A szoptatás többé nem szektás téma!

Karen Wambach és Jan Riordan „Szoptatás és humán laktáció” című könyve most jelent meg először magyarul, noha egyébként már a negyedik kiadásnál jár. Most a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar Mentálhigiéné Intézetének gondozásában jelent meg, Dr. Szabó Miklós neonatológus ajánlásával.

A könyv bemutatója köré szervezett minikonferencián magam is ott voltam, és leginkább az érdekelt, mi a célja ennek a programnak. A szakma ugyanis bizonyára enélkül is értesül az egyetlen átfogó tudományos irodalomról. A felszólalásokat hallgatva megértettem, hogy itt annak van jelentősége, hogy a szakminisztériumtól kezdve a neonatológuson át a gyerekorvosig az egész szakma odaáll egy ügy mellé, amely korábban csak egy „szekta” számára volt fontos. A „szekta” ironikus kifejezés egyébként magától az egyik orvos-előadótól származik. Az összejövetel jelentősége tehát az, hogy a meghívottak mind felsorakoztak két állítás mögött, amelyet most már, a megfelelő szakmunkára hivatkozva, tudományos tényként ismerhet el mindenki:

Az egyik állítás úgy hangzik, hogy a szoptatás a legjobb lehetőség a babának, nincs és nem lehet olyan tápszer, amely mindazokat az előnyöket képes nyújtani, amit az anyatej. A másik állítás pedig az, hogy kedvezően befolyásolja az ember mentális és testi egészségét, ha csecsemőkorában szoptatták.

Most bizonyára magukban felhördülnek az anyák, akik nem tudtak vagy nem volt módjuk szoptatni. Én is vártam, hogy a felszólalóknak legyen valamilyen válasza, vagy legalább is gesztusa abban az irányban, hogyan kezelje a szoptatáspárti szakma mint támogató közösség, ha valamiért nem tud az anya szoptatni. A beszélgetésnek most kifejezetten nem ez volt a témája, de az kiderült, hogy az orvosok is tisztában vannak azzal, milyen nehézségek merülhetnek fel a félelemtől a teljesítménykényszerig, vagy akár ide sorolhatjuk a császármetszést is mint a szoptatást nehezítő akadályt.

Örültem, hogy egy nőgyógyásztól elhangzott: anya és gyerek úgy tud jól „együtt dolgozni”, ha hagyják őket, ha az orvosi háttér türelmes az ő idejüket illetően.

A szoptatást támogató hozzáállás az orvos részéről ott kezdődik, hogy megvárja a születés természetes idejét, illetve igyekeznek az aranyórát megadni a császármetszéssel világra jött újszülött–szülő párosnak is.

Az aranyóra ugye azt jelenti, hogy a születés után nem viszik el a csecsemőt, hanem az anyával bőrkontaktusban marad, és megtörténik az első mellre tétel is. Ha a kapcsolat jól alakul, akkor a szoptatás egy szülés utáni köldökzsinór marad anya és gyerek között, amelyen a gyerek mindig aktuális, neki „összeállított” táplálékot kap.

Felmerült a kérdés: ha az anyatej valóban olyan pótolhatatlanul csodálatos – hat az intelligenciaszintre, erősíti az emésztő- és immunrendszert, csökkenti egyes betegségek valószínűségét –, hogy lehet, hogy tápszeren felnőtt emberek sokszor ugyanolyan jól teljesítenek? Erre az a válasz, hogy mindenki magához képest veszít a 100%-ból, ha nem az optimális táplálással kezdődött az élete. Nem nulláról indul mindenki, amihez képest a szoptatott babák magasabb szintet érnek el, hanem a saját lehetőségeinek maximumához kerül közelebb az anyatejes csecsemő.

Ennek a szakmai összejövetelnek a célja az volt, hogy kifejezze és megünnepelje: a most már mindenki számára hozzáférhető laktációs szakirodalom megadja a tudományos nyomatékot, a tekintélyt a tapasztalati tudásnak. Így van esély arra is, hogy egységes orvosi gyakorlat alakuljon ki.

Dr. Szabó Miklós a mostani esemény kapcsán visszautalt Semmelweis Ignácra, akiről a 200 éves egyetem is a nevét kapta. Semmelweis korában nem ismerték a baktériumokat, az akadémiai viták arról szóltak, hogy a levegő vagy a testnedvek változása okozza-e a betegségeket. Semmelweis elméletileg nem tudta megindokolni, miért nem lesz beteg az anya, ha az orvos kezet mos a vizsgálat előtt. Ezért volt olyan nehéz kollégáit rábírni arra, amit számára a gyakorlat igazolt.

A mi kultúránk olyan, hogy a tapasztalati tudásnak szüksége van az elmélet tekintélyére, ha azt akarjuk, hogy érvényesnek fogadják el.

Ezért fontos mindannyiunk számára, hogy ez az 1000 oldalas szakmunka megjelent, mert az anyák olyan szakemberekkel fognak találkozni, aki már tudják is azt, aminek a tapasztalatát vagy beengedték eddig a munkájukba, vagy nem.