Az iskolában hogyan tudjuk betartani a járványhelyzet miatti előírásokat? – Egy tanár töprengései

Ha betartjuk a tizenkét oldalas dokumentumban megfogalmazott eljárásrendet, akkor tényleg nyugodtan aludhatok szülőként és pedagógusként is. Ugyanakkor ki kell mondani: ezek a szabályok a legtöbb iskolában nem tarthatók be maradéktalanul, a nagy létszámú városi iskolákban, amilyen a miénk is, semmiképpen sem.

Nézzük az intézkedési terv részleteit, amelynek betartásáról az intézményvezetők kötelesek gondoskodni. Nem szívesen lennék a helyükben.

Mindenre kiterjedő fertőtlenítő takarítást kell végezni.  A „mindent” az 1. számú melléklet részletezi, tényleg alapos.

Nálunk például sosincs elég takarító. Ez valószínűleg azzal függ össze, hogy a közintézményeket takarító alkalmazottak bérezése nagyon alacsony.

Kevésbé objektíven fogalmazva: megalázóan kevés. Pedig ebben a helyzetben – és máskor is – az ő lelkiismeretes munkájuk, anyagiakban is kifejezendő megbecsülésük kulcsfontosságú lenne.

Mindenkori alapszabály és nagyon okos szabály, hogy közösségbe csak egészséges gyermek és felnőtt járhat. 
Vagyis aki beteg, ne jöjjön iskolába: se tanulni, se tanítani, mert megfertőzi a többieket. Akinek volt már intézménybe járó gyereke, az pontosan tudja, hogy ezt a szabályt sosem tartja be mindenki. Mert a szülőknek dolgozni kell, nem tud otthon maradni a beteg gyerekkel senki. És igazából nem is beteg, „csak náthás”. Esetleg köhög. Tehát ott köhög, fújja az orrát a többiek között, és október közepéig így közösség nagy része átesik az első valamilyen fertőzésen. A pedagógusok körében sem jobb a helyzet, mivel eleve létszámhiány van, a helyettesítéseket pedig külön nem fizetik ki (a tanórán kívüli munkaidő része, “benne van” a fizetésünkben), a legtöbben fél lábbal a sírban is bejönnek dolgozni.

De most változott a helyzet: a szokásos őszi vírusoknak és a koronavírusnak hasonló tünetei (is) vannak: nátha, száraz köhögés, láz. Hogyan állapíthatnánk meg, hogy kinek milyen fertőzése van: ártatlan vagy életeket veszélyeztető?

Laboratóriumi tesztelés nyilván nem jöhet szóba, így nem nagyon van más megoldás, mint hogy végre betartsuk: csak ha teljesen egészséges, akkor jöjjön közösségbe.

A higiénés előírások mindennapi betartása szintén kivitelezhető.
Rendszeresen mossuk a kezünket, szappan lesz, volt eddig is. Kéztörlő szintén, persze papír. Kézfertőtlenítőt is teszünk a bejárathoz, és talán még személyt is tudunk biztosítani, aki ellenőrzi a használatát. Köhögni és orrot fújni is megtanítjuk a gyerekeket, bízva abban, hogy nem hallanak újat, otthon is volt erről szó. Zsepi a kukában landol rögtön. A szemeteseket ürítsük rendszeresen, ez is menni fog. A gondoskodás a napi szintű fertőtlenítő takarításról és ennek ellenőrzése kihívást fog jelenteni, de ha lesz elegendő alkalmazott, akkor ez is sikerülni fog. A rendszeres szellőztetés sem jelent problémát.

„A köznevelési intézménynek meg kell tennie a szükséges intézkedéseket az intézményi csoportosulások megelőzésére mind az intézményen belül, mind az épület előtt.”
A közösségi terekben egyszerre csak annyi tanuló tartózkodhat, hogy betartható legyen a 1,5 méteres védőtávolság. Szükség esetén a csoportok, osztályok számára elkülönített területeket lehet kijelölni a közösségi tereken belül is. Amennyiben a védőtávolság nem tartható be, úgy a felső tagozatokban és a középiskolákban az ott tartózkodás idején javasolt a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.

Évnyitó sem lehet a hagyományos módon, hiszen akkor a létszámkorlátot nem tudnánk betartani. A szabadtéri megrendezés esetünkben nem probléma. Tehát nem lehet ott minden tanuló, pláne minden érdeklődő szülő.

Az elsősök szüleit azonban mégsem szeretnénk kizárni az évnyitóból, ezért majd úgy szervezzük meg a rendezvényt, hogy az iskolát kezdők és szüleik beleférjenek a keretbe.

Izgalmas lesz, esetünkben ők két szülővel számolva is vannak háromszázan. De ezt a részt tudjuk abszolválni.

Kép

Gondoskodnunk kell továbbá a tanulók lazább elhelyezéséről nagyobb termek vagy egyéb helyiségek bevonásával.
Nem sok olyan iskola van, ahol vannak még nagyobb termek. Vagy eleve nem voltak, vagy elválasztották azokat a csoportbontások miatt kialakított kisebb termek kialakítása céljából. A mi iskolánkban minden apró kis lyukban tanítunk: nyelvi óra, hittan, fejlesztés, versenyfelkészítés zajlik. Először a szaktantermek lettek osztályteremmé, aztán idén már a könyvtár is elesett: oda is osztályt kellett elhelyeznünk. A legtöbb teremben egyszerűen nem oldható meg a másfél méteres távolságtartás, nem férünk el. Én tényleg igyekszem konstruktívan állni a helyzethez, és a megoldásra koncentrálni. Az intézkedési terv olvasása során végig azon kattogott az agyam, hogy melyik pontot hogyan tudnánk alkalmazni, mert összességében ezek jó ajánlások. Mert szeretném biztonságban tudni a gyerekeket és a kollégákat is.

Nem valósítható meg, hogy tartsuk egymástól a védőtávolságot az iskolában – pedig talán ez lenne a legfontosabb. Így marad a másik ajánlás: maszkot kell viselnünk. No, ezt betartatni se lesz egyszerű!

Az iskolaépületek sajátosságaihoz tartoznak a szűkebb folyosók is: ezeken közlekedve sem életszerű a másfél méter betartása. Rendben, akkor felváltva megyünk ki szünetben a folyosóra, mert egész nap nem ülhetnek a teremben. Az udvar sem akkora, hogy egyszerre lehessen kint mindenki. Tehát a csengetési rendet el kell felejteni, mind a 23 osztályunknak máskor kell megszervezni a szüneteket. A folyosókon csendben kivonulnak az udvarra, hogy ne zavarják a többiek óráját, és az udvaron végre lehet kicsit hangoskodni. Ez megoldható, ha nem is az eddigi rutin szerint.

Az osztályok keveredését el kell kerülni, használják egész nap ugyanazt a termet, kivéve a nyelvi termeket és a szaktantermeket.
Na, ezzel lesznek bajok. Az idegen nyelvek oktatása általában minden nagyobb létszámú iskolában csoportbontásban zajlik, sok helyen az egy évfolyamba járók közösen vannak differenciált csoportokba sorolva. Nálunk csoportbontás van matekból és magyarból is bizonyos évfolyamokon. Akkor tehát ezt stornózzuk, nincs csoportbontás ez utóbbi tantárgyakból, de a nyelvi csoportok maradhatnak az ajánlás szerint. Átszervezzük a kollégák órarendjét és a tantárgyfelosztást, az érintett pedagógusok számukra idegen gyerekeket is fognak tanítani mostantól, akiknek a tudásszintjével sem vagyunk tisztában, csak azt tudjuk, hogy jelentősen eltér a csoport másik részétől, akiket ismerünk. Nehezen, de ez is megoldható, aztán a kolléga találja fel magát. Pedagógiai szempontból erősen kifogásolható megoldás. És a hittannal mi legyen? Ott is több osztályból összetevődő csoportok vannak, nem osztályonkénti a bontás.

A testnevelésórákat ajánlott a szabadban megtartani – ez mehet, sok jó ember kis helyen is sportolhat. A néptáncfoglalkozások esetében azonban akadályba ütközünk, oda technika is szükségeltetik a zene miatt, nem lehet minden foglalkozást végigénekelni, bár az állóképességet biztosan fejlesztené. Vehetünk majd vezeték nélküli technikával működő hangfalakat? Az állandó táncpartner bár nem tökéletes megoldás, hiszen párcserék során gyakorlunk, de megoldható. Az öltözőkben viszont egész biztosan csoportosulni fognak a gyerekek, bár a protokoll szerint itt különösen fontos lenne a megfelelő védőtávolság betartása. Szerintem meg miután már együtt végigizzadtak-lihegtek másfél órát, ezzel sokat nem rontunk a tökéletlen helyzeten.

Szülői értekezletek is csak a járványügyi előírások betartásával rendezhetők, így idén jobbára e-mailben kapják majd az infókat a szülők. Szerintem nem okozunk nekik ezzel nagy szomorúságot.

Ha az óvintézkedéseket betartjuk, akkor is megtörténhet, hogy koronavírussal fertőzött tagja lesz közösségünknek.
A vírus lappangási idejéből adódóan arra számíthatunk, hogyha egy-egy intézménybe betör a járvány, akkor egyszerre többen válnak érintetté. Ilyenkor ismét át kell majd alakítani a munkarendet, és digitális módon folytatni az oktatást, miközben bízunk a betegek mielőbbi felépülésében. A protokoll így fogalmaz: „Annak érdekében, hogy minden intézmény felkészült legyen a munkarend átalakítására, a nevelőtestületeknek ki kell dolgoznia a saját protokollját, és bevezetésére fel kell készülnie.” Ez azt jelenti, hogy oldja meg az intézmény tantestülete, ahogy tudja, az átállást a digitális oktatásra.

Tehát március óta hiába telt el öt hónap, nem készültünk fel a digitális oktatásra országos szinten. Sem a technikai feltételek nem javultak, sem a helyzettel járó módszertani kihívásokra, sem a tananyagok átdolgozására nem reagáltunk érdemben.

Mert a digitális oktatás nem a hagyományos oktatás tartalmának digitális csatornákon történő továbbítását jelenti. Ha csupán ezt tesszük, akkor rengeteg feladatot rakunk a szülők vállára. Sürgetően időszerű lenne megalkotni a digitális oktatás protokollját olyan módon, ami a fiatalabb és idősebb diákjaink számára is önálló, minimális szülői támogatást igénylő otthoni tanulást tesz lehetővé. Ha csak az alsósok járnának iskolába, akkor a felsősök helyét is használhatnánk, míg ők otthon tanulnak, önállóan. És akkor nem kellene fából vaskarikát teremtenünk, hogy az iskolaépületek adottságai ellenére betartsuk a járvány elleni védekezés eljárásrendjét.