Ahol a szíved, ott az otthonod – „Az élet háza” c. filmről pszichológusszemmel

George Monroe élete évek óta langyos állóvízben telik, megfeneklett, akár egy régi hadihajó a tengeren, szinte már nem is sodródik az árral. Egy napon aztán pillanatok alatt fenekestül felfordul az élete, amikor elbocsátják a munkahelyéről, mondván régi vágású építészként képtelen haladni a korral, s a tetejébe még azzal a ténnyel is szembesülnie kell, hogy gyógyíthatatlan beteg: végstádiumú rákban szenved. Zárkózott ember lévén nem kürtöli világgá a rossz hírt, családja előtt is igyekszik titokban tartani problémáját, s inkább a még megvalósításra váró tervei felé fordul. Szeretné felépíteni a házat, melyet már évekkel ezelőtt papírra álmodott, és mindeközben fiával való kapcsolatát is helyreigazítani, aki a válás óta eltávolodott apjától, s talán az őt körülvevő világtól is.

A film rendkívül érzékletes képi világgal, jól megkomponált jelenetekkel, mégis természetes, ámde keserédes bájjal jeleníti meg, milyen hatással van az egyén életére, ha a családi struktúra, amiben addig élt, felbomlik, legyen szó akár a gyerekekről, akár a házastársakról, akik végül a szakítás mellett döntöttek. George felesége, Robin mondhatni cseberből-vederbe esett. Bár második férje ambiciózus, vitte is egyről a kettőre, nem pedig csak az álmait kergette, érzelmileg mégis hideg, két kisfiával nem tud mit kezdeni, a kamaszkori problémákkal küzdő Samet pedig egyenesen ki nem állhatja. Ebben a mozaikcsaládban mintha egyetlen darabka sem passzolna, senki sem találja a helyét. Ahogy nézzük a szereplők sorsának alakulását, felmerül bennünk a kérdés, hogy jelen esetben a válás megfelelő probléma megoldási stratégia, vagy csak pillanatnyilag jónak tűnő menekülési útvonal volt-e. Vajon, ha kitartottak volna egymás mellett és szembenéztek volna a konfliktusaikkal, hogyan alakult volna az életük és a gyermekük sorsa?

Sohasem késő igazi szülőként viselkedni

A statisztikák szerint a válás utáni újraházasodás gyakran nem hozza magával azt az elégedettség- és boldogságérzést, amelyet a felek várnak tőle. A másodszorra is házasságot kötő párok ugyanis nagyobb arányban döntenek a válás mellett, mint az első házasságukban élők. Ennek hátterében számos indok meghúzódhat. Az egyik leggyakoribb ok, hogy bármennyire szeretnénk is azt hinni, hogy a kapcsolat megromlása és a szakítás mögött a másik fél hibái, rossz természete, esetleg hűtlensége húzódik meg, valójában a kapcsolat minőségére saját belső megoldatlan konfliktusaink is hatással vannak. Mindez fontos üzenetet hordoz számunkra: ha képtelenek vagyunk arra, hogy a jelenlegi életünk és kapcsolatunk nehézségeit orvosoljuk, egy másik élet, illetve kapcsolat sem fogja a felhőtlen boldogság utáni igényünket kielégíteni. Amíg nem nézünk szembe a lezáratlan lelki problémákkal, nem kezeljük a tisztázatlan kérdéseket, addig hiábavaló abban reménykedni, hogy egy új kapcsolat gyógyírt jelenthet a múlt sebeire. A gyógyulás útján saját magunknak kell elindulnunk, megelőzve ezáltal, hogy újra elkövessük azokat a tévedéseket, amelyek miatt az első kapcsolat zátonyra futott, illetve megismételjük azokat a hibákat, amelyeket az első párválasztásnál elkövettünk.

Mindezek mellett a válás traumája, az előző kapcsolat lezáratlan emlékei szintén befolyásolják a viselkedésünket egy új párkapcsolatban.

Egy válás nem csak a szülőkre van hatással, hiszen a gyermekek is elveszítik a családi egységet, az addig biztonságosnak hitt otthont, amelyet a szülőpár együttesen biztosított a számukra. George és Robin kamasz fia, Sam sem tud új életébe betagozódni, minden ellen lázad, s meg nem értettsége kis híján nem kívánt szexuális cselekménybe sodorja. Édesanyja már nem tudja őt érzelmileg tartani, megtört, szerencsétlennek tűnő apja, pedig szintén nem a legjobb szerepmodell, akivel azonosulni lehetne. Kemény harcok árán végül mégis beleegyezik, hogy édesapjával töltse a nyarat. George határozott, ellentmondást nem tűrő fellépése kiválóan megjeleníti, hogy még a kamasz gyermekeknek is szükségük van korlátokra, határokra, amit feszegethetnek, mert ezek nélkül ők is csak sodródnak, s elveszítik a biztonságérzetüket.

A történet arra is felhívja a figyelmet, hogy szülőnek lenni egy életen át tartó hivatás, és bár minden életkor eltérő szülői viszonyulást követel meg, soha nem késő elkezdeni apaként, anyaként viselkedni.

Bár a változás hosszú folyamat, mégis egy pillanat alatt elkezdődhet, elég hozzá egy tekintet, egy szó, egy hirtelen felismerés, vagy annak tudatosulása, hogy a többi emberéhez hasonlóan, a mi életünk is véges, éppen ezért felelősséggel tartozunk azért, hogy mit is kezdünk vele. Lehet, hogy George-hoz hasonlóan mi is számtalan családi terhet cipelünk magunkkal, de felnőtt emberként hatalmunkban áll úgy dönteni, hogy nem követjük tovább ezeket a generációs mintákat, és a továbbiakban egy teljesen új alapra építkezünk.

Kép

Részlet Az élet háza c. filmből

Rendrakás kívül-belül

A történet központi szimbóluma egyértelműen a ház, s mindaz a mögöttes tartalom, amit képvisel. Az angol cím valahogy találóbb: „Az élet házként”, mivel valahol ebben a történetben minden szereplő egy ház, és bizony mindenki háza táján van csinosítgatni való, felújítandó terület, esetleg kidobásra ítélt lim-lom. Polcz Alaine A rend és a rendetlenség c. kiváló művében leírja, hogy a belső lelki állapotunk miként vetül ki a házunk, lakásunk, szobáink, szekrényeink, fiókjaink, vagyis a tárgyaink rendjére, illetve rendetlenségére, valamint az ehhez való viszonyulásunkra. Csak az tud értelmes, nem csupán céltalan formai rendet fenntartani az otthonában, illetve a munkahelyén, aki tisztában van azzal, hogy merre halad az élete, tudatában van céljainak, valamint annak, hogy miként szándékozik megvalósítani azokat.

A házunkban, otthonunkban vagy munkahelyi fiókunkban megjelenő káosz és zűrzavar arra mutat rá, hogy életünk valamiképp zsákutcába jutott, elvesztettük célkitűzéseinket, vagy küszködünk azok megvalósításával, de a túlzott, merev formai rend is kompenzálhat hasonló problémákat.

A változások, életünk átmeneti időszakai óhatatlanul rendetlenséggel, kuszasággal járnak, de George benne ragad ebben az állapotban, egyszerűen képtelen arra, hogy válása után talpra álljon, és új életet kezdjen. Ütött-kopott, lim-lomokkal telepakolt háza jól megjeleníti megfeneklett, megrekedt életét, illetve azt, hogy a különböző szerepeiben nem tud helytállni. Így ennek a háznak a lerombolása elementáris erővel hat a nézőre, mert amellett, hogy stresszoldásnak is kiváló, mintha a megkövesedett, régi, diszfunkcionális családi mintákat rombolná porig, annak érdekében, hogy a helyére valami újat, maradandót építsen fel. A film jól illusztrálja, hogy amíg nem romboljuk porig a bennünk élő haragot, gyűlöletet, negatív indulatokat, addig nem tudjuk felfedezni a szeretetet, a pozitív érzelmeket sem. A megbocsátás és az elengedés, az újrakezdés elengedhetetlen kelléke.

Mindez reményt adhat nekünk, nézőknek, hogy életünk eseményei, még a rossz dolgok is okkal történnek, talán pont azért, hogy előidézzék a jót.

George-nak megadatott, hogy tudatosan felkészüljön a halálra, megtalálja a belső békéjét, lezárja a múltját és helyreigazítsa a jelenét. Betegsége nemhogy elszigetelné őt a többiektől, hanem ennek hatására újonnan meglelt életigenlése egész csapatnyi embert vonz hozzá, végső útján rengeteg segítő kéz akad, aki tolja előre a szekerét, és mindig épp a megfelelő pillanatban érkezik. A változás szele mindenkit megérint: Sam keménysége enyhülni látszik, tartalmas, igazi kötődést alakít ki édesapja felé, továbbá édesanyja irányába is egyre inkább megnyílik. Robin felismeri házassága fonákságait, s már nem alkuszik meg többé, saját érzelmeit is egyre jobban átlátja. „Változz meg, s a világ is megváltozik körülötted” – tartja a mondás, s George esetében ez valóban így van, egyre több ember munkálkodik a házépítésen, kötelékek szövődnek, s az addig elszigetelt egyénekből összetartó közösség, család kovácsolódik. A káosz helyén gyönyörű ház épül, amely szimbolikusan megjeleníti, hogy George-nak élete utolsó szakaszában sikerül megvalósítani céljait, rátalálni a belső rendre és a harmóniára.

A történet vége persze keserédes, de az életben nem is a boldog befejezés hajszolása a cél, hanem hogy a befejezéshez vezető utat minél több értékes, boldog, szívmelengető pillanat világítsa be.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>