Az áhítat csendjének hangjai – advent második vasárnapjára, gyertyagyújtáshoz
Igazi nagy csendben a legkisebb neszek is felerősödnek. Milyen hangjai lehettek az újszülött Megváltót körülvevő áhítatnak? A festményeken a szülés után kimerült Mária néha csak ernyedten szuszog, a pajta sötétjében madár rebben. Van, ahol már csobban az újszülött fürdetővize, lihegve érkeznek istállószagú pásztorok. Kint csengő hangon trilláznak a sötét égbolton az angyalok, vagy suttogva, a jászol mellett duruzsolják altatódaluk.
Adventi képmeditáció a második gyertya meggyújtásához.
A Bibliában kevés szó esik Jézus születésének körülményeiről (Máté 2, 11; Lukács 2,1–7 és 2,8-20). A közismert téli éjszakás, istállós-jászlas hangulatos jelenet díszletei valójában apokrif iratokból, bibliamagyarázatokból, népművészeti hagyományokból táplálkoznak. Az első köztéri betlehemi „jászol-installációt” Assisi Szent Ferenc alkotta a grecciói erdőben. Felállított egy tetőt és egy jászlat, odacipelt egy ökröt és egy szamarat, és ott prédikált az arra járó hívőknek. Szakértők szerint azóta jelenítik meg festményeken is tetővel a betlehemi jászlat (addig barlangban vagy oltárszerű antik romok között ábrázolták a születés-jeneteket). Szent Ferenc idejében a jászol mellett álló ökör és szamár már a karácsonyi hagyomány része volt – utalva az ószövetségi igére: „Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászolát, csak Izrael nem ismer meg, népem nem tud semmit megérteni!” (Izajás 1,3).
A népszerű születés-képeken József, pásztor, angyal, ökör, szamár veszi körbe a gyermekágyas Máriát, épp csak a szakavatott segítők, a bábák hiányoznak. Az apokrif evangéliumokban szereplő Zelomi és Salome, a Jézust világra segítő szülőasszonyok az írások hatására feltűntek néhány ábrázolási típuson – így ennek az ismeretlen salzburgi mesternek a művén is. A Szentírás eseményeit részletező és színező apokrifek a bibliai könyvekhez hasonló, de nem kanonizált, „rejtett” iratok. Apokrif történet például Mária szamárháton utazása is (gondoljunk bele, milyen lehet egy mindenórás asszonynak több napon át szamaragolnia), vagy az istálló-barlang helyszín, az állatokkal. Hasonlóan apokrif forrásból táplálkozik József élemedett korának ábrázolása – az apokrif iratok szerint már elmúlt 80 éves, amikor eljegyezte Máriát (talán könnyebb volt így magyarázni, hiszen egy Máriához korban illő, 20 év körüli férfi kevesebb alázattal fogadta volna jegyesének állapotát). Máriánál jóval idősebb, botjára támaszkodó, mélázó öregként ábrázolja a salzburgi mester is Józsefet. Az anya épp átemeli a meztelen, glóriás újszülöttet a fürdetőasszonyoknak, a pólya még ott hever a jászolban. Csend honol, pásztorok, angyalok ezen a képen nem szólnak, csak a meztelen karú, nekivetkőzött bába csobogtatja a vizet, úgy tűnik, a hőmérsékletét is ellenőrzi. Három madár figyeli fentről, a zsúpfedeles tető alól az eseményeket.
Egészen más, illatos tavaszi zöldektől ropogós hangokat áraszt M.S. mester képe. Messzi távolból pásztorkutyák csaholását hozza szél, az aranyégbolt alatti zöld mezőnek fűillata van, az antik romok tövében talán kabócák vagy tücskök ciripelnek. A kőfalon térdelő pásztorok hangját nem hallhatjuk, hiszen tekintetüket is alig merik az események felé irányítani. Mária kikeményített palástjának zizegése, a térdre ereszkedő ökör topogásának hangja tölti be a képet. Az újszülött kisded itt kezét áldásra emelő Messiásként érkezik a világra. Szülei fegyelmes áhítattal imádják: a kopasz, megtört József aggastyánként áll a kislányarcú, főkötős Mária mögött.
M.S. mesterről, világhíres késő középkori festőnkről keveset tudunk – egy nyolcrészes oltárkép-sorozatát ismerjük csupán. A hársfatáblára tojástemperával festett selmecbányai oltárképekből egy elveszett, ötöt neves hazai múzeumok, egyet pedig Lilles-ben őriznek. A Jézus születése egy ezerfős felvidéki falu, Hontszentantal kicsiny plébániatemplomának falán függ, csendes áhítatban.
William-Adolphe Bouguereau képét éterien halk és lágy zene tölti be – Mária és gyermeke csukott szemmel, bóbiskolva hallgatja. Lant, harmónium és hegedű, vagy talán egy olyan lira da braccio szól, amelyen még Leonardo és Raffaello is játszott. A kép festője, Bouguereau, Raffaello nagy tisztelője és követője volt. Fürdőző nimfái, antik istennői és madonnái talán negédesek, modern kortársai gúnyt is űztek belőle – tehették ezt irigységből is, hiszen festő társuk ez időben az egyik legtöbbet foglalkoztatott és rendkívül jól fizetett konkurenciájuk volt. Újdonságigénye talán nem túl sok, Bouguereau mesterségbeli tudása, tehetsége és ihletettsége azonban kétségbevonhatatlanul rendkívüli volt. Antik történelmű tengerparti városban született a francia riviérán, bor- és olívakereskedő család gyermekeként. Ide vágyott vissza, és életének utolsó szakaszát is itt töltötte, La Rochelle-ben. A képeiből áradó időtlen szépség és harmónia gyermekkorától átjárta életét, nem csupán a megrendelői ízlés kiszolgálásáról szólt.
Áhítat és csend. Lehet egyszerű vagy sokrétű, néha túlcsordulóan negédes, mint egy újszülött kisded. Várakozunk, vágyakozunk rá.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
