Vannak még igazi lovagok
A 125-ös buszon utazom, egy történet szereplője vagyok. A hősnő egy kerekes táskás néni. A végállomáson száll fel. Nagyot szusszan, helyet keres. Felpattanok, hogy átadjam a helyem. Nem, nem én vagyok a lovag, ő később jön.
Kép: Matthew Henry on Unsplash
– Nem ülök háttal! – csattan fel a néni.
Pár másodpercig állok, én, a megalkuvó háttal is utazó.
A néni rendezkedik. Velem kezdi:
– Maga cseréljen helyet ezzel az emberrel! Aztán aki most az ablak mellett ül, csússzon a külső ülésre! Nekem ablak mellett kell ülnöm, mert a busz kanyarodik.
Nincs időnk felháborodni, mert belép a színre A Lovag! Az a bizonyos említett ember, aki egy bozontos szőrzetű bácsi, egy kevés sörtől csillogó szemmel. Öltözéke felhajtott ujjú ing, nadrágtartó, térdnadrág, szandál. Szívesen elkérném a telefonszámát, hogy ő legyen az iskolában a Mikulás.
– Hölgyem, egyszerűen üljön a helyemre!
A néni ragaszkodik elképzeléséhez:
– Nem érti? A kanyarban nem tudok kapaszkodni!
Egy Lovag nem adja fel. Nem veszekedik, nem tesz csúnya megjegyzéseket.
– Vigyázok! Majd itt állok! Én leszek a maga Bástyája!
A sofőr kinéz, alaposan megnézi a Bástyát. Füttyent egyet.
A néni leül.
A Lovag mosolyog, a kanyarban gyengéden támogatja karjával a nénit. Az első megálló után mocorgás, táskatologatás.
– Máris leszáll? – kérdezi bánatosan a bácsi.
– Le.
– Sajnálom! Pedig az utca végén is van egy kanyar.
Ez bók. Udvarlás. Finomság.
Leadja a néninek a második megállóban a kerekes táskát. Integet neki. A néni is integet.
Valódi történetek. Valódi értékek. Segíts megőrizni!
A Képmásnál hiszünk abban, hogy a család, az emberség és a minőségi újságírás iránytű a mai világban. De ahhoz, hogy cikkeink, podcastjaink és videóink továbbra is elérhetők maradjanak, rád is szükségünk van. Ne csak olvasd, tartsd is életben a Képmást! Légy a támogatónk, és építsük együtt ezt a közösséget!
Támogatlak titeket>>
