A „majd meglátjuk” többféle jelentése, és a családi nyelvhasználat
A családi nyelvhasználat, amely egyébként csodálatosan modellezi a nyelv fejlődési folyamatait, olykor okoz némi fennakadást a társadalmi érintkezésben. Az első kommunikációs szakadék akkor vált számomra nyilvánvalóvá, amikor elsőszülött, akkor még egyetlen gyermekünkkel a postán jártunk, és ő lebiggyedő szájjal, a kétévesek kitartásával azt kezdte hajtogatni: „Multibúúúúúbánat!” A sorbanállók arcára kiült a döbbenet. Gondolom, mindenki saját világnézete és lelki alkata szerint értelmezte a hallottakat, de abban láthatóan egyetértettek, hogy nálunk már a kétévesek is micsoda agymosáson mehetnek keresztül.
Kép: Unsplash
A „multibúbánat” szó etimológiája valójában háromgenerációs nyelvi fejlődés története. A beszédfejlődés hajnalán lányunk (a gyümölcscentrifuga hangjára utalva) nyomatékos „bú” hangutánzó alakkal jelezte, ha gyümölcslére szomjazott, amit mi (bevallom, elsősorban kényelmi szempontok miatt) átvettünk, ahelyett, hogy forszíroztuk volna a nyelvileg fejlettebb és árnyaltabb „Kérlek, légy olyan kedves, és készíts nekem egy kis frissen facsart gyümölcs- és zöldséglékoktélt” formát. Férjem aztán a reformkori nyelvújítók lírai szándékához hasonlatosan nem átallotta „búbánattá” szépíteni a kifejezést, ezzel nem éppen a közérthetőség irányába mozdítva azt.
Ezen a ponton lépett be a folyamatba az idegennyelvi hatás. Konkrétan az anyósom által (nem egészen legálisan) lakásunkba bejuttatott importtal: a cukrozott, dobozos gyümölcslével, amelyen a fogyasztói lelkiismeret elaltatása végett a multivitamin felirat díszlett.
Így lett az egészséges verziótól való jelentésmegkülönböztetés érdekében a cukros italból multibúbánat, amely ezután csemetém szemében minden másnál – a postán felé nyújtott víznél is – kívánatosabb lett cukortartalma és tiltott volta miatt.
A következő korszak legnagyobb nyelvhasználati problematikája az lett, hogy a családban volt egy vicces felnőtt és néhány gyorsan tanuló csemete. Ebben az időszakban óvodás és kisiskolás gyermekeink számára több-kevesebb sikerrel megpróbáltam nyilvánvalóvá tenni, hogy a férjem által használt elnevezések nem mindig alkalmazhatók társalgási szinten. Vagyis a tojáskrém nem kenőcs, a csirkecomb nem állati maradvány, a víz nem vizelet.
Aztán vannak olyan kifejezések, amelyek minden családtag szájából mást jelentenek. Ha például én válaszolom azt, hogy „majd meglátjuk”, az azt jelenti, hogy biztosra vehető. Ha a nagylányom, akkor azt, hogy „nem hiszem, rengeteg dolgom van”, ha a kisebbik lányom, akkor azt, hogy „igyekszem, de mondd majd el újra, mert elfelejtem”.
Ha a férjem mondja, akkor valójában azt jelenti: „Nem, de nincs kedvem veled vitatkozni”. Ha a kamasz fiam, akkor így értsd: „Most nem tudok rád figyelni.”
A családi nyelvhez persze nemcsak fogalmak, hanem szállóigék, szólások is tartoznak. Ezek néha az ősök idejébe vezetnek, máskor szemünk láttára keletkeznek. Egy családi ebéden például a kicsit ízetlen, kicsit zsíros levest megkóstolva anyósom elismerő hangon így szólt: „Nagyon szép leves.” Azóta a „szép, mint a leves” minősítést minden jobb sorsra érdemes, ám igyekezetben nem szűkölködő próbálkozás kiérdemli.
Ez a cikk a Képmás magazin 2017. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
