Ausztriai magyar anyukák mondják el, hogyan viseli meg családjukat a beutazási korlátozás

Amikor írom ezt a cikket, még 24 órája sincs, hogy életbe lépett a határzár (csak két negatív teszttel vagy két hét karantén terhével lépheti át a külföldön élő magyar állampolgár a magyar határt) – az alagút végét nem látjuk. Tartunk tőle, hogy jövő tavaszig nem találkozhatunk a szeretteinkkel. Magyar anyukák mesélték ma el, őket hogyan érinti ez.

A kétgyermekes Hajnalka Salzburg tartományban él párjával. Ápolónőként nem vehet ki bármikor szabadságot, ráadásul mindkét kisfia hallássérült, a kisebbiknek nyáron műtétje is volt. A nagyobb fiúcska nyáron ugyan nyaralhatott egy hónapot a Balatonboglár közelében élő nagyszülőknél, most azonban csak a videotelefon előtti sírás és a nagyszülők utáni vágyakozás marad.

A Felső-Ausztriában élő Alexandra kisbabája decemberben született, akit a karantén és a határzár miatt júliusban láthattak először a nagyszülők. A szeptember 1-jén életbe lépett intézkedés előtt Alexandráék épp haza készültek, mert a legjobb barátnőjének lesz az esküvője. Egy megismételhetetlen esemény, amiről lemaradnak. Egy élmény, amit az egymástól távol élő barátnők nem tudnak megosztani; és sok év múlva együtt nézegetni a fényképalbumot, egymásnak felidézve: Emlékszel, amikor…? Ehelyett majd azt fogják mesélni: „Ha ott lehettünk volna…!”

Alíz is Felső-Ausztriában lakik, de kisfiának édesapja Magyarországon, Veszprém megyében él. Alíz a nagyszüleihez minden hónapban haza szokott utazni, akik nemcsak a dédunokát várják, de ekkor érkeznek vendégségbe Alíz szülei és testvéréék is. „A nagy családi találkozókból mindannyian erőt merítünk.

Ezek a találkozások nem csupán programok, amelyek színesítik a hétköznapokat, hanem valójában az erőt adják az életünk küzdelmeihez.

Aki próbálta (márpedig márciustól sokan próbáltuk), tudja, hogy a találkozás Skype-on, chaten vagy bármilyen elektrotechnikai platformon nem ugyanaz, mint személyesen. Mi, felnőttek is szenvedünk az elmaradt ölelések miatt, de a gyerekeink direkt módon is kimutatják a hiányukat: feszültek, sírnak, látszólag indokolatlanul toporzékolnak, hisztiznek. Mi, szülők pedig tehetetlenek vagyunk: nem tudjuk nekik megadni a személyes találkozás örömét a nagyszülőkkel.”

A döntéshozók nincsenek könnyű helyzetben: egy világjárványt kell megfékezni. Tudjuk, hogy mindannyiunk immunrendszerét erősen nyírbálja a stressz. A határzár, illetve a beutazási korlátozás bejelentése a legtöbb külföldön élő magyarnak nagy szomorúság. Bele sem tudunk gondolni, hogy mostantól tavaszig(?) ne találkozhassunk a szeretteinkkel. Az eddig megjelent tanulmányok alapján úgy tűnik, hogy a vírusterjedés megállításának egyik hatékony eszköze a maszkviselés minden nyilvános helyen. Százszor, ezerszer inkább választanánk a szigorúan betartatott maszkviselési kötelezettséget, mintsem a Magyarországra, közeli rokonokhoz utazás korlátozását.

Adrienn arról mesélt, hogy a kislánya márciusban, amikor kezdődött a határzár, négy hónapos volt. A karantén feloldása után Adriennék olyan gyakran mentek a nagyszülőkhöz, amilyen gyakran csak tudtak. A szépen alakuló nagyszülő–unoka kapcsolat most újra csorbát szenved. Náluk is lesz esküvő a családban, és ők is le- és kimaradnak.

A következő időszakban elmaradó családi találkozások fájó hiányáról kivétel nélkül minden megkérdezett anyuka beszámolt ma nekem. Vannak azonban speciális esetek is.

Marianna szeptember közepére várja kisbabája érkezését. Daganatos beteg apukájának a legnagyobb álma, hogy unokáját megismerhesse.

A nagyszülők Baja közelében laknak, vagyis a jelenlegi rendelkezés értelmében kevés az esély a találkozásra, hiszen Mariannáék csak a karantént vállalva vagy két, Magyarországon elvégzett (személyenként és darabonként sok tízezer forintba kerülő) teszt birtokában utazhatnának be, és mozdulhatnának ki Magyarországon. Egy kisgyerekes családnak, még ha osztrák fizetése is van a szülőknek, nem kevés anyagi áldozatot jelentene egy ilyen erősen megnehezített beutazás. (Aki Ausztriában dolgozik, annak igazából majdnem lehetetlen a kivitelezése, főleg, ha a szabadságait már a karantén alatt el kellett használnia.)

Emerenciáék rokonsága Zirc mellett lakik. Ő azt mesélte, amikor a négyéves kislánya megértette, hogy most újra nem lehet menni a 86 éves dédihez, sírógörcsben tört ki, és azt kiabálta, haragszik a vírusra. Egy Sankt Pölten-i anyuka úgy érzi, a járvány nemcsak egzisztenciális nehézségeket hozott, de ugyanolyan szintű lelki károkozást is.

Tulajdonképpen mindannyian érezzük a válság nehézségeit a bőrünkön, hiszen kiemelkedően fontos az életünkben a család, a rokoni és baráti kapcsolataink. És most ezek is veszélybe kerültek.