A legbiztonságosabb hely a világon: a jó házasságra épülő család

Sokat hallunk manapság „családon belüli erőszakról”, de arról keveset, hogy a különböző típusú együttélésekben mennyire vannak a gyerekek a bántalmazás veszélyének kitéve. A „családon belüli erőszak” kifejezés ugyanakkor azt sugallja, mintha ez a probléma főként az ún. hagyományos, házasságra épülő családokban jelenne meg. Pedig éppen az ellenkezője igaz.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) 2011–2012-ben az egész EU-ra kiterjedő felmérést készített a nők elleni erőszakról. Ennek az eredményét 2014 márciusában publikálták. Eszerint európai uniós átlagban a 15 évnél idősebb nők 33 százaléka szenved el valamilyen szexuális vagy fizikai bántalmazást az élete során. A legrosszabb a helyzet a skandináv államokban, ahol a nők közel fele (Dániában 52%, Finnországban 47%, Svédországban 46%) lesz fizikai agresszió áldozata, de Hollandia, továbbá Nagy-Britannia és Franciaország sem büszkélkedhet a maga 45 illetve 44-44%-ával. Magyarország 28%-os bántalmazási arányával az EU-s átlag alatt volt. Összehasonlításképpen az Egyesült Államokban 51,9% szenved el fizikai erőszakot valamikor az élete során.

Sajnos, vannak olyan férfiak, akik hajlamosak nőket bántalmazni, ezért fontos, hogy erre a tényre megfelelő figyelem irányuljon.

Arról viszont alig esik szó, hogy a férfiak sokkal többször jelentenek védelmet a nők számára a rájuk leselkedő erőszakkal szemben. Egy nő és egy gyerek számára a legbiztonságosabb életterep a házasság és a család.

A „családon belüli erőszak” kifejezés azért félrevezető, mert akik használják, általában nem tesznek különbséget az együttélések különböző típusai között, és családnak neveznek olyan formációkat is, amelyek a közgondolkodásban (még) nem számítanak annak. Pedig veszélyeztetettség szempontjából nagyon is számít, hogy ki milyen együttéléstípusból jön.

Apánál, biztonságban

Az Egyesült Államokban már régebb óta kutatják, hogy a különböző típusú párkapcsolatok mellett a gyermekek mennyire vannak kitéve a bántalmazásnak. Legutóbb a Fourth National Incidence Study of Child Abuse and Neglect / Negyedik nemzeti kutatás a gyermekbántalmazás és -elhanyagolás előfordulási gyakoriságáról címmel látott napvilágot az Amerikai Kongresszusnak benyújtott jelentés, amely a 2004–2009 között felvett adatok kiértékelését tartalmazza.

A jelentésből az derül ki, hogy egy gyerek a legnagyobb biztonságban a házasságban élő biológiai szüleinél van, a legkevésbé pedig az olyan élettársi kapcsolatokban, ahol az anya olyan férfival él együtt, akivel nincsenek összeházasodva, és aki nem a gyerek biológiai apja.

Az előbbihez képest az utóbbiban 17-szer akkora esélye van egy gyereknek, hogy például szexuális erőszak áldozatává váljon. (Magyarországhoz hasonlóan az Egyesült Államokban is az egyszülős háztartások túlnyomó többségében a nők nevelik a gyereket.) A fizikai és az érzelmi bántalmazás esélye is akkor a legnagyobb, ha az anya az új barátjával él együtt, aki nem a gyerek apja, míg akkor a legkisebb, ha a gyerek a biológiai szüleinél nevelkedik, akik össze vannak házasodva.

Egy az amerikai Pediatrics szaklapban 2005-ben megjelent kutatás szerint pedig az idegen felnőttel egy fedél alatt élő gyerekek csaknem 50-szer(!) nagyobb eséllyel halnak meg fizikai bántalmazás következtében.

Táblázat: Gyermekbántalmazások száma az együttélések típusai szerint

(1000 gyerekre eső bántalmazottak száma)

A házasság és a biológiai szülők jelenléte egyértelműen gyerekvédő faktorok bármilyen más típusú együttélésben. A kutatások ugyanis arra az eredményre jutottak, hogy az intakt családban felnövekvő gyerekek a kívülről, idegenektől származó erőszakos cselekedetektől is jobban védve vannak. „A biológia apa jelenléte a gyerek életében az abúzus bármely fajtájának az esélyét csökkenti”, mondja a Pennsylvania Egyetem pszichológusa, Joseph B. Sheris. Mégpedig azért, mert az apák fontos szerepet játszanak abban, hogy a gyerekek felismerjék, amikor problémás helyzetbe kerülnek. A szeretetteli apa–gyerek kapcsolat mintául szolgál más kapcsolatokhoz, az apák felkészíthetik a gyerekeiket a várható veszélyekre, és ha nyílt, kommunikatív a légkör otthon, akkor a veszélyesnek induló viszonyokat már az elején ki lehet szűrni. „Az apák feladata, hogy tiszta határokat szabjanak és figyelemmel kísérjék gyermekük tevékenységét – folytatja Sheris. – Ebbe beletartozik, hogy a gyereknek mikorra kell legkésőbb otthon lennie, és annak nyomon követése, hogy kikkel barátkozik. Egyszóval érdeklődni kell, hogy mit csinál, mi történik vele… A szülőség két legfontosabb aspektusa az érzelmi támogatás és a felügyelet.”

Férjnél, biztonságban

2012-ben jelent meg az Amerikai Igazságügyi Minisztériumnak az 1993–2010 között végzett kutatása (itt olvasható), amelyből az derül ki, hogy a házasságban élő nők válnak a legkevésbé párkapcsolati erőszak áldozatául. Sőt, ők vannak a legkevésbé kitéve bármilyen fajta erőszakos bűncselekménynek.

A tanulmány szerint a soha férjhez nem ment nőknek négyszer akkora az esélyük arra, hogy fizikai bántalmazás áldozatai legyenek, ilyen szempontból a gyerekkel egyedül élő nők vannak a leghátrányosabb helyzetben. A Chicago-i Egyetem szociológia professzora, Linda J. Waite és az újságíró Maggie Gallagher a The Case for Marriage: Why Married People Are Happier, Healthier and Better off Financially / A házas emberek miért boldogabbak, egészségesebbek és jobbmódúak? című könyvükben pedig azt az adatot közlik, hogy 1992–93-ban a nemi erőszakok csupán 5%-át követték el férjek, míg 21%-át volt férjek, élettársak vagy volt élettársak. Ha feltételezzük, hogy ezek a válások épp az agresszív férj miatt történtek, és a két adatot összeadjuk, ez akkor is alig fele az ismerősök, barátok vagy rokonok számlájára írható 56%-nak.

Az amerikai Igazságügy Minisztérium által megrendelt tanulmány szerint a házasságban élő férfiak elkötelezettebbek a családtagjaik iránt, sokkal figyelmesebbek, mert arra számítanak, hogy a kapcsolatuk hosszú távú lesz. A házasságot követően a férfiak hajlamosabbak lecsillapodni, odafigyelőbbé válni a rokonaik, barátaik és a környezetük igényeire, hűségesebbek lesznek és elkötelezettebbek a feleségük mellett, mindezek pedig csökkentik az erőszak veszélyét.

Az amerikai Nemzeti Házasság Projekt nemrég kiadott jelentésében David Popenoe és Barbara Dafoe Whitehead ezt a következőképpen foglalta össze: „A házasság alapvető társadalmi intézmény. Központi szerepet játszik a gyerekek fejlődésében és nevelésében. Ez az a „szociális ragasztó”, ami megbízhatóan köti hozzá az apákat a gyerekeikhez. A házasság hozzájárul férfiak, nők és gyerekek testi, lelki és anyagi jólétéhez.”

Tényleg tovább élünk manapság?

„Szép dolog ez a házasság – mondhatná most valaki –, dehát hogyan maradhatnának egyben a házasságok, amikor ez az intézmény akkor élte virágkorát, amikor az emberek még sokkal rövidebb ideig éltek? A házasság nem arra lett kitalálva, hogy az emberek a megnövekedett átlagéletkor mellett egy életen át együtt éljenek.” A monogámiát nyűgnek érző emberek szájából gyakorta lehet hallani ezt az érvelést. A várható élettartam meredek emelkedése azonban a csecsemőhalandóság drámai csökkenésének köszönhető, és nem annak, hogy sokkal tovább élünk. Több évszázaddal ezelőtt valóban rövidebb ideig éltek az emberek, ám nagyapáinknál és a dédapáinknál csak kicsivel élünk tovább. Ugyanakkor mára az első házasság megkötésének az ideje is kitolódott, úgyhogy az elmúlt fél–egy évszázadban a válásmentes házasságok élettartama nem sokat változott. Továbbá manapság a válások fele már az első hét évben bekövetkezik, tehát még azelőtt, hogy bármi komolyabb évfordulót elértek volna.

A várható élettartam-növekedés tehát nem magyarázat a válások nagy számára.

Rossz házasság, jó válás?

A szeretetteli, elfogadó, meleg családi légkör biztonsági hálót jelent a gyerek körül. De mi van akkor, ha nem ilyen békés a közeg, ha a családi élet a folyamatos veszekedések színtere? A neves pszichológus, Ranschburg Jenő mondta egyszer, hogy egy rossz házasságnál valóban jobb egy jó válás, ugyanakkor ő jó válást még nem látott. Magyar kutatások nincsenek arra, hogy a válással végződött házasságoknak hány százaléka volt az az erősen konfliktusos fajta, ami már káros stresszt jelent egy gyerekre nézve, de a gyerek vágya legtöbbször egyértelműen az, hogy a szülei együtt maradjanak, még némi konfliktus és veszekedések árán is. Egy kutatás értelmében Amerikában a válások kevesebb mint 30 százaléka vet véget egy erősen konfliktusos házasságnak.

Az esetek túlnyomó többségében a válással csak a házasság ér véget, a konfliktus nem, az ugyanolyan hevesen – ha nem hevesebben – tombol tovább a gyerekelhelyezés, láthatás, tartásdíj, stb. kérdések miatt. A válásoknak csak kis százaléka van valóban a gyerekek hasznára.

Minden kutatás arról számol be, hogy az intakt családban felnövő gyerekek jobban teljesítenek az iskolában, kevésbé válnak bűncselekmény elkövetőivé, később kezdik el a szexuális életüket, szorosabban kötődnek a szüleikhez, jobb általános testi és lelki egészségi állapotnak örvendenek, kevésbé esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául, kevésbé fenyegeti őket a szegénység veszélye.) Az esetek túlnyomó többségében a válás okaként a felek a „boldogtalanságot” jelölik meg. Ugyanakkor egy kutatás arról számolt be, hogy azoknak a házaspároknak a 86 százaléka, akik eljutottak a válás elhatározásáig, ám mégis együtt maradtak, öt éven belül jelentős javulásról számoltak be, és jóval boldogabbnak érezték magukat.

Boldogabb vagyok-e, mint a nagyanyám?

Egy népszerű vélemény szerint ugyanis anyáinkat és nagyanyáinkat a társadalom még belekényszerítette a házasságba, amiből nem tudtak szabadulni, bármilyen boldogtalanok is voltak. Ma viszont könnyű elválni, szól az érvelés, ezért csak az igazán boldog házasságok maradnak meg. (Ma Magyarországon a válások 70%-át kezdeményezik a nők, és 30%-át a férfiak.) Ismételten amerikai kutatásokra vagyunk kénytelenek hivatkozni, amelyek azt találták, hogy az elmúlt 40–50 évben a nem válással végződő házasságok boldogságszintje alapvetően nem változott, talán egy kicsit csökkent. Ugyanakkor azt is kimutatták, hogy az elmúlt 3–4 évtizedben jelentősen megnőtt a családtagokra nehezedő munkahelyi stressz, több lett a konfliktus a házastársak között, akik viszont kevesebbet beszélgetnek egymással.

A nyugati világban az általános társadalmi környezet egyre kevésbé családbarát, amit csak megerősítenek a házasságról terjesztett tévhitek. De a házasság olyan – minden kultúrában előforduló – emberi alapintézmény, ami nagy valószínűséggel nem fog eltűnni sosem. Az a társadalom azonban, amelyik megszűnik házasodni, nem biztos, hogy hosszú életű lesz.

A sorozat előző része:

Tévhitek a házasságról – Mindent szabad, de nem minden használ