A batik nagykövete: Ur Eleonóra

– Ősi, több, mint kétezer éves technikával dolgozik. A textilfestés, a batikolás nem hagyományos művészeti ág hazánkban. Hogyan talált rá?
– Amikor tízéves voltam, a szüleim elváltak. Új helyre, Téglásra költöztünk anyukámmal és a testvéreimmel. Az ottani iskolában volt batikszakkör, amit Kovács Gyuláné Ica néni tartott, hozzá jártam négy évig. Ma is hálás vagyok a nyitottságáért, a hozzáállásáért, a szeretetéért. Habár több művészeti technikát is mutatott nekünk, például a tűzzománcot, linómetszést, porpasztellt, én a batikolásba szerettem bele.

– A lágy, finom anyag, a felhasznált színek és témák erős nőiességet hordoznak. Mennyire elsődleges szándék a nőiesség kifejezése az alkotásaiban?

– Örülök, ha egyből látszik a festményeimen, hogy nő az alkotójuk! Ez ösztönös, nem tudatos.

A témák sokfélék: női archetípusok, természeti képek, utazások, álmok… Szeretem a női testben létezést, és egyre több időt töltök csak női körben.

– A művészeti alapfogásokat az eredeti technikákat őrző ázsiai és afrikai népművészektől sajátította el. Miképpen alakítja a másoktól ellesett módszereket saját kifejezőeszközzé?
– Mivel a batik őshazájának Indonéziát tekintik, ott szerettem volna tanulni. Megpályáztam és el is nyertem egy indonéz ösztöndíjat, de a családom csak rövid ideig kapott volna vízumot, ezért sajnos vissza kellett utasítanom a lehetőséget. De a férjem mindig segített az utamon, így végül mind a négyen kiutazhattunk két hónapra, 2008-ban. Kerestem egy batikmestert, akinél tanulhattam.

Ott, Indonéziában tudatosodott bennem, hogy ez az utam, ezt kell csinálnom. Még kétszer mentünk vissza Balira, és mindig más mesternél tanultam.

Kép

Kép: Ur Eleonóra

Az utazás fontos részévé vált az életünknek, és ezt többnyire összekötöm a tanulással is, így festettem már Mexikóban, Srí Lankán, Thaiföldön, Brazíliában. Sokszor már nem is a technikámat fejlesztem, hanem a helyi motívumvilágról szerzett tudásomat. Mindezeket magamon átmosom, csak azt tarom meg belőle, ami nekem tetszik – így alakul ki a saját stílusom.

– Egzotikus világokba, ugyanakkor saját bensőnkbe kalauzol képeivel. Mennyire érzi a magyar kultúra részének a létrejött alkotásokat, illetve mennyire tekinti önmagát a „batik nagykövetének”?
–Természetesen nagyon szeretem Magyarországot, ha nem így lenne, már rég nem itt élnénk. Az egyik legfontosabb célom az életben az, hogy egy ázsiai gyökerű művészeti ágat életben tartsak és továbbadjak a tanítással – így nézve lehetek a „batik nagykövete”. Gyakran tartok batik-workshopot a galériámban, Szentendrén, ahová szeretettel várom a felnőtteket.

– Családja hogyan viszonyul az alkotáshoz? Gyermekei közül folytatja valamelyik az ön által elkezdett munkát?

– A férjem amellett, hogy nagyon speciális mérnöki tudással rendelkezik, szintén alkotó ember. Gyönyörű meséket ír, és nagyszerűen rajzol. Az utolsó kiállításomra például női archetípusokat festettem, és ő mindegyikhez írt egy mesét.

Előadást is tart az archetípusokról, mert annyi tudást szívott magába erről a témáról, hogy úgy éreztük, hasznos, ha megosztja. A fiunk most 18 éves, hozzá inkább a tusrajzok állnak közel, vagy bármi, ami pontos, részletes kidolgozást igényel. Mindenkinek saját magának kell megtalálnia a szívéhez közel eső technikát. A lányunk 16 éves, szívesen batikol kikapcsolódásként, vagy ha valakit szeretne megajándékozni. Ő már birtokában van a batiktechnikának. Nem is csoda, hiszen tízéves korától jött velem külföldre is, a mesterekhez tanulni – ráadásul gyönyörűen fest.

Kép

Ur Eleonóra családjával

– A viasz láthatatlan, ugyanakkor fontos része műalkotásainak. Hogyan tudná kifejezni a viasz szerepét a képein? Mi jelenti saját életében a „viaszt”?
– A viasznak az a szerepe, hogy a festési fázisok között lefedje azokat a színeket, amelyeken már nem akarok változtatni. Az alkotás végén az egész festményt viasz takarja. A batikolás folyamata úgy zárul, hogy ezt a viaszréteget eltávolítjuk, és előbújik a festmény.

Az életemre kivetítve ezt úgy is értelmezhetem: vannak dolgok, amiken már nem akarok változtatni. Például van egy szeretett társam, két csodálatos gyerekünk, elég szabad életet élünk, mi osztjuk be az időnket.

Az életem értelme a szeretet – remélem, az életem végén ezt a szeretetet és elfogadást fogom érezni az összes létező iránt. Amikor a folyamat végén eltávolítjuk a viaszt, és előbújik a festmény, az számomra azt a pillanatot jelképezi, amikor minden evilági megszűnik, de előbújik az örök lélek, amely mindenben ott rejtőzik.