Az eper kék, a kedd sárga – A szinesztézia neurológiai betegség vagy csak egy különleges képesség?

Bori vagyok, szinesztéta.

A szinesztéta szót hosszú percekig csak ízlelgettem – harminc elmúltam, mire nevén tudtam nevezni a jelenséget, miszerint a szavaknak és zenéknek színe és gyakran formája is van. A nyolcvanas évek elején jártam óvodába, ahol a hat csoportot színekről nevezték el. Kislányként mindig furcsállottam, hogy egy csoportszín neve más színű, mint amit jelöl. A sárga szó nekem például piros, a fehér szó pedig fekete. Egyedül a feketét és zöldet éreztem „rendben”. A kék színhez társítottam gondolatban az eperfagyit, de tudtam, hogy rózsaszín lesz az, amit a tölcsérembe kapok.

Az óvodában számomra színe volt minden gyerek nevének, színesek lettek a hetek, a hónapok, a számok is, és szinte minden szó, mondóka és dal.

(Szegény Istit csak azért nem szerettem, mert olyan sárga volt a vezetékneve, hogy azon már a keresztneve sem segített.) Általános iskolában színesek lettek számomra a tantárgyak is. Ha hosszabb verset kellett megtanulni, akkor a verszakok színeiről jegyeztem meg a sorrendet. Fekete lett Radnóti, szürke Petőfi és zöld Babits.

Soha nem gondoltam volna, hogy ez egy különleges dolog. Azt hittem, hogy erről mindenki úgy gondolkodik, ahogy én.

Csakhogy tizenkét éves koromban az egyik osztálytársamnak elárultam, miért is nem szeretem a hatodik osztáyt. „Mert a hatos szám fekete” – mondtam, mire ő így felelt: „Á, te csak azért látod a hatodikat sötétnek, mert most hatodikosak vagyunk, de majd jövőre a hetediket látod feketének!”

Micsoda?! Hogy mondhat valaki ekkora sületlenséget?! Méghogy a (számomra) egyértelműen hófehér hetedik IS fekete legyen majd?! Fel voltam háborodva. Gondoltam, teszek még egy próbát, és megkérdeztem az osztálytársam, hogy szerinte a kedd milyen színű (nekem sárga). Úgy nézett rám, mintha egy többszörösen összetett mondatot mondtam volna a kvantummechanikáról. „Semmilyen” –  felelte, és a nézése elárulta, hogy nem tart engem teljesen épnek.

Nem értette, hogy miért lenne színe a keddnek. A válasza alapjaiban rengette meg a világomat.

Innentől kezdve több ismerősömet is kérdeztem erről a jelenségről, de nem tapasztaltak hasonlót, leszámítva talán néhány asszociációt, mint például hogy a korom az fekete. Noha szerintem meg igenis sárga.

Aztán jöttek a kamasz évek, a zene, a diszkó. Mennyi színes, formás dal! Némelyik kimondottan kellemes vizuális élménnyel társult. Freddie Mercury-tól a Barcelona című dal kimondottan katartikus, a maga kék és arany színeivel. Teltek-múltak az évek, én pedig már a harmincas éveimet tapostam, amikor belefutottam egy tehetségkutató műsorba, ahol egy fiatal srác a bemutatkozásnál elárulta, hogy szinesztéta. Ő akkor elmondta azt, amit én születésem óta tapasztalok szinte minden percben. Hát mégis normális dolog ez? Mégis vannak hasonszőrűek? Egyáltalán, van ennek neve?! Hihetetlen volt a felismerés!

Azóta már nem érzem magam csodabogárnak, ha színesek, formásak azok, amiket hallok. Sőt, kifejezetten szeretem Horváth Charlie-t hallgatni, az ő fekete–piros–aranyszínű, sötét dalait. A kisfiamnak pedig direkt fehér nevet választottam.

Nem, nem vagyok bolond!

Szinesztéta vagyok.

Élet a színes hangok világában

A szinesztéziás személyek másként érzékelik a világot, mint az emberek többsége. Esetükben az egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet is, amelyhez nem tartozik külső ingerforrás.

Azaz például egy fekete tintával nyomtatott szöveg olvasása közben a betűkhöz és a számokhoz elméjükben automatikusan színek is társulnak. Nagyjából a népesség 4,4 százalékát érinti a jelenség, állítólag minden újszülött rendelkezik ezzel a képességgel, egyesek szerint pedig a szinesztézia majdnem háromszor olyan gyakran fordul elő autista felnőtteknél, mint a népesség többi részében. Egyesek – Borihoz hasonlóan – olyan élményékről számolnak be, hogy a hallott hangokkal élénk színek társulnak, de vannak olyan személyek is, akikben a tapintási ingerek különböző ízlelési vagy szaglási érzékletek váltanak ki.

Forrás: Juhász L. Zs.: A szinesztézia pszichológiája. Doktori értekezés, Eötvös Loránd Tudományegyetem (2005)