Láthatatlan segítők: a 2020-as Jószolgálat-díj nyerteseinek listája

Minden eddiginél több jelölt és közönségszavazat érkezett a Jószolgálat-díj 2019/2020-as évadában. A Twickel-Zichy Mária Terézia Közhasznú Alapítvány által már negyedik alkalommal meghirdetett kezdeményezés célja elismerni és minél szélesebb körben megismertetni a szociális szektorban dolgozó szervezeteket és önkéntes segítőket, civil közösségeket. A 2019 őszén közzétett felhívásra több mint 800 jelölés érkezett. Idén először lehetett határon túli közösséget vagy szereplőt is javasolni. A díj önkéntes kategóriájában ismét a közönség dönthetett az elismerés odaítéléséről. A tavaszi szavazás során több mint 17 000 voks érkezett. A szakmai zsűri és a közönség által kiválasztott díjazottak idén a koronavírus okozta nehézségek miatt a díjakat postai úton vehették át, a támogatást pedig a nyár folyamán kapják meg.

A Jószolgálat-díj

A Jószolgálat-díj ünnepélyes díjátadója idén a kialakult vírushelyzet miatt nem kerülhetett megrendezésre. A kezdeményezés meghirdetője, a Twickel-Zichy Mária Terézia Közhasznú Alapítvány kuratóriuma ugyanakkor a szociális ágazatban tevékenykedők iránti társadalmi felelősségvállalás jegyében úgy döntött, rendezvény nélkül is igyekeznek minél előbb eljuttatni a jutalmakat a nyerteseknek, ezzel is segítve tevékenységüket, munkájukat. Főként, hogy ezek a szervezetek, személyek – saját területükön – jelentős feladatot vállaltak a koronavírus időszakában is a rászorulók megsegítésében.

„Megható volt látni, hogy ezek a szervezetek, közösségek, önkéntesek ebben a nehéz helyzetben is iránytűként jártak előttünk, példaértékűen fordultak embertársaik felé. Ilyenkor sokszor eszembe jut édesanyám, aki szeretetével és alázatával gondoskodott a rászorulókról. Ezért is fontos számomra, hogy ebben a nehéz időszakban adjuk át – ha ilyen keretek között is – ezt a rangos elismerést, észlelhetővé téve mindazt a jót, amit megtehetünk egymásért” – emelte ki Báró Twickel György, a Twickel-Zichy Mária Terézia Közhasznú Alapítvány alapítója.

A Jószolgálat-díjat 2016 őszén hirdették meg először azzal a céllal, hogy elismerjék és minél szélesebb körben megismertessék a szociális szektorban dolgozó szervezeteket és önkéntes segítőket, civil közösségeket. A kezdeményezés évről évre egyre népszerűbb, ezt bizonyítja az idei igen magas jelölésszám és a beérkezett közönségszavazási voksok mennyisége is.

A 2019/20-as évadtól kezdődően bevezetésre került a külhoni vándor-díj kategória, amely tágította az országhatárokat. A hazai és a határon túli jelölésekkel együtt több, mint 800 javaslat érkezett, ezek közül választhatta ki a szakmai zsűri az idei nyerteseket. Az önkéntes kategóriákról ismét a közvélemény határozhatott. A szakmai zsűri által felterjesztett jelöltek közül a lakosság dönthette el, kik legyenek a kategória nyertesei. A tavaszi online voksolás keretében több, mint 17 000 szavazat alapján került kiválasztásra az év önkéntes segítője és civil közössége – hangsúlyozta Gáspár Judit, a Twickel-Zichy Mária Terézia Közhasznú Alapítvány szóvivője.

A szakmai zsűri által odaítélt díjak esetében az életműdíj 1.000.000 forintos, a szervezeti kategóriák díjai 2.000.000 forintos, míg az egyéni és külhoni kategóriák fejenként 500.000 forintos anyagi elismeréssel járnak. A közönségszavazás keretében kiválasztott díjazottak az önkéntes közösség kategóriájában 1 000 000 forintos, míg az egyéni díjazott kategóriájában fejenként fél-fél millió forintos elismerésben részesülnek. A pénzbeli díjak mellett a szervezők médiakampánnyal (szervezett sajtómegjelenéssel) is segítik a díjazott szervezetek és önkéntesek megismertetését és tevékenységük népszerűsítését.

A Jószolgálat-díj 2019/2020-as évad díjazottjai:

Hivatásszerűen végzett szociális munka - egyéni kategória:

Oberth József

Zámbó Attiláné

Hivatásszerűen végzett szociális munka - szervezeti kategória:

S.O.S. Krízis Alapítvány

Szimbiózis Alapítvány

Down Alapítvány

Életműdíj:

Csipák Péterné

Önkéntesen végzett szociális munka - egyéni kategória:

Molnár Imréné

Puskás Kata Szidónia

Önkéntesen végzett szociális munka - közösségi kategória:

A kívánság

Külhoni vándor-díj (Kárpátalja):

Sipos József

További részletekért látogasson el a Jószolgálat-díj weboldalára, vagy kövesse munkánkat a közösségi oldalon!

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti