat ki előtte.

– Egyébként a gyerekeid mit szólnak ahhoz, hogy az apukájuk bácsikat üt, és néha őt is megütik?
– A fiam egyelőre még nem jött ki egyetlen mérkőzésemre sem, a lányom, Mia viszont a vezérszurkolóm, imádja a meccshangulatot, ilyen szempontból mondhatni, hogy kicsit „fiús”. Ha valahol apróbb sérülést vagy horzsolást lát rajtam, rögtön jön puszilgatni – ezzel próbál gyógyítgatni, ami iszonyú jóleső érzés, és nagyon sokat jelent nekem. Egyébként Benett is tud kemény és vagány lenni, főleg, ha a nővére védelmére kell kelni.

Kép

Kép: Bacskai Balázs

– A „fiússágról” jut eszembe: valahol olvastam egy, a nemi szerepek változásáról szóló cikket, amelynek szerzője félig viccesen azt állította, hogy manapság a férfiak a legjobb nők, és a nők a legjobb férfiak. Mit szólsz ehhez?
– Valóban nagyon kifordult magából a világ. A nemi szerepek felcserélődtek: sok nő ijesztően férfias tulajdonságokkal rendelkezik, a férfiak egy része pedig elpuhul. Nekem ez nagyon nem tetszik. Talán sokaknál kiverem a biztosítékot azzal, ha azt mondom, hogy én szeretem a klasszikus felállást: a férfi dolgozzon, tartsa el a családját, a nő pedig szeresse a gyerekeket, és teremtse meg az otthoni békét és harmóniát. Ha el akar menni dolgozni, vagy férfias karokat akar magának az edzőteremben, hát tegye, de én ettől függetlenül a klasszikus felállás híve vagyok.

– Szerinted mitől férfi egy férfi?

– Ha anyagi és lelki biztonságot, valamint nyugalmat tud teremteni a családjának a párjával karöltve.

Ha a gyerekei és a felesége fel tudnak rá nézni, s ha nem csak ígérget, hanem tettekkel bizonyít, és lehet rá számítani. Nem mondom, hogy én hibátlan férfi vagyok, de azért nagyon törekszem a hibáim kijavítására.

– A sikereid ellenére is megmaradtál közvetlen, szerény, szerethető embernek. Direkt vigyázol, hogy ne szállj el?
– Sosem jó, ha az ember elszáll magától. Ha én lennék a világ legjobb bokszolója, de egy lekezelő és rideg ember lennék a mindennapokban, az mindenkiből indulatokat és ellenérzést váltana ki. Én a közvetlenségben hiszek. Az egyik legjobb barátomnak van egy kocsmája, ahova gyakran benézek. Ott mindenkihez odamegyek kezet fogni – nem nézem, ki honnan jött, nem teszek különbséget ember és ember között. Sok embert el lehet érni szeretettel és közvetlenséggel. És ha már a Jóisten adott nekem tehetséget és fizikumot, azért egyrészt hálásnak kell lennem, másrészt pedig meg kell maradnom önmagamnak.

– Újabban edzéseket is tartasz hobbistáknak Dunakeszin és a Lurdy Házban. Valóságos kis közösség alakult ki, az emberek szeretnek hozzád járni.
– Inkább úgy a korrekt, ha azt mondom, együtt edzem velük. Az egész úgy indult, hogy pár haverom megkért, tanítsam meg nekik az alapokat. Aztán valahogy beindult a dolog, egyre többen jöttek, nekem meg nem volt szívem elküldeni az embereket. Ebben vagyok hiteles, és a jövőmet is ebben látom.

– Lehetséges, hogy búcsút intesz a versenyzéseknek?
– A járvány idején át kellett értékelnem az életem. Ha idén lesz legalább egy vagy két meccs, annak örülnék, hiszen akkor a szponzorok is újra visszajönnének.

Ha nem lesznek meccsek, akkor a jövő évtől abbahagyom a versenyzést, és edzéseket fogok tartani gyerekeknek és felnőtteknek, kortól és nemtől függetlenül.

A cél nem a versenyfelkészítés lesz, hanem hogy mindenki kellemesen elfáradjon, megmozgassa magát, esetleg megszabaduljon a felesleges kilóktól. Ez a sport – de igaz ez a legtöbb sportra – állóképességet, önbizalmat és erőt ad, tetőtől talpig átmozgat. Ha az élet úgy hozza, akkor szeretném minél több emberhez eljuttatni az ökölvívás szépségeit.