Alapszabályok önkéntes kerítőknek

Amit ne csináljunk

Nem csak a néhány száz évvel ezelőtti falvak felkent kerítőnőinek fordult meg a fejében, hogy valamilyen módon a segítségére siessen a maguk erejéből párt nem találó fiataloknak. Mivel más életének problémáit sokszor úgy tűnik, hogy könnyebb megoldani, mint a sajátunkét, ma is gyakori, hogy a jószándékú család vagy a barátok aktívan igyekeznek segítséget nyújtani a párt nem találó hozzátartozónak. De vajon jól teszik-e?

A jó szándék elvitathatatlan: az átlagember szeret segíteni másoknak, szívesen osztozik a másik örömében, kompetensnek és jónak érzi magát, ha segíthet a másik boldogságának elérésében.

A terület azonban ingoványos, felelőtlenül  – vagy kéretlenül – beleavatkozni mások életébe sok veszélyt hordoz.

Feltéve, hogy az egyedülálló személyt önálló, felnőtt embernek tekintjük, a legfontosabb kérdés, hogy milyen segítségnek örülne, milyen támogatásra vágyik? Semmiképpen nem szabad jobban akarnunk a segítségnyújtást, mint amennyire a szingli hozzátartozónk el szeretné azt fogadni! Ha ráerőltetünk bármit, amit nem akar, többet árthatunk vele, mintha nem is próbáltunk volna segíteni.

Tehát jószándékú, önjelölt kerítők, lassan a testtel!

Figyelem és jelenlét

Ha szingli ismerősünk vagy rokonunk – érthető módon – szeretné maga irányítani a párkeresését, tehát nem kér ilyen segítséget, akkor legföljebb annyit tegyünk, hogy ne tekintsük valamiféle különös lénynek azért, mert nem talált párt. Bátran hívjuk meg különböző családi eseményekre, ahová lehetséges és nem tolakodás, vagy olyan programokra, ahol több család együtt vesz részt.

Segíthetünk, ha nem hagyjuk elmagányosodni a párkeresésben, különösen figyelve arra, hogy ne zárjuk ki a családinak meghirdetett programokból. Igyekezni kell lassítani a személyiség „megcsontosodását”, életvitelének túlságos elkényelmesedését, mert ezek mind csökkentik a pártalálás esélyét.

Igyekeznünk kell lehetőségeink szerint minél tovább „kapcsolatképes“ állapotban tartani, mert a magányt nagyon könnyű megszokni, könnyű beletörődni.

Ahogy az egyedülálló lelkesedése, hozzáállása változik, úgy tudnak változni az igényei a segítség terén, hogy mikor mit fogadna el szívesen. Érdemes ezért gyakran kérdezni, beszéltetni magáról és a helyzetéről, terveiről, lépéseiről. Ha jó a viszony, akár visszajelzést is kérhet tőlünk, mint külső szemlélőtől, hogy szerintünk jól teszi-e, amit tesz, jó irányba halad, mit kellene esetleg máshogy tennie. Próbáljuk elérni, hogy kérdezzen, ez a nagyfokú bizalom jele!

A hosszú ideig tartó egyedüllét nagyon elbizonytalanító lehet, nagyon fontos ilyenkor a megfelelő, biztos támasz.

A szingli örök kérdése, hogy meddig kell neki elmennie a keresésben, hol van a kitartás értelmes határa, és mikor kell azt mondania, hogy elfogadja az egyedüllétet, mint életformát.

Nehéz, súlyos kérdés ez, a gyakori „csúszkálás” teljesen megérthető, különösen fontos lehet ebben a helyzetben egy biztos beszélgetőtárs. Gyakran elegendő az is, ha megvárjuk, amíg a nekünk feltett kérdéseire saját magának adja meg a választ, elég tehát kísérni is sokszor az egyedülállót. Segíteni kell abban, hogy újra megtalálja a saját egyensúlyát, ha kibillent volna belőle.

Minden egyedülálló helyzete egy kicsit más, nincs garantált recept vagy általános érvényű szabály, ami bármikor alkalmazható. Álljunk rendelkezésére szükség esetén, ennyit tudunk tenni, ha nem kér konkrét segítséget. A lényeg a folyamatos kapcsolat, hogy tudjuk, mikor van szüksége biztatásra, mikor aktív segítségre, vagy diszkrét beavatkozásra, és mikor arra, hogy ne hozzuk szóba neki egyáltalán a párkeresés témáját, csak csendben drukkoljunk.

Két alapszabály önkéntes kerítőknek

1. Csak akkor avatkozzunk bele egy helyzetbe, ha arra konkrét felkérést, de legalább jóváhagyást kapunk!

2. Pontos keretek, határok kellenek, mettől meddig terjed a „felhatalmazásunk“! Ezt mindenképpen tisztázzuk a beszélgetések során, hangozzon el konkrétan, ne csak utalások formájában!