Fel a kalappal! – Interjú Virág Anna kalapkészítővel

– Manapság többet látni kalapot a mozivásznon, mint az utcán. Hogy esett a választásod erre a különleges kiegészítőre? Könnyű volt kalapos mestert találni a multik világában?
– Számomra nagyon fontos a múlt értékeinek továbbörökítése. Nem én választottam, hanem úgy mondhatjuk, hogy a mesterség talált meg engem. Művészettörténetet tanultam az egyetemen, dolgoztam több cégnél, közben családom lett, három gyermekünk született. Már benne jártunk a kisgyermekes családok számára ismerős „sűrű hétköznapokban”, amikor megismertem egy kiváló kalaptervező és -készítő mestert, Bara Marianne-t. Közel másfél évig jártam hozzá, megismertem a kihalófélben lévő mesterség alapjait, az alapanyagokat. Marácz Csaba kalaposmester, aki még édesapjától tanulta a mesterséget fivéreivel együtt, hatvan év alkotómunka után hagyta abba a mesterséget. Tőle tudtam átvenni kalapkészítő faformákat. Miközben dolgozom a formákkal, sokszor eszembe jut, hogy mennyit tudnának mesélni ezek az eszközök a múltról, személyes történetekről, nőkről és férfiakról, sorsokról…

– A régi bútorok felújítása, a türelemmel és precízen kivitelezett sütemények mind a „Virág Anna-névjegy” részei.
– Tradicionális, polgári családban nőttem fel, ahol szilárd értékrendet kaptam. Ennek része volt az is, hogy egy-egy ünnep alkalmával előkerült a herendi porcelán és az ezüst étkészlet. Az is ebből a szemléletből fakad, hogy a régi bútorainkat nem feltétlenül kell cserélni a kor legújabb (sokszor rövid életű) darabjaira, hanem fel lehet újítani, át lehet kárpitoztatni, újra lehet csiszolni.

Jellemzően azok a dolgok foglalkoztattak, amelyeken keresztül értékeket lehet megőrizni, továbbadni. Ilyen a kalapos mesterség is.

– Mit ad egy nőnek, ha kalapot vagy fejdíszt visel?

– Manapság az a nő, aki kalapot visel, mindenképpen vagány, bevállalós típus. Vállalja, hogy magára vonzza a tekinteteket.

Jellemzően az érett nők keresnek fel azzal, hogy kalapot szeretnének vásárolni. Ez nem jelenti azt természetesen, hogy ne állna nagyon jól a fiatalabb generáción is a fejfedő. Az esküvők alkalmával szoktak viselni kalapot és fejdíszt, bár ez inkább a tőlünk nyugatabbra lévő kultúrákban jellemző dress-code.

Virág Anna, kép: Mátyás Ildikó - Még több hangulatos fotó ide kattintva>>

– A saját magad alkotta lakásműhely a legkisebb fióktól kezdve a kandallóig ötletes, letisztult és elegáns. A vendégeidnek is tudsz személyre szabott ötleteket adni?
– Aki manapság divattal foglalkozik, annak jellemzően stílustanácsadásban is otthon kell lennie. A hosszúkás archoz a kevésbé széles karimájú kalapokat szoktam ajánlani, a teltebb fejformákhoz pedig kifejezetten jól passzol a nagy karimájú, hangsúlyos fejfedő. És persze olyan is előfordult már, hogy az előzetesen, elméletben megfogalmazódott véleményemet teljes mértékben felülírta a konkrét találkozás.

– Mivel keresnek fel leginkább az emberek egy kalapkészítőt?

 – Legtöbben egy fényképpel együtt érkeznek, rámutatnak, és azt mondják: „Egy ilyen kalapot szeretnék magamnak!” – én azonban nem másolok.

Ilyenkor kezdődik a közös ötletelés arról, hogy mi állna jól annak a nőnek, általában már az első találkozás végén sikerül találnunk olyan megoldást, amely hordozza az eredeti elképzelés stílusjegyeit, mégis teljesen egyedi darab. A díszeket és a részleteket többféleképpen elkészítem, így a munkafolyamat során is lehetősége van a megrendelőnek a változtatásra.

– Ahogy körülnézek a szalonban, az jut eszembe, hogy a kalap viselése valamiképp ellenáll korunk fogyasztó, rohanó és eldobható kultúrájának.
– Mindenképpen. Például azért, mert kalapot nem egy évre vásárolunk, hanem hosszú távra. Azt a darabot kell kiválasztani a vásárláskor, amelyet három-négy év múlva is szívesen viselünk. Ezért jellemzően az érettebb, már kialakult stílussal rendelkező nők teszik ki a vásárlók nagyobb százalékát. Kiállást, magabiztosságot sugároz az a nő, aki a kalapot tudja viselni a fején.

Még több hangulatos fotó ide kattintva>>

–Milyen anyagból készülnek a kalapok?
– A legtöbbet nyúlszőrből készítem, gyapjúból inkább csak kelléknek, filmekhez, színdarabokhoz készítünk kalapokat, bár a nagyobb világmárkák boltjaiban megtalálhatók az olcsóbb, gyapjúból készült fejfedők is. Ez hasonlítható ahhoz, hogy el lehet készíteni egy ruhadarabot szintetikus anyagból és selyemből egyaránt. A különbség látható, tapintható és érezhető. Az alkalmi fejdíszek esetében figyelembe kell vennem a ruha anyagát, tollakkal, tenyészgyöngyökkel díszítem. Használok egy lószőrnek nevezett alapanyagot is, amely a kifejezetten elegáns fejdíszek készítéséhez alkalmas.

– Mi kellett ahhoz, hogy három gyermek édesanyjaként, divatos kifejezéssel élve, „start up” vállalkozásba kezdj egy kuriózumnak számító területen?
– Leginkább bátorság. Korábban dolgoztam közalkalmazottként, állandó munkaidővel és munkabérrel. A váltás ehhez képest kifejezetten nagy, mivel ez a munka teljes mértékben szezonális, nehezen kiszámítható, és nem jár fix munkabérrel. A bátorságon túl szükség van jelenleg is nagy adag rugalmasságra, precizitásra, emberismeretre és nem utolsó sorban fegyelmezettségre. Sok kompromisszumot kellett kötnöm ahhoz, hogy idáig eljussak. A rugalmas munkaidő nagyon sokat jelent.

A délutánjaimat nagyrészt a gyerekeimmel töltöm, de tudomásul kellett vennem nekem is, hogy a saját vállalkozás huszonnégy órás elfoglaltság.

Egyszer mindannyian eljuthatunk arra a pontra, hogy valamiképp megvalósíthatjuk az álmainkat, és én például nem elégedhettem meg azzal, hogy ruhát varrok a kislányomnak, vagy felújítom a család régi bútorait. A legfontosabb számomra, hogy a hivatásomban a családom is támogat. A vendégek részéről pedig az a legfőbb visszajelzés számomra, hogy van igény a kalapra.