Viselkedészavaros a gyerekem, vagy csak ételérzékeny/ételallergiás?

A kislányom 11 hónapos volt, amikor fruktózérzékenységet diagnosztizáltak nála, 13 hónapos, amikor laktóz intoleranciát, és majdnem hároméves, amikor a tejfehérje-allergiát is felismerték. Ez azért van, mert nem a tipikus tüneteket hozta: nem volt ekcémás, kiütéses, a nagykönyv szerint fejlődött. Hiába mondtam én a havi státuszon az orvosnak, hogy a gyerek nagyon hasfájós és sokat sír (szinte egész nap), mivel hozta a korának megfelelő fejlődési státuszokat (és nem csapkodtam zokogva az asztalt, hogy elviselhetetlenek a napok), elintézték egy kézlegyintéssel, hogy „ez a három hónapos kólika”, majd később azt mondták, „van, akinél hat hónapig tart”.

Tizenegy hónapos korában is felrótták nekem, hogy miért akarom gasztroenterológushoz vinni, hiszen oda csontvékony gyerekeket visznek, vagy véres széklettel, ő pedig jó fizikai állapotban volt.

Ez tényleg így volt, nagyon szépen fejlődött. Csak nálunk a kezdetektől fogva arról szóltak a napok, hogy a babánkat próbáltuk nyugtatni, annyira sírós volt. Folyamatosan ringattam, és persze a létező összes módszerrel próbáltunk enyhíteni a fájdalmán, a masszírozástól és görcsoldó termékektől a homeopátiás megoldásokon át egészen a csavard-takaróba-és-szorítsd-magadhoz terápiákig – persze a józan ész határáig. Sajnos egyik sem segített.

Most már tudom, hogy görcsölt, extrém módon fájhatott a hasa. Akkor csak azt láttuk, hogy sírós, nyűgös, amikor pedig már nagyobb volt, úgy tűnt, hisztis. Nálunk elmaradt az első mosoly…

Ha vendégek jöttek, egy kis ideig figyelgetett, de aztán begörcsölt, és újra kezdődött minden (sírás, ringatás, amíg el nem aludt újra). A védőnő és az orvos kérdései alapján már az is felmerült bennem, hogy a pici autista, de sok minden ellentmondott ennek, a férjem pedig mindig nyugtatott.

Amikor végül 13 hónaposan kiderült, hogy a kicsinek fruktóz malabszorpciója (gyümölcscukor-érzékenysége) és laktózintoleranciája (tejcukor-érzékenysége) van, egy-két hónappal a diéta elkezdése után az orvos is beismerte, hogy viselkedészavarra gyanakodott, és sosem gondolta volna, hogy a baba beforduló, komoly, introvertált, olykor sírós hangulata mögött valamiféle gyomor/hasi/étkezési probléma állhat.

Egy hónappal azután, hogy elkezdtünk diétázni (tej- és fruktózmentes diéta), már a környezete számára is észrevehetővé vált a változás.

Eleve jobban aludt (de ennek inkább mi örültünk), többet mosolygott, vidámabb, felszabadultabb lett. Persze társaságban azért maradt az a lassan felmelegedő gyermek, aki korábban volt, ez a tulajdonsága a bölcsiben is elkísérte. Amikor oviba került, már nyitottabb volt, érdeklődőbb, de inkább az a szemlélődő típus. Pár hónap múlva azonban azt vettem észre, hogy a pici újra befelé forduló, sokat fáj a feje, néha a hasa, a tesóval nem nagyon játszik, és amúgy is nagyon enervált, rosszkedvű. Teljesen véletlenül kiderült, hogy ételszállító-váltás történt.

Olyan hihetetlennek tűnt, hogy az étel ilyen hatással legyen egy gyerekre, de sok egyeztetés, kísérlet és próba után oda jutottunk, hogy én kezdtem el főzni az egésznapi ovis menüjét. Egy-két hónappal később csoda történt.

A kicsi kinyílt az oviban, már nem a szőnyegen vagy a homokban egymagában játszott, hanem a társaival. Barátságokat kötött. Egyik nap az óvónő azzal fogadott, hogy verekedett (megvédte magát és az igazát)! Te jó ég! Szerintem más szülő nem örült volna ennyire egy ilyen hírnek, mint én. Újabb egy hónap múlva meg olyan hírekkel fogadtak, hogy a kicsim milyen huncut és cserfes! Elmondhatatlanul melengették a szívem ezek a beszámolók.

Aztán megint úgy alakult, hogy megpróbáltuk a közétkeztetést, hiszen nyolcórás munka, háztartás és gyerekek mellett iszonyatos erőfeszítés volt mindennap lefőzni az ovis menüt (mentesen). Az óvónő már két hét után megkérdezte, hogy meddig kísérletezünk, mert hogy most már ő is látja a picin a változást. Végül másfél hónapig bírtuk, addig a kicsi mindennap rosszkedvűen jött el az oviból, megint minden reggel a nem-akarok-oviba-menni hisztivel küzdöttünk, egyik reggel már az óvónő előtt is üvöltött emiatt az apjával. Minden délután kötélen táncoltak az idegeim a viselkedése miatt, s talán senki nem lepődik meg, ha azt írom, másfél hónap múlva újra én főztem. Egy-két hét múlva megint szeretett oviba járni, újra lettek kapcsolatai, később barátai.

Bár rengeteg tapasztalat van mögöttünk, én is sokszor meg-meglepődöm dolgokon.

Lehet, hogy nincsenek tudományos kutatások az étkezés, táplálékallergia/érzékenység és a viselkedés összefüggéseire, de hogy mi az elmúlt években folyamatosan ezt tapasztaljuk, az tény.

A kicsi ételérzékenysége hívta életre a Babakonyha a fruktóz- és tejmentes diéta szerint blogot, ahol ritkán beszéltem személyes szálakról, inkább csak fruktóz-laktóz-tej-tojásmentes recepteket osztottam meg hasonszőrű anyukákkal. De néha nálam is elpattant a cérna (kb. kétévente egyszer), és olyankor a blogot kísérő Facebook-oldalon kiakadtam, ilyen alkalmak egyikénél történt, hogy egy kislány anyukája rádöbbent, az ő kislánya is fruktózérzékeny lehet. Szerencséjére az orvosuk nyitott volt a felvetésre és a vizsgálatra, az anyuka meg elég agilis, és kiderült, hogy igaza van. Azóta a kislánya, ha tartja a fruktózban szegény diétát, jó kedélyű, vicces és a gyerekhabitushoz mérten szófogadó.

A blog miatt sokan írnak nekem, megosztják a tapasztalataikat velem, puhatolóznak, kérdeznek. A levelekből az látszik, hogy nemcsak az ekcéma a tipikus tünet a tejallergiára, hanem például az állandó felsőlégúti betegség, az asztmajellegű hörghurut, a fruktóznál pedig az állandó hasfájás, a nyűgösség, a beforduló viselkedés. Fontos, hogy sosem szabad általánosítani, ez nem azt jelenti, ha fáj a pici hasa, ha nyűgös, vagy ha hisztizik, akkor biztosan ételérzékeny. Nem, dehogy. Tényleg lehet a front, a fogzás, egy rosszabb nap és még sorolhatnám (én csak tudom, nekünk mindig minden lehetőséget felsoroltak).

Mivel a kicsi első gyerek volt a családban, csak lassan döbbentünk rá, hogy mégis nekünk lehet igazunk, és nem teljesen normális az a fejlődéstörténet, amelyen a pici keresztülment. Egy valami biztos: ha ez egy hosszan elhúzódó állapot, és az anyuka a tűrőképessége határán van, akkor érdemes egy olyan orvost keresni, akiben megbízik, és kivizsgálni a lehetőségeket.

Lehet cáfolni, hogy a viselkedészavar és az ételérzékenység vagy ételallergia között összefüggés van – részben igazat is adok az orvosoknak, hiszen minden viselkedészavaros gyerekkel nem lehet azonnal a gasztroenterológushoz rohanni, hanem tüzetesen érdemes kivizsgálni a környezetet, a hátteret stb. Azonban, ha abba belegondolunk, hogy mi, felnőttek hogyan érezzük magunkat, ha valamilyen ételtől megfájdul vagy begörcsöl a hasunk, ettől az állapottól mennyire nincs kedvünk semmihez, mennyire nem mosolygunk, nevetünk, milyen enerváltak leszünk, legszívesebben csak feküdnék az ágyon, amíg el nem múlik, ez azért elgondolkodtató. Főleg egy gyereknél, egy babánál, aki mindezeket az érzéseket még nem tudja megfogalmazni. Ezért az én javaslatom, hogy értően figyeljünk rájuk, hallgassunk az anyai megérzéseinkre, mert az utólagos tapasztalataim az mutatják, hogy az ritkán csal meg minket.