Az animációs film, amely tíz évvel a forradalmak után felbolygatta az arab világot

Élénken az emlékezetembe vésődött az a 2018. júliusi nap Damaszkuszban, amikor egy kedves ismerősöm sétára invitált. „Járjuk körül az óvárost, te régen nem láttad, én pedig búcsúzom. Szeretnék elköszönni az utcáktól, a házaktól, a nyüzsgéstől és az illatoktól” – mondta. Mirna keresztény tanárnő és a Jezsuita Menekültszolgálat önkéntese volt, a háborút Homszban élte át. Egy Spanyolországban élő régi barátja feleségül kérte, s a családegyesítésre jogosító vízumát néhány nappal korábban vette át. Mirna bár boldog házasság elé nézett, nem volt jókedvű, hiszen soha nem akart másutt élni, mint Szíriában. Érzéseit sok millió arab fiatal osztja, döntésük fájdalmas és jóvátehetetlen törést okoz számukra még akkor is, ha legális úton érkeznek Európába.

Alephia 2053
Kép: Alephia 2053

Idén világszerte számos elemzés látott napvilágot az egy évtizeddel ezelőtt kirobbant „arab tavasz” elnevezésű, vérontásba és egyes országokban háborúkba torkolló tüntetéssorozat okairól és következményeiről. A társadalmi és gazdasági összeomlás, valamint a demokratikus átalakulás elmaradása miatt a Közel-Kelet és Észak-Afrika fiatal népessége egyre inkább a migrációban mint univerzális megoldásban látja jövője zálogát. A kivándorlás választása számos taszító és vonzó tényező összjátékának eredménye, amelyben a munkanélküliség, a szabadságjogok hiánya, az egészségügyi és oktatási rendszer összeomlása, valamint a férfiak esetében az évekig húzódó hadkötelezettség mind nyomós érv az indulásra.

Ezt a feszültséggel és kilátástalansággal terhelt légkört jeleníti meg az Alephia 2053 című, az interneten angol felirattal szabadon megtekinthető libanoni animációs sci-fi.

A film a tragikus véget ért forradalmi megmozdulások tizedik évfordulójára készült, és márciusi debütálása óta csak a YouTube-on több mint nyolcmillióan látták, pedig néhány arab országban le is tiltották a hozzáférést. A történet 2053-ban játszódik egy fantáziaországban, az „Alefiai Népi Demokratikus Köztársaságban”, ahol fiatal ellenzékiek azt tervezik, hogy megdöntik Alef II. zsarnok hatalmát.

A film egyik alkotója, a libanoni Rabi Sweidan szerint a történet számos észak-afrikai és közel-keleti ország több százmillió lakosának tapasztalatán alapul. Sweidan elmondása szerint a 2017 elején felvetődött ötlet abból indult ki, hogy az arab világra a múltba tekintés jellemző, amely mintának tekinti az elképzelt aranykort, ám alig van olyan drámai alkotás, amely a jövőt igyekszik megjeleníteni. Az arab drámákban és filmsorozatokban a – vallási vagy törzsi – „dicső múltra” helyezik a hangsúlyt, hipnotizálva a közönséget, hogy a valóságtól elszakadva elmeneküljenek a „borús jelenből”. A film készítői ezzel a hagyománnyal akartak szakítani, ezért az Alephia 2053 központi kérdése az, hogy miként fog kinézni az arab világ néhány évtized múlva. A művészi próbálkozás figyelemre méltó és némely elemében tabudöntő, ám az általa kínált megoldás végső soron mégis a valóságtól való menekülés gyakorlatát erősíti.

A cselekmény középpontjában Alaa Ibn Iszmail Al-Alef, becenevén Alef II, „Alefia örökös vezetője, az Alefiták vezére, az Alef-dinasztia uralmának hűséges őrzője” áll, aki a 40 évvel korábban vérbe fojtott népfelkelés óta az ország teljhatalmú ura.

A film érzékletesen ábrázolja Alefia lehangoló hétköznapjait az óriásképernyőkről szónokló vezért, a nyomort, a letartóztatásokat, a kínzásokat és az akasztásokat.

Sweidan szerint az Alefiai Köztársaság lehetne az Arab Liga 23. országa. A szintén libanoni keresztény George Abu Mahya által rendezett film felidéz néhány közelmúltbeli eseményre emlékeztető jelenetet, köztük a vezér szobrának ledöntését és az arab nézők számára jól ismert jelszavak skandálását.

Kép
Alephia 2053
Kép: Alephia 2053

Az események főszereplői az életüket is feláldozni kész ellenzéki fiatalok, akik számítógépes támadást indítanak a rezsim ultrabiztonságos megfigyelőrendszerei ellen. Három erős női egyéniség rajzolódik ki előttünk: egy 17 éves hackeré, egy kormányzati propagandistáé, aki valójában az ellenzéknek dolgozik, és egy hírszerzőé, akit befolyásos apja arra akar kényszeríteni, hogy feleségül menjen a diktátor fiához. Az optimista forgatókönyv szerint az ellenzék ügyével szimpatizáló biztonsági szolgálatok tisztviselői segítségével az ellenállóknak sikerül megdönteniük a diktátor hatalmát. Közülük a legfontosabb figura Alefia biztonsági erőinek hadnagya, Madzsid (Dicsőség), aki Alef rezsimjének kulcsemberéből vált a lázadás támogatójává, hogy bosszút álljon a húgáért.

A film címe egy szójáték, mivel az „alef” az arab ábécé első betűje, amely ugyanakkor nem teljesértékű, mert magánhangzó, amely a mássalhangzók sorát bevezeti. A diktátor tehát mindenki előtt áll, ugyanakkor gyenge. A betű alakja egy lándzsára vagy kardra emlékeztet, ami egyértelmű utalás az erőszakra.

Az alcím, A zsarnokság sorsa szintén többféleképp értelmezhető, hiszen a sorsba mint eleve elrendelésbe vetett vallásos hit a passzivitást és ezáltal az elnyomást erősíti.

Ugyanakkor a filmben ismétlődő szlogen megértése, hogy „a zsarnokság nem a mi sorsunk”, megkerülhetetlen egy jobb jövő formálásához.

A történetet az utópia és a sci-fi irodalmi és filmes műfaja ihlette, politikai képzeletvilága átfogja a nyugati és a közelkeleti horizontot. A film nagy visszhangot váltott ki az arab világban, fogadtatása többnyire kedvező volt, kivéve az erotikus jelenetet és a forradalmár lány, Leila öngyilkosságát, mert ez a két cselekmény ellentétes az iszlám vallás törvényeivel. Az erotikus jelenetet a film készítői az arab-iszlám világ elfojtott szexualitása elleni tiltakozásnak szánták. A jelenet körüli polémia azonban annak a jele, hogy az arab fiatalság nagyrészt még mindig konzervatív beállítottságú. A szabadság alatt nem a szexuális szabadságot értik, valamint szerintük a muszlim uralkodó elleni forradalomnak nem szabad magában foglalnia az öngyilkosság lehetőségét – ez csak a nem muszlim ellenség megtámadásában lehet indokolt áldozathozatalként a közösség jövője érdekében.

Az Alephia 2053 megmutatja a művelt, nyugati életstílust áhító fiatalok demokráciáról alkotott ideáit, valamint azt is, hogy az elnyomásból való kitörést részben technikai, részben szentimentális eseményként képzelik el.

Az arab fiatalság egy része a diktátorok elleni permanens forradalom reményében él.

A film hűen tükrözi ezt az életérzést, s talán éppen ezért „egy elitista lázadás” veszélyes mintáját népszerűsíti a fiatalok forradalmaként, akik vakmerő, magas információs technológiai ismereteket feltételező szabotázsokat és digitális támadásokat vetnek be a rezsim megdöntésére. A mű azonban nem beszél arról a jövőről, amely a szobordöntés után következik, s ebben ugyancsak a valóságot idézi. 

Az arab tüntetőknek 2011-ben nem volt semmiféle elképzelésük arról, hogy miként építhető fel az áhított új rend, a gazdasági válságról, amely a régi rend összeomlását követi. A tömegmegmozdulások főszervezői a mérsékelten kedvező helyzetben lévő közép- és felső középosztálybeli fiatalok voltak, akik az ingyenes oktatást és a viszonylag alacsony árakat biztosító, szekulárisként és szocialistaként aposztrofált önkényuralmi rendszerek stabilitásában nőttek fel. Ezt a rendet a demográfiai robbanás tette fenntarthatatlanná, hiszen az iskolából kikerülve sem az állami, sem a magánszektor nem tudta a fiatalokat foglalkoztatni. Ezt a generációt továbbra is a stabilitás iránti igény, a konzervatív vallásosság, a távlatos gondolkodás hiánya és az irreális elvárások jellemzik.

Ugyanezen attitűdök képezik fő akadályát annak a felismerésnek, hogy a demokratikus átalakulást szellemi megújulásnak, az individuum tiszteletének és egyéni felelősségvállalásnak kell megelőznie. A forradalmi megmozdulásokban és az illegális migrációban megmutatkozó vakmerő és távlatos stratégiát nélkülöző kockázatvállalás, valamint az áldozattudatból táplálkozó vallási fundamentalizmus a valóság elől való menekülés (ön)pusztító formái. A térség társadalmai napjainkban, tíz évvel az úgynevezett arab tavasz után a szélsőséges iszlamizmus és a magukat újratermelő diktatúrák összecsapásának színterei. A lázadás szelleme arra ösztönzi a közelkeleti fiatalokat, hogy káoszt teremtsenek és radikális változást követeljenek. Az erőszak és a radikális ideológiák azonban nem képesek javítani az ő helyzetükön.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti