„A gyerekemet csak a számítógépes játékok érdeklik”

Mivé lesz ez a világ?

Olyasféle nyári nap volt, amilyet kora tavasszal még elképzelni is nehéz. Bőrbarnító forróság, puha-zöld fű a csupasz talpak alatt, összetéveszthetetlenül Balaton-illatú víz a testek körül. Maga a bőség. Amikor megláttam a gyerekeket, először nem értettem. A strand bejáratánál mozdulatlanul ültek a betonon és a telefonjukat babrálták. Sokan voltak, kicsik is. Azt hittem, egy tábornyi gyerek vár a Klári nénijére, hogy megvegye a belépőket. De nem. A wifi-zóna volt. Akkor és ott, az az igazság, hogy elkezdtem magamban sápítozni. Hogy ezekamaigyerekek, ahelyetthogy és bezzegmiazőkorukban! A  mivéleszezavilág-ig nem jutottam el, mert valahogy beugrott a dédnagyim a virágos fotelben, ahogy lemondóan végigmér minket, Bud Spencer-film néző véglényeket, és felsóhajt, hogy „Hát, hová lesz a világból a szépség!”

Azóta sok minden alakult. Letettem arról, hogy az erdőbe költözzünk és eltitkoljak a gyerekeim elől mindent, ami Edison után történt. Nemcsak azért, mert akkor mosógépem sem lehetne, hanem mert nincs az az óriási erdő, amiből a gyerekek egyszer ki ne keverednének. És akkor ott állnának védtelenül, egy hazugság peremén.

Nekünk is új

Hát, együtt élünk. A gyerekeink, a kütyük és mi. Ami nem könnyű, mert új jelenséggel állunk szemben. A bőrünkön tapasztaltuk, mit tesz egy szülő, ha a gyerek kivágja a hisztit, bevágja az ajtót, odavágja a házi feladatot. Ehhez képest, a mintát megismételve, tagadva vagy módosítva nevelgetjük saját gyerekeinket. De arról nem szól a fáma, hogy mit tegyünk, ha az utód a fogorvosi váróban egy órán keresztül nem szól hozzánk, mert zombik kergetik. A mi gyerekkorunkban még akkora volt a számítógép, mint egy kellemes méretű pékség, és semmi közünk nem volt hozzá. Nem vagyunk digitális bennszülöttek. Esetleg dzsungel-harcosok vagy pionírok.

Nem tudom, kinek milyen emlékei vannak az úttörőségről, de ez a mostani, ez a szülős-kütyüs, sokunk számára tele van kihívással, bizonytalansággal és kérdésekkel. Milyen mintát mutatunk a gyerekeinknek? Mikortól engedjük gépközelbe? Mennyire kontrolláljuk időben és tartalomban? Mit kezdjünk a kortárs csoportnyomással? Mi a felelősségünk, a feladatunk szülőként egy olyan digitális kultúrában, ami számunkra is novum?

Mennyit?

Kicsi korától kezdve érdemes együtt lenni a gyerekkel a digitális világban, később pedig közösen kialakított szabályok mentén, a gyerekünkben és magunkban is bízva már elengedhetjük őket az online térben is – állítja Fülöp Hajnalka, a digitális szülőség kihívásaival is foglalkozó Inforum munkatársa, a biztonságosabb internetezésről is szóló saferinternet.hu program előadója és öt gyermek édesanyja. Az ellenállás nem megoldás többé: az internet és a virtuális világ már nem csupán egy eszköz, hanem életforma, az életvitelünk szerves része. Így is érdemes viszonyulni hozzá. A gyermekeink életének ugyanúgy része a gépezés, mint mondjuk a kirándulás, legózás, együtt sütés-főzés vagy a barátokkal való bandázás. De most már mindezt kiegészítik a digitális eszközök: az online térképek, a virtuális valóság, a letöltött és megosztott receptek, főzős videók, fotózás és videoblogolás.

Kiskorban, ahogy megtanítjuk arra, hogy mikor van alvásidő, mikor eszünk, mikor játszunk vagy dolgozgatunk, természetes, hogy rávezetjük; a gépezésnek is megvan a maga ideje.

A szakértő tehát a digitális világba való belépésnél mindenképpen javasolja az időkorlát bevezetését – kisgyermekkortól kezdve.

Továbbá biztat minket, szülőket, hogy bizony mi is találjuk meg a kütyük helyét az életünkben, hiszen a gyerekek mintakövetőek.

Hogy kinek mit jelent az időkorlát, erősen életkor-, család- és gyerekfüggő. Az időkorlátot következetesen betartó szülők kisebb gyereknek leginkább csak a hétvégén engednek napi fél-, egy vagy két óra kütyüzést. Kamaszoknál ezt nehezebb korlátozni, ilyenkor a korábban megismert kapcsolatokra, motivációkra és értékekre lehet építeni, és békén hagyni, bízni benne, ha átmenetileg fel is rúgja maga körül a világot.

Érdekességképpen, Steve Jobs, amikor gyerekei számítógépes szokásairól kérdezték, a következőket mondta: „Megszabjuk, milyen mennyiségben használhatják a gyerekek az ilyen eszközöket a házban. Ez azért van, mert mi első kézből láttuk, milyen veszélyeket rejt a technológia. Én magam is láttam, és nem akarom, hogy ez történjen a gyerekeimmel.”

Hogyan?

„Először az utcára sem egyedül engedem a kisgyerekemet, hanem együtt megyünk, megmutatom neki a szépségeket és veszélyeket, megtanítom lassan a szabályokat. Hogy a piroson nem kelünk át” – meséli Faragó Judit, az Inforum ügyvezetője. Az időkorlát tehát fontos, de óriási a jelentősége a szülői jelenlétnek is. A digitális világ hatalmas, izgalmas és veszélyes hely. Legyünk együtt a gyerekkel, amikor fölfedezi, megtanulja. Ott voltunk, amikor először átélte, hogyan pereg ujjai közt a homok, és hogy a csiga nyálkás lény. Hasonlóképpen legyünk jelen gyerekeink virtuális életében is, hiszen az ott megélt érzéseik ugyanúgy valósak.

Hajlamosak vagyunk a kanapén gépező gyerekünket zárt világként érzékelni. Pedig igen, gyakran éppen mi, szülők izoláljuk magunkat, mi zárjuk el magunktól idegenkedve a virtuális világban szerzett élményeit. Az első lépés egyszerűbb, mint gondolnánk. Tanuljunk meg kérdezni. Nem nehéz, csak meg kell hallgatni a gyereket, ahogy a vele történt kütyüs élményeiről beszél. Ne becsüljük le annak a jelentőségét például, hogy az utódunk végre megszerezte a hetes tornyot, vagy sikeresen fölnevelt egy egysejtűt. Felejtsük el az „ez csak egy ostoba játék” retorikát, javasolják a szakemberek.

Mit?

A digitális világ olyan, mint egy bánya, sok kincset rejt, amit kibányászni gyönyörűség, de védősisak használata kötelező. A gyerekeinket beengedhetjük üres kézzel, de ha kezükbe adunk egy csákányt, övék a bányák világa. Fülöp Hajnalka a gyerekkel a számítógép előtt töltött időre is úgy gondol, mint például a közös mesélésre, sütésre, színházba járásra. A mesekönyvet ki kell választani, be kell szerezni, ahogy a sütéshez szükséges alapanyagokat és a színházjegyet is. Érdemes készülnie a szülőnek. Ahhoz ugyanis, hogy egy gyerek digitális írástudóvá váljon, meg kell értenie a folyamatokat és hogy mik a rendelkezésére álló eszközök. Akár minden héten mutathatunk a gyereknek egy új alkalmazást, izgalmas programot. Szerencsére, egyre több magyarul is elérhető oldal nyújt ebben segítséget háttéranyagokkal, linkgyűjteményekkel.

Igen, de…

A leggyakoribb, mindennapi élet hozta aggályokra az Inforum munkatársaival és Tóth Dániel pszichológussal kerestük a válaszokat.

„Tizenkét órás műszakon vagyok túl, nincs energiám anyagokat olvasni, érdekfeszítőnek lenni. Csak egy kávét szeretnék.”

Fontos, hogy a kávé elkészüljön. Majd a világháló elé szottyadván a gyerekkel együtt lehet például szörfözgetni, életkorának, érdeklődésének megfelelő cikket, képet keresni. Fölkutatni a kedvenc játéka weboldalát, fórumát, esetleg együtt fölfedezni egy izgalmas alkalmazást, rajzolóprogramot. Vagy egyszerűen csak kérdezzünk tőle, hagyjuk, hogy tanítson arra, amit ő fedezett fel.

„Semmit nem tudok a számítógépről, mit tudnék én mutatni?”

Szakemberek szerint ez egy mítosz. Ugyanis a felnőtt lakosság nagy része rendelkezik profillal valamelyik közösségi oldalon, tölt fel fényképet, használ levelezőprogramot, olvas online híreket, megnézi a répás muffin receptjét, ad absurdum letölt egy filmet. Bár ritkán gondolunk így rá, ez mind tudás, ami átadható.

„Az osztálytársak annyit gépeznek, amennyit akarnak. Ha időkorlátot állítok föl, és nem csak játszani engedem, nem lesz elég menő. Ő lesz a béna gyerek, akinek mindössze egy röhejes kettes vára van a lövöldözősben. Ezt nem tehetem meg vele.”

A csoportnyomás nagy úr. De attól, hogy, tegyük fel, sokan télen egy szál pólóban engednék a gyereküket iskolába, vajon mi sem öltöztetnénk fel a miénket? Világos, hogy rövidtávon, egy saját maga készített, esetleg megvágott filmmel nem lehet úgy villogni, mint a zombis játék nyolcadik szintjével. Hosszútávon azonban már borulhat a hierarchia. Talán ha kevésbé féltenék gyerekeiket a csoportnyomástól, több szülő merne felelős döntéseket hozni.

„A gyerekemet a kütyüs játékokon kívül már semmi nem köti le. Tudom, hogy ez rossz, de mit tehetnék. Csak felnő így is.”

A függőségre hajlamosabb gyerekeknél a korlátlan géphasználat valóban egyfajta beszűküléshez vezethet. „Ilyenkor gyakorlatilag közös haditervet kell kidolgozni a szülőkkel. Ami azért is kihívás, mert eleve a szülők határtartási problémái miatt jutott idáig a helyzet. Tehát a szülők gondolkodását kell újrainstallálni, hogy konzekvens határtartással, stabil jelenléttel és érzelmi háttér biztosításával tudjanak segíteni a gyermeküknek” – véli Tóth Dániel pszichológus, aki többek között számítógép-függőség kezelésével is foglalkozik. Fülöp Hajnalka szerint a gyerek életkörülményeinek negatív változása, a szülők válása, iskolai gondok, bántalmazás is vezethet oda, hogy egy gyerek bezárkózzon a virtuális világba. „Ez esetben nyilván nem a tünettel, hanem az okokkal érdemes foglalkozni. De egy olyan családban, ahol akár csak az egyik szülő is jól van, kiegyensúlyozott és aktívan jelen van a gyereke életében, az efféle izolálódás nem valószínű.”

Ha szülőnek lenni tanulási folyamat, önnevelés, akkor most, a digitális világ hajnalán, többszörösen az. Fizetjük a tanuló­pénzt mi, szülők is, de sajnos egyre több gyerek fizet a személyiségével. Nagyon úgy fest, hogy a gyerekeink digitális felvilágosodását szülőként nem lehet energiabefektetés és önismereti lépések nélkül megúszni. Bár, ha jobban belegondolok, ez egy ilyen műfaj. Már macera volt az olvasással, az első ovis szerelemmel, a kinevetavégénnel, azzal a pókhálóra emlékeztető mászókával, a szobatisztasággal és a szüléssel is. Menni fog ez is.