„Az ADHD-s emberek azok, akik megkeresik a gázlót a folyón” – Dr. Csiky Miklós a hiperaktivitásról, a figyelem és a viselkedés kontrolljának zavaráról

– Az ADHD mozaikszó angol elnevezésből származik, a túlmozgékonyság és figyelemzavar, az indulat, a viselkedés kontrolljának zavarát takarja. A köznyelvben hiperaktívnak is nevezzük az ilyen gyerekeket. Több ADHD-s beteg van, mint 100 évvel ezelőtt, vagy akkor is sokan voltak, csak nem volt neve a kórképnek? 
– Öt-hat évvel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy nincsen több – és genetikailag nincs is több. Viszont az ADHD-ra való hajlam sok kis hatású génnel öröklődik, amelyek lehetnek akár némák is, vagyis nem fejtik ki hatásukat, amíg nem aktivizálódnak. Ebből sejthető, hogy a környezeti hatások az ADHD megjelenésében komoly jelentőséggel bírhatnak.  

Most teljesen más világ vesz körül minket, mint 50 vagy 100 éve, és nem csak a „kütyük”, okoseszközök megjelenése miatt, amelyekről jelenleg klinikai szinten még nem tudjuk, mennyire károsak élményvilágunkra, teljesítményünkre, kapcsolati készségeinkre. Napjainkban az immunrendszer túlterheltségét sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ennek azért van jelentősége, mert úgy néz ki, a megszokottól eltérő idegrendszeri fejlődésmeneten alapuló kórképek okaként fontos szerepet játszhat a szervezetben jelen lévő alacsony szintű krónikus gyulladás. A korai években ezt okozhatja krónikus vagy visszatérő fertőzés, de a későbbiekben az ételallergia vagy ételintolerancia is. 

– De mi az oka annak, hogy ma több ételérzékeny él a Földön, mint évszázadokkal ezelőtt? 
– Ha jól emlékszem az adatra, 100 éve még tízezer alatt volt azoknak az anyagoknak a száma, amivel az embernek élete során egyáltalán esélye volt találkozni. Most évente 3000 új anyagot szintetizálnak, és erre az immunrendszerünknek külön-külön szabatos választ kell adnia. 

– Logikusnak tűnik, hogy ehhez nagyon fel kell pörgetnie magát az immunrendszernek. 

– Így van, nagyobb fokozatra kell kapcsolnia, és az emberek közel 40 százaléka nem bírja ezt a terhelést, és az immunrendszer egyre többet hibázik.  

– Hogyan ismerhető fel az ADHD, vannak-e korai jelei? 
– Christopher Gillberg svéd professzor kutatása alapján tudjuk, hogy azok a gyerekek, fiatalok, akik 18 éves koruk előtt mentálhigiénés problémával vizsgálatra kerülnek, már ötéves korukat  megelőzően is jellemzően felkeresték segítségért az orvost idegrendszeri szabályozással kapcsolatos nehézséggel: evési, alvási, ürítési, mozgási problémával, de lehetett gond a magatartásukkal és az érzelemszabályozásukkal is. Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy amikor a szülő ilyen pici gyerekkel először szakemberhez fordult, miért nem kap minden esetben megfelelő segítséget. Azért, mert ismeretünk töredékes, a szóba jövő szakembereknek négy-öt szakma tudásával kellene rendelkezniük ahhoz, hogy biztosan helyén kezelhessék a hozott nehézséget.  

Az ADHD-nak vannak jól körülírható tünetei, azonban a diagnózist nem az alapján hozom meg, hogy mit látok egy pár óra alatt, hanem a szülő bevonásával a magzati állapottól kezdve a mai napig átbeszéljük a gyermek életét bizonyos fontos szempontok, sarokpontok szerint.  

Ha a jellemző tünetek és motívumok kellő számban és erősségben jelen vannak, akkor mondhatjuk ki elég nagy biztonsággal az ADHD diagnózisát.  

– Melyek azok a sarokpontok, amelyek segítenek a hosszmetszeti, tehát évtizedekre visszatekintő betegségelőzmények felállításában? 
– Sok ADHD-s gyerek anamnézisében szerepel például, hogy az anya méhében mozgékonyabb volt, intenzívebben rugdalózott az átlagnál, könnyen reagált külső ingerekre, nem a terminusban született. Az elhúzódó vajúdás és a rohamos szülés járhat oxigénhiánnyal, és ma már tudjuk, hogy ez is képes aktivizálni az alvó géneket. A szülőktől gyakran hallom, hogy szoptatási, altatási nehézségeik is voltak, miközben az alvásra nagyon is szükség lenne a gyermeki idegrendszer megfelelő fejlődéséhez.  

Én a munkám jelentőségét és érdekességét abban látom, hogy igyekszem nemcsak ADHD-ra, hanem az alapvető idegrendszeri készségekre nézve is feltérképezni a gyerekeket. Ezzel gyakorlatilag arról is képet alkothatok, hogy különböző körülmények között bizonyos terheléseket hogyan viselnek, vagy várhatóan hogyan reagálnak majd rájuk.  

Nagyon fontosnak látom, hogy ezzel tisztában legyen az ember a gyermekével, a párjával vagy magával kapcsolatban, és ne terhelje túl, mert az mindenkinek rosszat tesz, egy ADHD-st különösen megtépázhat. 

– Ha erőltetnek egy ilyen gyereknek olyan dolgot, ami… 
– …ami nem megfelelő neki, amire nem képes. Az olyan feladatokat, ami túlterheli, nem szabad erőltetni, ki kell hagyni, vagy esetleg másképpen csinálni: lehet cselekhez folyamodni, így a gyerek könnyebbnek éli meg a feladatot, és menni fog neki.  

Kép

Kép: Freepik

– Egyébként is, ami egyszer megy, az nem biztos, hogy máskor is jól sikerül. 
– Igen, ez jellemző az ő idegrendszeri működésükre, hogy vannak jó és rossz időszakok. Jó időszakban jó állapotban van az idegrendszer, és pengén megy minden, ami kihozható, azt kihozza magából. Más időszakokban pedig félárbóccal tud csak haladni.  

– A szülők sokszor érzik magukat hibásnak, és félnek tőle, hogy ők rontottak el valamit? 
– Rengeteg szülő mondja, hogy ő már évekkel ezelőtt próbált segítséget keresni, de elküldték, leintették, megmosolyogták. A diagnózishoz jutás átlagos ideje 4 és 6 év között van még mindig.  

– Mi ennek az oka? Kevés a jó szakember? 
– Egyrészt problémát okoz, hogy egy nagyon összetett kórképről van szó, az egyik ADHD-s igen nagymértékben tud különbözni a másiktól.  

Az sem segít, hogy a szakembereknek csak töredéke kellően felkészült, pedig sokkal többen lehetnének tisztában az ADHD-ről szerzett ismeretekkel.  

A szakemberek túlterheltsége is belejátszik: éppen azért vezettük be az esetkoordinátori pozíciót a Bethesda Gyermekkórházban, hogy az orvosok terhein könnyítsünk. Ez a képzett mentálhigiénés szakember kíséri végig a családokat, és segít a szülőknek a kompetenciakörébe tartozó hétköznapi problémák gyakorlatias megoldásában.  

– Többnyire van fogalmunk az ADHD sötét oldaláról, de biztosan sok pozitív karakter is jellemzi ezeket a gyerekeket. 
– Természetesen az evolúció nem véletlenül fejlesztette ki ezeket a vonásokat. Az ilyen egyének újdonságkeresők, nyughatatlanok, mindig új, jobb, izgalmasabb megoldásokat keresnek. Ők azok, akik elmennek megkeresni a gázlót a folyón, átkelnek a hegyen.  

Nagyon tudnak lelkesedni, és másokat is fel tudnak ezzel lelkesíteni, erős az igazságérzetük, gyorsan vág az eszük, és nem sokat latolgatnak.  

Az iskolában gyakran kilógnak a sorból, viszont tulajdonságaik a munka és az üzlet világában előnyöket hozhatnak nekik, mert bármire képesek, ha az „ügy” megragadja az érdeklődésüket, hiperfókuszáltan tudnak dolgozni. Ebből is látszik, hogy nem egyszerűen képtelenek figyelni, hanem a figyelem finom-szabályozásával van nehézségük: ha valami nem érdekli őket, akkor arra, ha akarnak sem tudnak figyelni, az őket érdeklő dolgokra viszont rátapadnak.   

– Milyen lenne az ideális iskola számukra?  
– Nagy részük, ha megkapja a szükséges kezelést, integráltan oktatható, bár el kell mondanom, hogy az elmúlt években az ő szemszögükből az oktatási helyzet jelentősen romlott. Megszüntették a számukra nagy jelentőséggel bíró kis létszámú osztályokat, és a szükségeshez képest jóval kevesebb fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus van.  

Az én álmom egy olyan iskola, ahol nem a többségi társadalom szempontjai mentén integrálunk, hanem azt keressük, hogy mi lenne számukra a legjobb. Az ADHD-s gyerekek figyelme 20 percig leköthető, ezt követően mindenképp szükségük van 20 perc fizikai tevékenységre vagy mozgásra.  

Úgy képzelem, hogy ezek a gyerekek a kötelező tantárgyak mellett két-három szakmát is kitanulhatnának, mire elvégzik a középiskolát, és éppen ez biztosítaná számukra a lehető legjobb tanulmányi átlagot is.  

Nagyon nagy szükségük van mozgásra, napfényre és szabad levegőre, mert ezek emelik a dopaminszintet, ami tudjuk, hogy nem kellő mennyiségű az agyukban. Ennek az iskolának három fala lenne, a negyedik helyén a szabadba jutnánk. A kiürülő piliscsabai Pázmány-campus – saját vasútállomással – kitűnő helyszín lehetne erre, a fővárosi érintett gyerekek iskolagondjait akár meg is oldhatná. 

Kép

Kép: Freepik

– Használnak újabb terápiás módszereket a hagyományos „evidence based” módszereken kívül is? 
– Tapasztalataink szerint is a leghatékonyabb a gyógyszeres terápia és a mellette alkalmazott viselkedésterápia. Ugyanakkor vannak kiegészítő terápiás megközelítések is, amelyek hoznak javulást, és erről már rendelkezésre állnak irodalmi adatok is. Ezekkel egyes kísérőtünetek tekintetében kiegészíthetjük, illetve késleltethetjük, vagy esetenként akár ki is válthatjuk a gyógyszeres terápiát. Azt mindenképp fontos tudni, hogy ez egy nagyon jól kezelhető rendellenesség, és hogy a megfelelő ellátás nagy terheket képes levenni a gyerek és a család válláról.  

– Több évig dolgozott Skóciában. Érzékelt különbséget az ottani és a magyar gyerekek között?  
– Alapvetően persze nincs különbség, de mégis észrevettem néhány érdekességet. Skóciában sokkal kevesebb a napfény, a szabadban és a mozgással töltött idő. Pedig ezek, ahogy már mondtam, emelik a dopaminszintet, jót tennének. A testi és pszichés kórképeket tekintve itthon a nyár holtszezonnak számít, a legtöbb beteg gyerek tanévben jelentkezik. Nyáron a magyar lurkók jól érzik magukat, az ADHD-snak ez maga a paradicsom. Skóciában ezzel ellentétben az iskolai szünetek a legnehezebb időszakok, olyankor jelentkezik a legtöbb krízis, oda a legnehezebb ügyeletest találni.  

Skóciában a gyerekek nem tudnak mit kezdeni magukkal az iskola és így struktúra nélkül telő napokon.  

Lényegesnek tekinthető különbséget okoz a magyar családtámogató rendszer, a juttatások, amit az anyák a gyermek születése után évekig kapnak. Skóciában az édesanyák többsége kénytelen szülés után nagyon hamar visszamenni dolgozni, így a nyugodt egymásra hangolódás, az egymással töltött idő örömtelisége, az érzelmi megosztás mélysége gyengébb. Gyerekpszichiáteri tapasztalat, hogy a magyar gyerekek sokkal részletesebben, hosszabban és artikuláltabban tudnak beszélni a problémáikról, arról, hogy mit éreznek, mi van velük, míg a skót gyerek „jól” vagy „rosszul” van, és az orvosok a szülőktől szerzik meg a szükséges információ nagy részét. 

– Beszélgetésünk elején említette, hogy a szervezetben folyamatosan jelen lévő gyulladások is súlyosbíthatják az ADHD-t. Megpróbálja felhívni a szülők figyelmét esetleg az étrendmódosításra is?  
– Sok gyermekkel szerzett tapasztalataim alapján összeállítottam egy immunológiai pontozó rendszert, ha bizonyos szám felett fordulnak elő jellemző dolgok egy adott gyereknél, akkor jelzem, hogy érdemes volna esetleg erre keresgélni. Az ételallergia- és ételintolerancia-vizsgálatok jó eséllyel mutatnak ilyenkor pozitivitást és lehetséges kezelési irányt. Leggyakoribb a tojás, tej és glutén elleni antitesttermelés, utóbbinak talán azzal lehet kiemelkedő szerepe, hogy vizsgálatok szerint a bélhámsejtek közötti szoros kapcsolatot kinyitja, a bél áteresztővé válik, és ezt teszik felelőssé, hogy nagyobb méretű molekulák, fehérjerészek bekerülnek a véráramba. Ennek immunreakció, antitesttermelés lesz a következménye, ami hevesebb vagy lassúbb gyulladásos folyamatokhoz vezet. Munkahipotézisünk szerint a gyulladásos folyamatok általános ingerlő hatással vannak a sejtekre, többek között az idegrendszeri sejtekre is, illetve károsan befolyásolják a fejlődés részeként összekapcsolódó idegsejthálózatok kialakulását, funkcionalitását.  

– Üzenne valamit az ADHD-s gyerekek szüleinek?  

– Minden ADHD-s gyerek jó szándékkal áll hozzá a világhoz és a munkához, nagyon sokáig mindent megtesz, amit elvárnak tőle. Amikor ez már – látszólag – nem fontos neki, akkorra rengeteg kudarcon, csalódáson van túl.  

Ők is túl akarnak élni, próbálják megőrizni saját jóságukba vetett hitük kis lángocskáját, akarják, hogy szeressék őket, titkon reménykednek sikerben, boldogságban, vagy hangosan követelik – mégis idővel belekeserednek és feladják.  

A gyógyulás feltétele a kezdeti szándékot megtalálni és feléleszteni.