„Az Országház falai közt számtalan csodás történet vár arra, hogy elmeséljék” – Interjú Tóth Zita mesekönyv-íróval

– A jogtudomány száraz, precíz és merev világától elég távol áll a mesék birodalma. Hogyan lesz egy jogászból meseíró? Hogyan éli meg ezt a kettősséget?
– Szerintem a jogtudományban is van fantázia, és a mesékben is vannak szabályok. Én sosem éltem meg kettősségnek a jog és az irodalom egyidejű művelését: végső soron a kodifikáció is történetépítés, és a meseírás során is rendszerben gondolkodom. Akkor jó a mese, ha az olvasó nem érzékeli az író fegyelmezettségét, de attól még a szerző mindig előre gondolkodik az alkotás során. Csakúgy, mint a jogszabály szövegezője vagy alkalmazója.

– Nemrég jelent meg a „Szél hozta rézvitéz” című mesekönyve. Ki ez a kis rézvitéz, és hogyan született meg a róla szóló történet?
– Az Országházról és az Országgyűlésről – főként az Országház Könyvkiadó gondozásában – már sok értékes kiadvány jelent meg, de kifejezetten a gyermekek nyelvén még nem született könyv. Pedig az Országház nemcsak a nemzet történelmének emlékeit őrzi, falai közt számtalan csodás történet is vár arra, hogy elmeséljék a gyerekeknek. Már évekkel ezelőtt megragadta a képzeletem a tornyokon őrködő, rézből öntött vitézek magányos, délceg figurája. Vajon ők is voltak gyerekek? Voltak bizony! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint főhősünk, a kis rézvitéz színrelépése egy havas reggelen.

– Miről szól a mese, és melyik korosztályt szólítja meg?
– A kis vitéz azzal a szándékkal érkezik az Országház északi kapujához, hogy beálljon a rézvitézek rendjébe, és elfoglalja őrhelyét a tetőn. Ám hamar rá kell ébrednie, hogy ez nem is olyan egyszerű: magának kell megtalálnia a tetőre vezető utat földalatti folyosókon és díszes termeken át. Ebben segítségére lesznek az Országház lakói – hogy kik ők, a könyvből kiderül. A történet részleteit leginkább a kisiskolás korosztály élvezheti, de a remekbe szabott illusztrációknak köszönhetően a kisebbek is örömmel lapozgatják majd.

– A kötet rajzain a rézfülű, esendő, de elszánt kis vitéz alakja hitelesen elevenedik meg. Az illusztrátorral, Maros Krisztinával voltak előzetes egyeztetések, vagy szabad kezet kapott a munkában?
– Ismerve Krisztina korábbi munkáit magától értetődő volt, hogy szabad kezet kap. Néhány részletet menet közben egyeztettünk, de az elkészült rajzok teljes egészében az ő „gyermekei”. Leírhatatlan érzés volt először megpillantani a kis vitézt, aki azelőtt csak az én képzeletemben kelt életre. Most már valóság. Krisztina épületábrázolásai elképesztően valósághűek, mégis meseszerűek. Nem tudom, hogyan csinálja.

– Az olvasó nemcsak a főhős kalandjait követheti nyomon, hanem az Országház épületét, alkotásait, mindennapjait és jelentőségét is megismerheti. Előtanulmányokat folytatott mindehhez, vagy csupán a munkája miatt rendelkezik ekkora tudásanyaggal?
– Természetesen olvastam, kérdeztem, sétáltam, tanulmányoztam... és minél többet tanulok, annál tudatlanabbnak érzem magam.

Kép

Kép: Bencze-Kovács György

– Nem ez volt az első gyermekkönyve. A könyvpiac kifejezetten pozitív kritikával fogadta a „Filc, a zoknimuki” című könyvét, amelynek már a második része is elkészült. A jövőben is tervez hasonlóan izgalmas, kedves és lebilincselő történeteket?
– Minden valaha leírt figurám itt él velem, és továbbírják magukat. Filc kalandjainak harmadik része már a fejemben van, és a kis rézvitéz is gyakran mellém szegődik az országházi folyosókon, és további ötleteket súg. Régóta készülök arra is, hogy a süteményeket is megszemélyesítsem.

– Gyermekkorában sok mesét olvastak Önnek, vagy olvasott együtt szüleivel? Melyik volt a kedvenc meséje?
– Rengeteget olvastak nekem a szüleim, az irodalom iránti érdeklődést, tiszteletet főként édesanyámtól kaptam ajándékba, ő pedig a nagymamámtól. Viszont a mai napig nevetünk azon, hogy mennyire nehezen kezdtem el önállóan olvasni. „Az elvarázsolt egérkisasszony” hozta el végül az áttörést.

– Ön szerint mitől jó egy mesekönyv? Mivel lehet megragadni ma a gyerekek figyelmét?
– Talán akkor sikerül jól egy mesekönyv, ha a szerzője megmarad lélekben gyermeknek. Akkor nem is kell gondolkodni azon, hogy vajon mivel lehet megragadni a gyerekek figyelmét. Tiszta szívvel, őszintén és humorral kell mesélni – bármiről.