Akinek egy jelentkezési lap kitöltése is gondot okoz – Itthon is sokan majdnem analfabéták

Idegesen toporognak a várakozók a XIV. kerületi posta ajtajában. Egy asszony szitkozódva bajlódik a bejáratnál elhelyezett géppel. Némi hezitálás után rábök egy pontra a képernyőn, majd letépi a kinyomtatott sorszámot. Hol a pultok fölött terpeszkedő vetítőkre, hol a cetlire téved a tekintete, aztán egy nőhöz lép, akit arra kér, hogy szóljon neki, ha ő következik. Az ifjú hölgy értetlenkedve áll az olvasni nem tudó asszony előtt, de azért bólint, majd egymás mellé telepednek le a többi várakozó közé.
Szakértők az írástudatlanságot három csoportra osztják. Az elsődleges analfabetizmus esetében az érintett soha nem tudott se írni, se olvasni. A másodlagos analfabéta megtanulta ugyan a betűket, de használatukat nem gyakorolta, így elvesztette a tudását, funkcionális analfabetizmusról pedig akkor beszélünk, amikor valaki képes írni és olvasni, de nem tudja a szöveget befogadni, annak tartalmát megérteni.
Az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napjáról az UNESCO 1965-ben tartott teheráni világkongresszusán döntöttek. Az indoklásban az szerepel, hogy emberek százmilliói élnek analfabétaként a világban, ezért minden eszközt be kell vetni, hogy minél többen megtanuljanak írni és olvasni. Az UNESCO 2018-as adatai szerint Nigerben és Maliban a legmagasabb az írástudatlanok aránya (ebben a két országban a lakosság 35%-a írástudó, a 65 év feletti nigeriek esetében pedig ez az arány mindössze 14%), a legműveltebb nemzetekként pedig az észak-európai országokat emlegetik.
A gazdagabb európai államokba ugyanakkor egyre nagyobb számban vándorolnak be olyanok, akik hazájukban nem fértek hozzá megfelelő oktatáshoz. Az analfabéták integrációja a legnehezebb, a beilleszkedést megkönnyítő nyelvi programokat ugyanis általában olyan bevándorlóknak szervezik, akik legalább az anyanyelvükön képesek írni és olvasni.
Az írástudatlanság felszámolását emellett az is lassítja az Európai Unióban, hogy a több hullámban pusztító világjárvány miatt az iskolákat be kellett zárni, és sok gyerek nem tudott részt venni a távoktatásban, aminek következtében jelentős lemaradást halmozott fel.
Az UNESCO azt szeretné elérni, hogy 2030-ra minden fiatalnak hozzáférést biztosítson a megfelelő oktatáshoz, és nagymértékben csökkenti akarja az analfabéták és számolni nem tudók arányát. Sok szegény országban azonban hiányoznak a tömeges iskoláztatás alapfeltételei.

Napjainkban mintegy 250 millió gyerek nem látogat semmilyen oktatási intézményt, sokuk azért, mert háborús övezetekben él. Aránytalanság figyelhető meg továbbá a nők és a férfiak írástudása között, mert sok országban a kislányok nem kapnak hozzájárulást a családjuktól ahhoz, hogy tanuljanak. 

Az UNESCO minden évben alfabetizációs díjakat hirdet: az egyik a King Sejong-díj, amely az anyanyelvi oktatásra és képzésre helyezi a hangsúlyt, a Konfuciusz-díj pedig az elmaradott térségekben élő felnőttek és beiskolázatlan fiatalok – ezen belül kiemelten a nők és lányok – körében végzett tevékenységet díjazza. A Kin Sejong-díj egyik nyertese tavaly az idősek jogaiért küzdő Ageing Nepal nevű szervezet volt, akik írni, olvasni és számolni tanítják a helyi öregeket. A Konfuciusz-díjak egyikét a Just Commit Foundationnek ítélték oda, akik történetekkel motiválják és ötletekkel segítik Ghánában a fiatal vállalkozókat. A kínai filozófusról elnevezett elismerést az afrikai civileken kívül egy, az egyetemistákat általános iskolákkal összekötő mexikói és egy menekülteket oktató jemeni szervezetnek ítélték oda. 

Van, akinek egy jelentkezési lap kitöltése is gondot okoz

A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a magyar fővárosban a lakosság 0,8 százaléka analfabéta, a többi megyében pedig a társadalom 1-1,5 százaléka nem tud írni és olvasni. Aggasztóbb adat, hogy becslések szerint hazánkban minden negyedik gyerek funkcionális analfabéta – erről Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára beszélt nemrég az InfoRádiónak.

Ez azt jelenti, hogy sok honfitársunk 15 éves korára nem képes felfogni az olvasott szöveg tartalmát, és ez a hétköznapi életében is nehézségeket okoz neki. Például nem tud ügyeket intézni, értelmezni a vásárlás után kapott blokkot, és gyakran olyan egyszerűnek tűnő logikai feladványokat sem képesek megoldani, amelyek arra vonatkoznak, hogy két feltüntetett útvonal közül melyik a rövidebb.

A funkcionálisan analfabéta személyek az elsődleges analfabétákhoz hasonlóan nehezen illeszkednek be a társadalomba. Önálló egzisztenciájuk kiépítése, a munkavállalás akadályokba ütközhet, ráadásul információ híján a közügyekből is jobban kiszorulnak, és kevésbé élhetnek a demokrácia adta lehetőségekkel, mint írni-olvasni tudó társaik.
A jelenség visszaszorítását az is nehezíti, hogy a funkcionális analfabéták egy része felülbecsüli saját képességeit. Sokszor jónak tartják írott nyelvi kompetenciájukat, pedig a kutatásokból az derül ki, hogy a saját megítélésükhöz képest sokkal rosszabb a teljesítményük. A helyzet javítására európai uniós szintű és helyi kezdeményezések is vannak, amelyek célja a foglalkoztatási esélyek növelése és a társadalmi helyzet javítása.

Kép

Kép: Wikipédia

„Poszt-helyesírás” és „emotikon-stilisztika”

Az online térben a szöveges tartalmakat egyre inkább kiszorítják a képek és videók. A frappáns válaszokat mókás gifek, cinikus mémek vagy emotikonok váltják fel. Az első arckifejezést utánzó jelet Scott E. Fahlman, a Carnegie Mellon Egyetem professzora küldte 1982-ben. A cél az volt, hogy ne legyen félreértés abból, hogy az ironikusnak vagy humorosnak szánt üzenetek nincsenek megkülönböztetve a komolyaktól. Azóta hangulatjelek, mozgóképek széles választéka jelent meg a csetprogramokban, amelyből kedvére válogathat a netező, hogy minél személyesebbé, érzelmesebbé tegye a beszélgetést. A kutatók érdekesnek tartják, hogy nem csupán az arckifejezéseket ábrázoló hangulatjelekre reagálunk, hanem a tárgyakat, szimbólumokat, jeleket – az ősi képírások logikáját idézve – is felismerjük, és beépítjük a kommunikációba. 
Az internetes hozzászólások áradatát látva sokan azt hihetik, hogy a népesség szövegértési és szövegalkotási képességei sokat romlottak a közösségi média elterjedése óta, de a szakértők szerint inkább arról van szó, hogy ami korábban a színfalak mögött zajlott, most nyilvánosan történik. 
„A kommunikáció történetében először nyilatkoznak meg tömegével írásban az emberek: a korábbiak során az írásos nyilvános kifejezés egy szűk, írástudó, az írással professzionálisan foglalkozó réteghez kötődött (a papi, jogász, illetve az újságírói és a szépírói foglalkozásokhoz); ezzel szemben ma a közösségi média felületein bárki megnyilvánulhat írásos formában, és ezek a szövegek – a Facebook, a Twitter, az Instagram sajátosságaiból adódóan – akár nagyobb nyilvánosságot is kaphatnak” – magyarázza dr. Veszelszki Ágnes.

A Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi docense arra hívja fel a figyelmet, hogy a kommenteket olvasva nem mondhatjuk azt, hogy sokkal „rosszabbul” írnak vagy fejezik ki magukat az emberek, mint régen: arról van csak szó, hogy ez mostanáig rejtve maradt.

„Annyi azonban kijelenthető, hogy mindezek mellett a közösségi média gyorsaságra késztető jellege és a kommentek szinte arctalansága miatt feltehetőleg több a nem átgondolt, kevésbé megszerkesztett, sőt, akár a másik, ismeretlen személyt emiatt támadó üzenet is” – teszi hozzá a szakértő.
Amikor Veszelszki Ágnes először dokumentálta a hálókommunikáció nyelvi sajátosságait, elsősorban a rövidítések túlsúlyát figyelte meg az SMS-ekben és csetüzenetekben, de ezek jelentősége az SMS technológiájának háttérbe szorulásával csökkent. A kutató hangsúlyozza, hogy hasonlóképpen erőteljes – és jelenleg is érvényes tendencia – a képiség jelenléte, gondolhatunk itt a szöveget kiegészítő vagy helyettesítő emotikonokra, emojikra, de arra is, hogy a szöveg bizonyos esetekben (például az Instagramon, hashtagként, vagyis címkeként) már csak a kép(ek) – akár el is hagyható – kísérője. A szakértő úgy véli, hogy a csetelés és kommentelés hatása a helyesírási szabályok lazábban történő kezelésében, a mondatvégi írásjelek (különösen a pont) elhagyásában, a vessző enterrel, sortöréssel történő helyettesítésében, az ékezetek, illetve a nagybetűzés következetlen használatában jelenik meg. „Az elmúlt 15-20 évben végzett vizsgálataim kimutatták, hogy a digitális kommunikációban használt írásgyakorlat egyértelműen hatással van más, nem digitális szövegformák (jegyzetek, írott üzenetek, sőt akár diákdolgozatok) írásmódjára is, bár egyre kevesebb szöveget írunk manapság kézzel, tehát egyre nehezebb a digitális szövegalkotás hatását kézzel írott szövegeken vizsgálni” – fűzi hozzá a nyelvész. 
Veszelszki Ágnes szerint annak ellenére, hogy általában sokkal megengedőbbek vagyunk a posztolás közben vétett helyesírási hibákkal szemben, a minél pontosabb, minél helytállóbb, a befogadó megértési szándékát is figyelembe vevő fogalmazás és szövegalkotás a cél. „A posztolók és csetelők sokszor a legfontosabb tényezőt felejtik el, miközben egy szöveget megírnak: az olvasót. A kitűzött célnak annak kellene lennie, hogy a befogadó megértési, értelmezési nehézségek, félreértési lehetőségek nélkül, minél könnyebben megértse a szöveg tartalmát – és ha ehhez még élvezetes nyelvi forma is járul, az külön örvendetes tud lenni” – hangsúlyozza a kutató.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. szeptemberi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>