A szerelmes asszony – Zoób Katival a divatház kiállításán

Zoób Kati szavait nem lehet másképp hallgatni, csak áhítattal, ahogy nagy tapasztalatú alkotóként a gondolatot tovább bontja:

„Mert nagyon sokféle szerelem van! Az egyik nyilvánvalóan a férfi és nő közti szerelem, ami egy csodás élmény az én életemben is. De szerelmes az is, aki érzelmekkel teli él és dolgozik. Aki bármit csinál, azt mindig egy a szerelemhez hasonló, erős érzelmi gomolyagból építi fel. És úgy gondolom, hogy nekem ez a munkáimban és az egész eddigi életemen végigvonul.”

A Pesti Vigadó legfelső emeleti, látványos termében ülünk, ahol a divatház 25 éves évfordulójára egy, a nemzetközi luxusmárkák eseményeit idéző, retrospektív kiállítást állítottak össze munkatársával, Kiss Szilárddal. A gyűjtemény 125 öltözéken, közel 300 ruhadarabon keresztül kelti életre nemcsak a Katti Zoób divatház, de az elmúlt 25-30 év divatkorszakainak meghatározó elemeit is.

„Az én szememben ez egy életrajzi regény, amit tervezőként nem betűvel, hanem ruhákkal, textilekkel írtam. Minden korszaknak van egy-egy olyan története, ami belefolyt ezekbe a ruhákba, kezdve azzal, hogy a motívumok, amiket használunk, hogyan születtek.”

„Ilyen például a rózsa, ami édesanyámat idézi. Nagyon tevékeny asszonyként mindig kérte, hogy adjunk neki feladatot. Olaszországból hoztam aztán egy olyan jacquard anyagot, amibe bele volt szőve a rózsa, odaadtam a maminak, és ő körbegyöngyözte a virágokat. Így indult el nálunk ez a motívum, ami egy kicsit olyan lett számomra, mint a CHANEL háznak a kamélia. De nincs olyan ruhánk, amihez ne tudnék mondani egy történetet, és néha meg is állok, hogy szabad-e ennyi történettel terhelni a világot, hisz egyébként ezek viselhető darabok is.”

Kép

 Kép: Páczai Tamás

A kiállítás egyik legfontosabb üzenete a mesterségek, a kézimunka tisztelete. Minden egyes darab alatt ott áll név szerint, hogy ki szabta, ki varrta, ki hímezte. Ahogy Kati a sajtó számára tartott megnyitón fogalmazott: „Egy tervező kitalálhat bármit, de ha ő maga nem rendelkezik azzal a tudással, amivel meg tudja alkotni azt a ruhát olyanra, amilyennek megálmodta, vagy épp nem veszi körül egy olyan csapat, aki képes erre, akkor az önmegvalósítása csak félig önmegvalósítás.”

A több mint negyedszázad alatt Kati közel 120 emberrel dolgozott együtt: „Közben volt, aki nyugdíjba ment, volt, aki gyereket szült; ilyen értelemben nagyon sok unokám is van – mosolyog a tervező. – Van, aki elköltözött, van, aki külföldre ment, van, aki elindította a saját márkáját… Nagyon érdekes látni ezt is, hogy az emberek, akikkel együtt dolgoztunk, hogyan találják meg a helyüket a világban.”

A kiállítás plakátján is szereplő, több mint 200 munkaórával készült, bőrrel hímzett selyem-organza ruha készítőjének története sem mindennapi: „Egy reggel becsöngetett hozzánk egy diáklány, aki Debrecenből érkezett egy hátizsákkal, és közölte, hogy nálunk akar dolgozni. Annyira meghökkentő volt, hogy igent mondtunk. Nagyon pozitív energiákkal töltötte meg a teret, a műhelyvezetőnket is hamar levette a lábáról, aki aztán mindenre megtanította. Kata később Bécsbe felvételizett a Képzőművészeti Egyetemre. Festő szakon végzett, és bár abban is tehetséges és sikeres volt, visszatért a varráshoz, a kézműves munkához, ma bécsi butikoknak készít különleges ruhákat rendelésre.”

A 25 év sikerének titka a Katti Zoób műhely mesterségbeli tudása:

„Állandó kihívást jelentek a csapatnak, mert elképesztő technológiákat gondolok ki, például hogy akkor most drótot varrunk egy organzába, vagy bőrrel hímzünk egy selyem-organzát.”

„Épp ezért nem könnyű hozzánk bekerülni sem. Az embereket a műhelyvezető választja ki, aki fel tudja mérni, hogy adott tudással a munkastílusunkba ki hogyan tud beilleszkedni. Azt is szoktam mondani, hogy egy próbamunka után valaki vagy örökre ott marad, vagy három nap múlva elmenekül.” 

Kép

Kép: Páczai Tamás

A kiállítás érdekessége, hogy nem egy kronologikus sorrendet mutat be. A kurátor, Kiss Szilárd összeállításaiban úgy tárulnak elénk az öltözékek, hogy a többéves különbséggel készült darabok az izgalmas párosítások kölcsönhatásában egységes, újszerű, nagyon mai kollekcióvá állnak össze.

Zoób Kati alkotási folyamatait soha nem a trendek követése határozta meg, inkább rendszeresen megelőzte azokat.

„Ez azért is lehetséges, mert nagyon szoros együttműködésben dolgozom olyan olasz textilgyárakkal, amelyek a nagy, nemzetközi couture házaknak fejlesztik az anyagokat, és egy ilyen textilgyár két-három évre előre dolgozik. Miután náluk vásárolok, illetve kifejezetten nekem is készítenek anyagokat, egy színt, egy-egy hangulatot rendszeresen korábban használunk másoknál.”

Kép

Kép: Páczai Tamás

A napjainkban felkapott újrahasznosítás a Katti Zoób divatháznak a kezdetektől meghatározó sajátossága.

„Én ezt nem is így hívom, hisz ez a mindennapjaink része volt anno a konyhában is, ahol nem dobtuk ki a maradékot, hanem ezekből új receptek születtek. A divatház 25–30 éve egy olyan raktár, hogy nincs szezon, amikor ne tudnánk előhozni valami új csodát a múltból. A legutóbbi kollekciónkhoz például nem vásároltunk semmit, és a mostani divathétre is úgy készülünk, hogy előveszünk raktárban lévő anyagokat, és összeillesztjük olyannal, ami lehet, hogy négy szezonnal korábbi, és most új életet kap. Ez eszméletlen jó érzés.”

Kép

Kép: Páczai Tamás

A Katti Zoób divatház fenntarthatóság-fogalmába nemcsak az anyagok újrahasznosítása, hanem a mesterségek, a kézimunkák életben tartása is beletartozik.

„Nem véletlen írtuk ki a ruhák alá, hogy »varrta Terike«. Azt szeretném, hogy szülessenek ilyen Terike-örömök, ahol a fiatal lányok ráébrednek, hogy nem feltétlenül kell divattervezőnek vagy akár marketingigazgatónak lenni a boldogsághoz, mert az alkotás révén egy mesterség is igazi, mindennapi örömforrás tud lenni. Azt gondolom a divatról is, hogy nem lehet ezt ilyen irgalmatlan pazarlással tovább folytatni. Annyiféle provokációt kaptunk a divattól az elmúlt 20–30 évben, sokféle személyiség és lázadás fejlődött ki belőle, ami egy természetes folyamat, hisz az ember így halad, ha elmegy a határig. De már elmentünk a határig, ideje visszafordulni!”

„Muszáj abba belegondolni, hogy többet gyártunk elégetésre, mint használatra, és hogy fordulhat elő, hogy egy másik földrészről szállított ruha olcsóbb, mint amit itthon készítünk, miközben itt meg eltűnik a tudás…”

Kati a kilencvenes években meghódította Párizst, de Londonban és Sanghajban is nagy sikerrel mutatták be a divatház magyar, kézműves értékeket felvonultató darabjait. A tervezőt ugyanakkor nem vonzották azok a lehetőségek, amelyek – a nemzetközi divatipar működése miatt – olyan nagy volumenű tőkemozgatást igényeltek, hogy aránytalan lett volna a munka, az alkotás öröméhez képest:

„Ez egy majdnem mesébe illő történet, hogy én a Bourbon palotában tartottam bemutatót. Volt olyan, hogy mi nyitottuk meg a Párizsi Fashion Weeket. Vagy hogy a divathét előestéjén a L'Étoile-ban volt nagy show-nk. A mi sikerünknek pont az volt a titka, hogy nagyon mívesek a ruháink, de nem párizsi árakon. Nagy üzleti lehetőséget láttak bennem, viszont ahogyan most is, ahhoz irgalmatlanul sok pénzt kellett volna a marketingbe és az ügynöki szolgáltatásokba fektetni, hogy egy komoly, nemzetközi márka épülhessen. Számomra ez teljesen irreális.”

„Nekem itthon a helyem, és az, amit itt megteremtek, elég. Rengeteg örömöt okoz mindannyiunknak, akik csináljuk, és azoknak is, akik viselik a ruháinkat. Ehhez az örömhöz nem kell négyezret, elég csak négyet gyártani.”

Kép

Kép: Páczai Tamás

A Katti Zoób divatház nagy múltú, Szent István körúti szalonja hamarosan költözik. Kati a Képmásnak mesélt először az új tervekről:

„Vettünk egy nagyon szép villát Budán, és ott nyitjuk meg a divatházat, ahol a kereskedelem mellett erős lesz a kultúra is. A kultúra szót hagyományos értelmében használom, megmutatva, hogy milyen a mi ízlésünk, a mi identitásunk, a mi gyökereink, amihez minden hozzájárul kezdve attól, hogy milyen lekvárt főznek a munkatársak, egészen odáig, hogy milyen festményekkel díszítik a vevőink az otthonaikat. Egészen a múlt század közepéig a divatlapokban jelent meg a kortárs irodalom, és úgy is hívták, hogy irodalmi divatlapok. Ennek a hangulatát szeretném visszahozni, hogy a divat mint műfaj ne maradjon egyedül, hanem állítsuk párhuzamba a kortárs verssel, a kortárs festészettel, a kortárs zenével. A saját óriási gyűjteményünket pedig szeretném arra is használni, hogy bemutassuk rajta azokat a technikákat és mesterségeket, amikkel létre lehet hozni egy-egy ilyen gyönyörűséget; hogy ezeket látva a szemlélő megérezze, milyen boldog lehet az, aki ilyet készít.”

A kiállítás február 24-ig tekinthető meg.

Kép

Kép: Páczai Tamás