„Anyósom kiszerette a férjemet a házasságunkból” – Hogyan vehetjük észre a párkapcsolatunkra leselkedő szülői veszélyeket már az együttjárás idején?

„Mélyen a szemembe nézett, és közölte, hogy ő unokát akar”

Valéria öt éve él együtt a férjével, van egy 11 hónapos gyermekük. Úgy érzi, véget ért a házassága. Hosszú út vezetett idáig, és nem figyelt az intő jelekre.
„Amikor a későbbi férjem bemutatott az édesanyjának, aki egyedül nevelte fel őt, már az első közös ebéd előtt mellém ült, mélyen a szemembe nézett, és közölte, hogy ő unokát akar. Persze nem tudtam sokat enni, félszeg voltam az első találkozás miatt, akkor ő megjegyezte: »Hogy fogod a gyereket kihordani, ha ilyen keveset eszel?« Aztán összeházasodtunk, ugyanabba a faluba költöztünk, a szomszéd utcába. Anyósom szinte mindennap átjött. Volt, hogy kedvesen tanított, mit hogyan csináljak, »mert az ő fia megszokta, hogy mindenből a legjobbat kapja«, máskor kicikizett, ha valamilyen házi munkában nem voltam elég ügyes. 

A gyerek nagyon nehezen jött össze, de amikor végre terhes lettem, alig tudtam lebeszélni őt arról, hogy bejöjjön a szülésemre. 

Ragaszkodott ahhoz is, hogy a baba fürdetését ő végezze, mert szerinte a fiának túl nagy a keze, nekem meg úgysincs elég türelmem. Hiába kértem sokszor a férjemtől, hogy álljon a sarkára az én érdekemben, ő mindig csitított az anyjával kapcsolatban: »Értsd meg őt, csak mi vagyunk neki, ő csak jót akar«. 
Pár napja vett az unokájának egy bébikompot, anélkül, hogy velünk megbeszélte volna, én nagyon mérges lettem, mondtam, hogy márpedig a gyerek azt nem fogja használni, mert nagyon káros a gerincére. Ő halálosan megsértődve hazament. Másnap a férjem összeszedte a ruháit, és odaköltözött hozzá. Utólag kiderült, választás elé állította őt: »Vagy én, vagy az a vámpír feleséged!«”

„Kirekesztett lettem a saját otthonomban”

„Amikor Évával összeházasodtunk, volt egy olyan érzésem, hogy kicsit menekülni is akar otthonról, önálló nővé szeretne válni. Három-négy évig nagyon szépen éltünk, született egy kisfiunk, majd később még egy. Mivel a gyerekeknek sok egészségügyi problémájuk volt, én viszont reggeltől estig dolgoztam, feleségem egyre többször rászorult anyósom segítségére. Ez megváltoztatta őt, egyre több dolgot csak vele beszélt meg, csak az ő véleményét kérte ki.

Elhidegült tőlem, és azt vettem észre, hogy kirekesztett lettem a saját otthonomban, mintha semmit nem csinálnék jól, mintha nem is lenne rám szükség, csak a fizetésemet adjam haza. 

Az ő véd- és dacszövetségükkel szemben tehetetlennek érzem magam, el vagyok keseredve. Nem merem választás elé állítani, hogy »vagy én vagy az anyád«, mert félek, hogy az anyját választaná, és akkor elvinné tőlem a gyerekeket.” 

A házastárs joggal várja el, hogy álljon ki mellette a párja

Balkuné Szűcs Emese pszichológus gyakran találkozik hasonló válsághelyzetekkel: „Gyakori indok a válásnál, hogy az egyik fél a kapcsolatból kiszorítva, a családból kiközösítve érzi magát, mert a párja sokkal szorosabb kapcsolatot ápol például az anyjával, mint vele. A két példából kirajzolódik két jellemző típus: az anya és a felnőtt lánya között annyira szoros a szövetség, hogy abba már legfeljebb csak a gyerek fér be, de a férj semmiképpen. A másik, amikor az anya–fiú kapcsolat egészségtelenül szoros, képtelen nemet mondani az anyjának a férfi, ezzel elveszíti házastársa bizalmát. A házastárs érthető okokból mindig azt várná, hogy konfliktushelyzetben kiálljon mellette a párja, aki ezt nem képes megtenni. Ráadásul az is gyakran előfordul, hogy villámhárítóként meghallgatja az anyja és a párja panaszait is, de ő nem tud erre a helyzetre megoldást. 

Nem mer kiállni egyikükért és saját magáért se, így ebbe nagyon belefárad. 

A konkrét esetben az lett volna jó a párkapcsolat szempontjából, ha a férj azt mondta volna az édesanyjának: »A gyermekünk nevelése a mi kettőnk felelőssége, meghallgatunk téged, de mi döntjük el, mi jó szerintünk a gyermekünknek«. Ráadásul a bébikomppal kapcsolatban egyértelműen a fiatal anyának volt igaza. De még ha nem lett volna igaza, még ha az anyósnak valóban sokkal nagyobb tapasztalata is lenne a gyereknevelésben, akkor is fontos, hogy a házastárs kiálljon a párja mellett, mert különben elveszti a bizalmát. Egymás között persze mérlegelhetik az anyós érveit.”

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Jelek, hogy leendő párunk egészségtelen függésben él a szüleivel

Apróbb nézeteltérések adódhatnak együttjárás idején is a szülők és a fiatal pár között. Ilyenkor a családba bekerülő embernek érdemes arra figyelni, tiszteletben tartják-e a gyermekük véleményét a szülők, felnőttként kezelik-e, és őt barátsággal fogadják-e. Ha az anyós- vagy apósjelölt kijelenti a leendő menynek, hogy ő gyereket akar, érdemes ezt vészjelzésként felfogni. A kevésbé durva, látszólag kedves beavatkozások is veszélyesek lehetnek: „Jaj, apáddal már annyira várjuk, hogy nagyszülők lehessünk!” Már ez is sok lehet, ha többször elhangzik presszionáló módon – hívja fel a figyelmet a pszichológus. 
„Érdemes ilyenkor megbeszélni a párjával, ő hogyan értékeli a szüleinek ezt a beszólását. Elfogadhatónak tartja-e, hogy a szülei ennyire beleavatkozzanak az életükbe, bagatellizálja vagy tiltakozik-e ellene. »Figyelj, te mit gondolsz erről? El fogják ők fogadni a mi döntéseinket?« A fiatal társ reakciója rengeteget elárul a helyzetről. Ha ő azt mondja: »Anyáék már nagyon szeretnének unokát, de ha ezek a beszólások téged zavarnak, le fogom állítani őket« – és ezt adandó alkalommal tisztelettel meg is teszi, akkor biztonságban érezheti magát a partner, mert máskor is ki fog mellette állni.” 

„A mismásolás viszont intő jel: talán érdemesebb a kapcsolatból időben kimenekülni.”

Jó esélyeket teremt a megbeszélés képessége és az egyenes kommunikáció

Már az együttjárás idején fontos a családi kapcsolatok megfigyelése és megbeszélése. Hiszen nagyon kevés ember jön olyan családból, ahol a kapcsolat a felmenőkkel mintaszerű, nyilván a fiatal pár a hibákat korrigálni szeretné a saját életében. Érdemes megbeszélni, mit akarnak másképp csinálni.
Az is árulkodó lehet, hogyan viselkednek a szülők, ha a felnőtt gyermekük valamit másképp gondol vagy kiáll a leendő párja mellett. Ha kimutatják, hogy ez nem esik nekik jól, de aztán elfogadják, az ideális helyzet. „Ugyanakkor nem várható el, hogy az idősek mindenben »behódoljanak« a fiataloknak, mert vannak olyan gondolkozásbeli, tapasztalati különbségek a generációk között, amik áthidalhatatlanok is lehetnek – hangsúlyozza Balkuné Szűcs Emese. – De fontos, hogy kommunikálják nyíltan az ellenérzéseiket, kezeljék ebben is felnőttként egymást.”

„Ha viszont a szülők egy passzív-agresszív nyomásgyakorlás irányába mennek el, az nagyon rossz helyzetet teremthet a fiatal pár számára.” 

A generációk közötti tapasztalati különbségekre jó példa az édességadás. Gyakori, hogy a nagyszülők édességekkel akarják jutalmazni az unokáikat – mivel a múltban, amikor még luxuscikknek számított, a cukor nagyon értékes tápláléknak minősült –, a fiatal szülők viszont károsnak tartják az édességek fogyasztását. Ez odáig is mehet, hogy a szülők már nem szívesen bízzák a nagyszülőkre a gyerekeket, ha nem tudnak érvényt szerezni az elveiknek. Ha viszont ezt meg tudják beszélni, és a nagyszülők el tudják fogadni ebben is a szülők kompetenciáját, az nagyon példamutató.