Az életvédelem egy életre szóló hivatás: Schittl-Zaymus Eszter

– Az emberek általában úgy ismernek téged, mint a CitizenGO magyarországi vezetőjét. Milyen út vezetett idáig, hogyan váltál életvédő aktivistává?
– Visszatekintve úgy érzem, hogy mindig is az életvédő hivatás felé tartottam, minden erre készített fel. 20 évesen elmentem a Műegyetemi Katolikus Közösség egy alkalmára, ahol éppen Keresztes Ilona, a Vendég a Háznál című rádiós magazin szerkesztője beszélt az élet védelméről a foganástól a halálig. Itt tudatosult bennem, hogy amíg én biztonságban vagyok, vannak olyan embertársaink, akiknek az életét az abortusz miatt ma és holnap is kioltják. És hogy a világ nagy része szemet huny e borzalmas gyakorlat fölött. Megérintett, hogy az anyáknak mekkora fájdalmat és törést jelent az abortusz. Ekkor engem megszólított a Jóisten, és megbízott ezzel a szolgálattal. Úgy érzem, azáltal, hogy a munkatársának hívott, hogy mások megmentésén dolgozzak, engem is megmentett.

– Ezzel a hivatással sok hétköznapi konfliktus, kihívás jár. Hogyan készültél fel ezekre?

– Mindent elolvastam az első években az abortusz, a magzatvédelem, a várandósokat válságba sodró nehézségek témáiról, tudtam, hogy tanulnom kell, mielőtt belevágok, mivel ez nem egy rövid hóbort, hanem egy életre szóló hivatás lesz.

Pályát is módosítottam, a matematika szak helyett szociális területen folytattam az egyetemi tanulmányaimat. Először a krízisbe került várandósok, illetve az abortusz által megsérült anyák mellé álló Kiáltás az Életért Egyesületnél kezdtem önkéntesként dolgozni. Majd megismertem Frivaldszky Editet, akitől szintén kaptam feladatokat. Először az Egy közülünk kezdeményezésre gyűjtöttem helyi szinten aláírásokat, majd Edit bevont az Emberi Méltóság Központ munkájába. A CitizenGO-nál is segíteni kezdtem neki, először én válaszoltam a beérkező levelekre. Miután Edit az AnyaApaGyerekek európai polgári kezdeményezés vezetője lett, megkért, hogy szálljak be még jobban a CitizenGO munkájába, így 2016 elején megírtam az első petícióm. Nagyon hálás vagyok azóta is a bizalmáért. Rengeteg feladat van most is, ezért kérem azokat, akik szívesen csatlakoznának az életvédelemhez, hogy indítsanak helyi kezdeményezéseket, vagy pedig keressenek meg minket, hogy együtt ötleteljünk jó lépéseken.

– Hogyan kell elképzelni a munkádat? Sokan kapunk tőled hetente akár többször is levelet valamilyen emberi jogi kérdés vagy petíció kapcsán, de gondolom, a feladataid nem „csak” ennyiből állnak…
– Bár vannak időnként ismétlődő feladatok (pl. megírni egy-egy újabb petíciót), a munkám folyamatosan változik, minden nap mást hoz magával. Hol egy beszélgetést egy önkéntesünkkel, hol egy konferenciát, hol egy hosszú napot egy cikk vagy petíció megírásával vagy egy anyag lefordításával, hol egy tévéinterjút, hol egy utazást, hol egy találkozót egy politikussal.

– Nemrég házasodtál. Mennyire tudod megélni a hivatásodat a házasságodban?

– A legjobb dolog, ami történt velem, az a házasságunk! A házaspárok az élet szolgálói, hiszen hivatásuk, hogy nyitottak legyenek az életre, a gyermekekre. Isten munkatársai vagyunk ebben is, várva Rá, hogy mivel bíz meg minket, és amennyiben ez a terve, kit, kiket bíz ránk.

Kép

Kép: Schittl-Zaymus Eszter

Férjem régóta részt vesz az életvédő szolgálatban, ezért ebben is kiegészítjük és segítjük egymást. Múltkor például én kameráztam egy interjúja alatt egy konferencián, máskor pedig ő vitt el Iowába, hogy találkozhassunk a szívdobbanás törvények életre hívóival, így Amy Sinclair szenátor asszonnyal is, akit azóta már Magyarországra is elhívtunk. A férjem amerikai. Szeretnénk az Egyesült Államokban megmutatni és megélni a magyar értékeket és a hazai jó gyakorlatokat, Magyarországon pedig az amerikai jó irányvonalakat.

Rengeteget tanulok magam is az évtizedek óta aktív amerikai pro-life, életvédő mozgalom tagjaitól, férjemet pedig lenyűgözi a magyarországi kultúra és a nálunk természetes családbarát szemlélet. Például ahogy a családjaink összegyűlnek a születésnapokon, vagy hogy a szalagavatón ott van mindenki a dédmamától kezdve az unokatestvérekig.

Ez a fajta szemlélet Amerikában már kezd kiveszőben lenni. Vagy egy másik példa: míg Magyarországon természetes, hogy legalább egy, de sokszor három vagy több évig otthon maradjanak a kisbabájukkal az édesanyák, nyugaton gyakran egy-két hét vagy hónap után visszamennek dolgozni.

– Mivel töltődsz fel, mi az, amivel szívesen töltöd az idődet, amikor épp nem emberi jogi kérdésekért állsz ki?
– Lenyűgöz a természet, ezért amikor csak lehet, próbálunk kiszabadulni és sétálni egy nagyot a férjemmel. Emellett az imádság és az Istennel való napi kapcsolat az, ami feltölt. Amikor nem szánok rá időt, meglátszik a napomon: nélküle semmi nem megy, vele viszont még a lehetetlen is. Folyamatosan megtapasztalom, hogy nem várt helyekről, nem várt időben érkeznek áldások, ajándékok. Mostanában sokat foglalkoztat a katolikus, keresztény hitem és identitásom, ezért sokat olvasok erről.

A segítő tevékenységet végzőket gyakran érinti a kiégés veszélye. Ennek az árnya engem is elért, ezért most tudatosan tanulok nemet mondani. Voltak olyan hónapok, amikor tipikus munkamániásként éltem. Ezt fel sem fogtam teljesen, hiszen az életvédő szolgálatra főképp hivatásként, nem pedig munkaként tekintek. A kapcsolataink és az egészségünk viszont könnyen megsínylik az ilyen életmódot.

Kép

Schittl-Zaymus Eszter Iowában

Megfogadtam, és ebben a férjem nagyon sokat segített, hogy nem dolgozom éjszakákat, illetve a hétvégét sem fordítom arra, hogy befejezzem, ami nem fért bele az öt munkanapba.

– Milyen terveid vannak a jövőre, mi az álmod?
– Egyik részét egyszer te már szavakba öntötted a Nekem is van egy álmom írásodban. Abban erről olyan szépen írtál: „Álmodom egy világról… ahol »az én testem, az én döntésem« címszóval nem érezzük magunkat feljogosítva egy emberi élet kioltására. Álmodom egy világról… ahol látjuk, hogy a magzat emberségét nem az határozza meg, hogy várták e vagy sem...” Ez az én álmom is.

Másik álmom a Jóisten közelségében lenni. Harmadik pedig békés, boldog, meghitt családban élni a világ kihívásai között. Ez a két utóbbi mostanában naponta megélt valóság számomra – vágyam, hogy ez így is maradjon.