A Primadonna, a Kaméleon, az Egyensúly és a Fül – Vendégségben a Flautett Fuvolakvartettnél

A zenére rezdülnek és mozdulnak. Néha elénekelnek egy-egy problémás dallamrészt. „Megnézzük még egyszer a négyestől?” Gyors diagnózis után („itt esett szét a dallam”) újra nekirugaszkodnak. „Lehetek ebben alt?” Helyeslés, gyorsan hangszert váltanak. Egymáshoz hangolják a fuvolákat. „Már tiszta.” Folytatják a próbát sok nevetéssel, közben félszavak röpködnek közöttük. Ez lehet egy kívülálló számára érthetetlen zenésznyelv is, de igazából több annál: egy baráti közösség belső, saját nyelvhasználata.
Lotti, a majdnem kétéves kislány a szomszéd szobában játszik, de néha betipeg hozzájuk. Olyan megszokott számára a fuvolahang, mint a szülei hangja. Már anyukája pocakjában is ezt hallgatta. Nem zavarja a flautettes lányokat, mind nagyon szeretik őt. „Dicsőséges legyen a vége” – tárja szét a karjait Juli, és a finálé dicsőségesen hangzik.

Ernyei-Balogh Júlia, Gedai Eszter, Kovács Kinga és Réman Zsófia a Flautett Fuvolakvartett tagjai. A Flautett 2010-ben alakult a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének hallgatóiból. Tanáruk, Ittzés Gergely ötlete volt a kvartett, ő azóta is támogatja őket, noha már egyikük sem egyetemista. „A BA-diplomámra készültünk, és a közös próbák alatt fogalmazódott meg, hogy jó lenne később is együtt zenélni, így az én diplomakoncertem lett az első közös fellépésünk. Áron, a férjem találta ki a Flautett nevet” – emlékszik vissza Juli. „Ittzés Gergely mondta, mennyire szokatlan, hogy ilyen hamar tisztán összeszól a fuvolahangunk – ez nagy biztatást jelentett számunkra” – idézi fel Zsófi.

Öt éven keresztül Szarvas Anna volt a Flautett negyedik tagja, ő 2015-ben vált ki a csapatból, és helyét Eszti vette át. A sikeres tagcserét követően ma úgy érzik, hogy egyikük sem pótolható. Amikor megkérdezem, hogy mennyire tartják a barátságot összetartó erőnek egy zenei együttes tagjai között, még be sem fejezem a mondatot, máris rávágják kórusban: „Nagyon!” Juli szerint míg a hasonló együttesek koncertközpontúak, tehát ha egy tag kimarad, akkor hívnak helyette kisegítőt, ők barátság-, meg persze minőségcentrikusak. „Ha valamelyikünk nem tud részt venni egy koncerten, akkor trióvá alakulunk, vagy esetleg elhívjuk vendégfellépőként volt tanárunkat.”

„Nem a koncertekért létezünk, hanem hogy mi négyen együtt játsszunk a tehetségünk szerinti legmagasabb színvonalon.”

„Bizonyos fokig egyszerűbb egy együttes élete, ha a tagok között pusztán csak szakmai kapcsolat van, mégis sokkal többet adhat emberileg az intenzív baráti kötődés” – teszi hozzá Zsófi.

Ha szüneteltetni kell valakinek a kvartettes munkáját, akkor úgy várják meg egymást, hogy közben a kamaraegyüttes életképes marad. Fuvolatriós repertoárjukat is bővítik, hogy ilyen esetekre készen álljanak. Volt már erre példa Juli kislánya születésekor vagy Eszti külföldi ösztöndíja idején.

Repertoárjuk egyre gazdagabb: a barokk muzsikától a kortárs művekig minden stílusban szívesen játszanak, nemcsak négy fuvolára írott darabokat, hanem átiratokat is. Az ebédlőasztalt szinte beborítják a hangszerek és a kották – a kupac tetején éppen Prokofjev Humorous Scherzójának címét olvasom, de ott van Eugène Bozza Trois pièces-je is. A Flautett tagjai mostanában basszusfuvolára gyűjtenek, hogy a kölcsönkapott hangszer helyett venni tudjanak maguknak. A közismert C-fuvola mellett altfuvolán, basszusfuvolán és pikolón is játszanak.

A kérdésre, hogy hogyan osztják el egymás között a szólamokat, Eszti nevetve válaszol: „Szkanderozunk, és aki a győztes, az kapja az első szólamot! Ez persze vicc. Tudjuk, hogy kinek mi az erőssége, de alapvetően kedv és megegyezés szerint döntünk.”

Önkéntelenül is adódik a kérdés, hogy vajon a hasonlóság tartja egyben a vidám és tehetséges csapatot, vagy inkább a különbözőségeikkel egészítik-e ki jól egymást.

„Nagyon intenzív a kapcsolat közöttünk, rengeteget tanulunk és erős visszajelzéseket kapunk egymástól. Fontos, hogy egyformán gondolkodunk az élet alapkérdéseiről”

– válaszolja Kinga. „Ha szükséges, akkor kellemetlenül őszinték vagyunk egymáshoz” – mondja Zsófi. „De ez az őszinteség nem fáj, hanem biztonságot ad” – tompítja a kijelentés erejét Juli. „A zenei elképzeléseink és fuvolázási módszereink is nagyon hasonlóak, hiszen ugyanabban az intézményben, egy tanár keze alatt tanultunk. Ha más-más zenei és hangképzési irányvonalak szerint nevelődtünk volna, akkor sokkal többet kellene vitatkoznunk, egyeztetnünk” – véli Eszti. Kinga szerint mindezek ellenére előfordul, hogy ellentétesek az elképzeléseik egy műről, hiszen egyéni a zenei érzékük, mégis hamar egyezségre tudnak jutni. Mindenkinek számít a véleménye, ezért minden javaslatot kipróbálnak, és közösen döntenek.

Zsófi abban is lát különbözést más kamaraegyüttesektől, hogy míg a legtöbb együttesben van egy vezető, egy vezéregyéniség, addig náluk mindenki egyenrangú. A koncertszervezést se egyvalaki csinálja, hanem hol egyikük, hol másikuk.

„Ha éppen nem vagyok lelkes, az együttesen belül valaki biztosan energikusabb, és magával ragad engem is. Energiaáramlás van közöttünk”

– foglalja össze Zsófi. „Valaki mindig ’viszi a hátán’ a többieket a munka és az ötletek terén, aki éppen olyan lelki állapotban van, és ez a személy mindig más” – teszi hozzá Eszti.

Felmerül bennem a gyanú, nem megy-e a gyakorlás rovására a túl sok érzelem és magánélet. Nem fenyegeti-e őket az a veszély, hogy „ellelkizik” a próbákat? Eszti megerősíti a sejtésemet: sokszor megfogadják, hogy ma nem fognak annyit beszélgetni, mégis előjönnek a magánéleti témák, hogy kivel mi van.

A zene, a fuvolázás mind a négy lány életében meghatározó.

Engem viszont az is érdekel, mivel foglalkoznak még szívesen.

Zsófi nem tudná elképzelni zene nélkül az életét, de azért az irodalom is nagyon fontos számára, verseket ír, és gyerekkorában író akart lenni. Kingát nagyon érdekli a pszichológia, Eszti pedig bevallja, sok mást ki kell zárnia időnként, hogy csak a fuvolára koncentrálhasson. Szeret sütni és főzni, kipróbálni új recepteket; szívesen olvas, fontos számára a mozgás, a sport. Julinak is gyerekkora óta kitölti a zene a mindennapjait, annak ellenére, hogy a Flautettből egyedül neki nincsenek zenész szülei. „Öten vagyunk testvérek, mindannyian tanultunk valamilyen hangszeren, én a Kodály Zoltán Kórusiskolába jártam. Fuvolatanárként tanítottam, most viszont Lotti zenei ráhangolódását segítem. Tíz hónapos kora óta visszaénekli nekem a hangokat” – mondja nem kis büszkeséggel. Julinak van még egy különleges munkája: segítőkutyákat képez, már két mozgáskorlátozott-segítő kutya nevelőszülője és kiképzője volt. „Ez szintén csapatmunka, mint a kamarazenélés: nagyon érzékenyen kell reagálni a kollégákra, a segítettekre és az állatokra is. Fontos még számomra a Kovács-módszer is, a zenészek munkaképességének gondozása, amiből idén szereztem diplomát.”

A Flautett tagjai törekszenek arra, hogy alkalmazzák fuvolajátékukban is az Alexander-módszert. „Az Alexander-technika önismeretre sarkall, mert választási lehetőség elé állít: a megszokásainknak engedelmeskedünk, vagy felül tudjuk írni valami új, célravezetőbb tudatossággal?” – magyarázza Eszti.

A beszélgetés idején Áron, Juli férje foglalja le a kislányukat, Lottit. Ugyanolyan jól ért mindenhez, ami a gyerekneveléssel kapcsolatos, mint az anyuka.

A fotózás kedvéért a lányok kimennek a kertbe. Már alkonyodik, kellemesen hűvös van odakint.

„Improvizáljunk!” – veti fel Juli, és eljátsszák négy szólamban a Tavaszi szél vizet áraszt, majd a Láttál-e már valaha kezdetű népdalokat, hogy a fotós, Páczai Tamás nyugodtan végezhesse a munkáját.

Régóta érdekel, milyennek látják a lányok egymás karakterét, milyen a szerepük az együttesen belül. Tetszik nekik a téma, kiderül, hogy Zsófi már gondolkodott ezen, és vicces neveket is adott a Flautett tagjainak. Ő a Primadonna (szinte „lubickol” az első szólam magas hangszíneiben); Eszti az Egyensúly (aki egy csettintéssel rendet rak, ha a többieket elragadják az érzelmek: „Jó, de most már menjünk tovább!”); Juli a Kaméleon (aki bármilyen pozícióba kerül az együttesen belül vagy az életben, mindenben jó, mert nagy az alkalmazkodóképessége); Kinga pedig a Fül (különlegesen jó a hallása és a harmonizálási képessége, sok zenei darabot ő ír át négy fuvolára).

A kissé elkoptatott kérdésre, hogy el tudják-e képzelni magukat öt év múlva, együtt fognak-e még zenélni, felülkerekednek-e az őket érő kísértéseken, Kinga válaszol elsőként: „Én csak esélyt látok magunkban, annyira az életünk része lett a Flautett, annyira fontos az együttzenélés és a barátság. Szakmailag is, emberileg is nagy szükségünk van egymásra.” „Remélem, hogy ezt meg tudjuk őrizni” – teszi hozzá Zsófi. „Akár kompromisszumok és áldozatok árán mindig keresünk arra lehetőséget, hogy a Flautett tovább éljen – folytatja Eszti. –

„Nyilván lesznek ideális időszakok, és lesz, amikor többet kell majd küzdenünk egymásért. Bennem él az a kép, hogy még negyven év múlva is koncertezünk együtt!”

– mondja nevetve. Juli még rátesz egy lapáttal a vidám hangulatra: „Reméljük, hogy lesz egy csomó gyerekünk, akik majd kis Flautetteket alkotnak, és nyári kurzusokat tartunk nekik…”

Sokan, akik ennyire elkötelezetten élik a művészetet, a családot már nem nagyon tudják beilleszteni a mindennapjaikba. „Így van – erősíti meg Juli a maga élettapasztalatával –, ezért kell egy jó férj, aki támogat és segít a kétféle hivatás összeegyeztetésében. Most például Áron vitte el Lottit fürdetni. Ő egyébként egy csoda-férj, aki a Flautett ’háttértagja’: lefoglalja Lottit a próbák idején, behozza nekünk a vacsorát; ha kell, sofőr, ha pedig arra van szükség, konferanszié. Megszervezi a fellépéseket, kikészíti a kottaállványokat, a kottákat – így neki köszönhetjük, hogy mi a zenélésre tudunk koncentrálni.”

Ezek után muszáj megkérdeznem Ernyei Árontól, hogy a felesége iránti szeretetén túl miért egyengeti a Flautett útját. „Már a megalakuláskor láttam, hogy harmónia van közöttük. Azért adtam nekik nevet, hogy az megtartsa őket, és legyen folytatása a közös játékuknak.” Áron kulturális rendezvényszervező is, így tisztában van azzal, milyen ritka, hogy a könyöklős zenészvilágban négy fuvolista együtt tud működni alázattal. Ráadásul zeneileg is megszületett egy értékteremtő, szépen muzsikáló formáció.

„Büszke vagyok rájuk, és merem vállalni őket minden fórumon. Hitelesen tudom állítani azt, hogy jók, érdemes meghívni az együttest bárhová.”

Áron szerint egy Flautett-koncert vagy -turné azért jó buli, mert a lányok jutalomnak tekintik, hogy együtt lehetnek. Megérett egy szép repertoár, lassan itt lenne az ideje, hogy felkészüljenek egy CD-felvételre is. „Szeretem őket, szeretek segíteni nekik."