Amikor az egerek majdnem elvitték a kisfiam szülinapját

Ha reggel félálomban egy rágcsálóval találod magad szembe, könnyen lehet, hogy rácsukod az ajtót, és próbálsz nem tudomást venni róla. De ha benyitsz a fürdőszobába, és átszalad előtted ismét egy mezei egér, akkor jobb esetben az esélytelenek nyugalmával visszaülsz az ágyra, és azon gondolkozol, vajon olyan ügyes és ravasz-e a kis állat, hogy átjutott a falon egyik helyiségből a másikba, vagy ez már egy másik.

Kettő egeret pedig már igazán nem lehet figyelmen kívül hagyni, még álmosan sem.

Nem kellett nagyítóval átvizsgálnom a házat ahhoz, hogy rájöjjek, bizony újdonsült vendégeink nem csak a mellékhelyiségekben jártak. Tudniillik az egerek potyogtatnak, méghozzá bárhova, minden szégyenérzet nélkül. Így tortasütés helyett gumikesztyű, narancs- és fahéjillat helyett émelyítő fertőtlenítőszag lengte be otthonunkat a kisfiam születésnapján. Négykézláb indultam neki a padlónak, miközben hároméves gyermekem a hátamra ugrált, elmondása alapján pont úgy, mint egy győztes hadvezér. Nekem elképzelésem sincs, hogyan ugrál egy győztes hadvezér, de az biztos, hogy én úgy mostam fel, mint egy hadirokkant. A kisfiam unalmát pedig megértettem: a szőnyeg átsikálását még élvezte is, de az összes játéka és a gyümölcsök átmosása közben valahol elveszett a lelkesedése.

Sötét volt már, mire feleszméltem, az egerek még mindig bezárva – a családfő csak este ért haza, és nekem eszembe sem jutott bárhogyan elkapni őket –, kisfiam elárvulva ült az ágyon, szülinapi torta sehol. Még gyertyánk sem volt, pedig megígértem neki, hogy ma meg fogjuk gyújtani.

Ebben a percben döbbentem rá, hogy a nagy kócos lótás-futás közepette megfeledkeztem a legfontosabbról.

A békés, vidám együtt töltött időről és a sötétben meggyúló fényről – pedig olyan nagy szükségünk van erre a világosságra, ami a remény és a szeretet jelképe is számomra. Látni akartam a kisfiam izgalommal teli arcát, s át akartam adni neki az üzenetet.

Nagy ölelés kíséretében bocsánatot kértem, a közeli kisboltban beszereztünk három fehér kicsi gyertyát, és egy fagyos cukrászdai tortára tettük őket. Még ősszel csokorba gyűjtött csipkebogyóval, levelekkel díszítettük az asztalt. Az időközben elkapott egereket egy dobozban a közeli mezőre vittük, ott az ő helyük, hogy újabb esélyt kapjanak az élettől.

Ugyan nem volt gondosan, saját kezűleg elkészített tortánk, a lufikról már nem is beszélve. De ahogy fáradtan körbeültük az asztalt, és meggyújtottuk a gyertyákat, meghittség érzése töltött el minket. Elmondtuk azt a bizonyos imát, ahogy elterveztük, s bár aznap nem fürödtünk, mert a fürdőszoba takarítása helyett inkább mesét olvastunk, végül egymásnak és magunknak megbocsájtva szenderültünk álomba.