„Úgy mutatja be a gyermekkereskedelmet, ahogy az a valóságban zajlik” – megnéztük a Válaszúton című kisfilmet

Maja 15 éves, állami gondozott, vidéken él, Deni Budapestről jött, fiatal fiú. Maja kötődni kezd hozzá, szerelmes lesz. Deni azonban nem véletlenül tévedt oda a vidéki gyermekotthonhoz, egy megbízást kell teljesítenie: futtatásból élő nevelőapja számára lányt kell szereznie. Az Európai Unióban azonosított gyermekkereskedelem-áldozatok közül a legtöbben magyarok. Erre hívja fel a figyelmet Chilton Flóra Válaszúton című kisfilmje. Miért válnak az állami gondozottak az emberkereskedők célpontjaivá? És mit tehetek én, ha úgy látom, egy gyermek veszélyben van?

A Válaszúton film forgatásán
A Válaszúton film forgatásán – Fotó: Hejüsz Betti

Deni a börtönből szabadulva a családjánál keres menedéket, strichelésből élő nevelőapja BMW-t, aranyláncot ad neki, majd egy feladattal bízza meg. Ez a „munka” az áhított érvényesülést hozhatná meg számára a családban. Vidékre megy, hogy nevelőapjának lányt szerezzen. Állami gondoskodásban nevelkedő tinédzserekkel ismerkedik meg a helyi diszkóban, egyikük a gyönyörű Maja, ő lesz a kiválasztott. Maja 15 éves, édesanyját elvesztette, apját nem is ismerte, évek óta a gyermekotthonban él.

Kötődni kezd Denihez, beleszeret, és a fiú is érzi, a lány többet jelent számára. Deninek sorsdöntő lépésről kell döntenie: elmeneküljenek-e külföldre, vagy teljesítse a „megbízást”?

A rövidfilm az Életrevaló Karitatív Egyesület és az Északi Támpont Közhasznú Egyesület együttműködésében jött létre, a két szervezet filmjeiben, klipjeiben fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet. A filmkészítésbe pedig gyermekotthonokban, családok átmeneti otthonában, lakóotthonokban élő gyermekeket vonnak be, így volt ez a Válaszúton forgatásakor is.
A Válaszúton 2021-ben megnyerte a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál legjobb magyar kisjátékfilm díját, illetve elhozták a Hétdomb, valamint az Ars Sacra Fesztivál kisjátékfilmes fődíját is, de a film eljutott New Yorkba és Moszkvába is. Az alkotás rendezője Chilton Flóra, a két főszerepet Pászik Cristopher (Deni) és Zsákai Eszmeralda (Maja) játszák, de mellékszereplőként feltűnik Farkas Franciska színésznő is.   
A film hamarosan elérhető lesz az RTL+-on, az RTL új előfizetéses platformján.  

Játékfilm, de ez a valóság

A Válaszúton nem dokumentum-, hanem játékfilm, története fikció, de akár igaz is lehetne.
„Úgy mutatja be a gyermekkereskedelmet, ahogy az a valóságban zajlik” – hívta fel a figyelmet a vetítés után Sebhelyi Viktória, a Terre des hommes Alapítvány gyermekkereskedelmi szakértője. Mint mondta, a gyermekkereskedelem a drogkereskedelem és a fegyverkereskedelem után a harmadik legjövedelmezőbb bűncselekménytípus a világon.

Az EU-ban az áldozatok többsége Magyarországról, valamint a szomszédos országokból kerül ki.

A Terre des hommes Alapítványról
A Terre des hommes Alapítvány világszerte 40 országban – köztük már nálunk is – működő gyermekvédelmi, gyermekjogi szervezet, amely egészségügyi, gyermekvédelmi és vészhelyzeti programokat működtet. Legfőbb célja a legsérülékenyebb helyzetű gyermekek támogatása: így az úton lévő gyermekeké, a kizsákmányolások áldozataié és azoké, akik áldozatként vagy bűncselekmény elkövetőjeként az igazságszolgáltatás rendszerébe kerültek. Hazánk területén jelenleg mintegy 550 Ukrajnából menekült ember ellátását támogatják.

A gyermekkereskedelem áldozatai főként sérülékeny társadalmi helyzetű családokból jönnek: igen gyakran húzódik meg a háttérben a generációról generációra öröklődő szegénység, és ennek is részben folyományaként a család helyett gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedés. Szexuális kizsákmányolás, vagyis jellemzően prostitúció, gyermekpornográfia esetén főleg lányokról beszélünk, ugyanakkor számos fiú is érintett.

Az Európai Unió tagállamaiban 2015-2016-ban azonosított összes gyermek áldozat közül a magyar nemzetiségű a legtöbb: 647 az 1310-ből, ebből 86 százalék leánygyermek. Az ugyanebben a periódusban regisztrált magyar nemzetiségű, szexuális célú emberkereskedelem-áldozat több mint fele (64 százalék) gyermek. Sőt, 7,4 százalékuk, körülbelül 71 fő 11 évnél fiatalabb.  Mélyszegénység, roma származás, állami gondozás: mindegyik kockázati faktor a gyerekek szexuális kizsákmányolásában – derül ki a világ legnagyobb, gyerekek szexuális kizsákmányolásával foglalkozó ernyőszervezete, az ECPAT és magyar tagja, a Hintalovon Alapítvány országjelentéséből.

Hiányoznak a felnőttek a gyermekek mellől

De Coll Ágnes, a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni küzdelem programjának vezetője szerint a filmbeli jelenség nagyon általános.

Ezek a gyerekek mindig újra és újra keresik, hogyan tudnának kapcsolódni valakihez. Úgy, ahogy nem tudtak kapcsolódni egy egészséges szülő-gyermek viszonyban.

 
„A film nagyon jól mutatja be azt a bizonyos szeretethiányt, amit megélnek azok a fiatalok, akik rendezetlen családi háttérből jönnek. Számukra nem volt meg az az óvó-védő közeg, amely a szeretetet adja. Az állandó sóvárgás belevezeti őket egy ilyen szerelmi kapcsolatba, sokszor bármit megtesznek a másikért, ezért gyakori, hogy belekerülnek a prostitúcióba vagy egy bántalmazó kapcsolatba” – mondta. A Baptista Szeretetszolgálatnál azt tapasztalják, hogy akik prostitúcióból menekülnek el, azokat jellemzően már 12 éves koruk előtt bántalmazták, fizikailag, verbálisan vagy szexuálisan.

Kép
Válaszúton film
Jelenet a Válaszúton filmből – Fotó: Hejüsz Betti

Az állami gondoskodásban élő gyerekek alapélménye, hogy hiányoznak a felelős felnőttek körülöttük, mellőlük. Pontosabban vannak felnőttek, de óriási a fluktuáció. Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány alapítója arról beszélt, ma Magyarországon, ha valaki 11-12 évesen bekerül állami gondoskodásba, 18 éves koráig körülbelül 70 szakember fordul meg körülötte. „A gyermekvédelem rendszeréből minden tizedik, a gyermekotthonok, lakásotthonok rendszeréből minden hetedik szakember hiányzik. Így pedig csak pillanatokra lesznek olyan kötődések, amelyek akár minták lehetnének; a gyerekek nem kapnak jó mintákat arra, mi a különbség a szex, a szerelem, az intimitás, a pornográfia és az erotika között” – szögezte le.

Az emberkereskedelem hatékonyságra törekszik, a beszervezők azért mennek gyermekotthonokhoz, mert ott sokkal jobban tudnak toborozni, csábítani.

„Egy cukorkáért, vagy ha azt mondom, szeretlek, bármi és minden megengedhető”

– szemléltette Gyurkó Szilvia. Szerinte fontos beszélni a kereskedelmi oldalról, ugyanis a magyar jogszabályok lehetővé tennék azon kliensek megbüntetését, szankcionálását, akik 18 éven aluliakkal létesítenek szexuális kapcsolatot, de ilyen eljárások a gyakorlatban nincsenek.  

Kép
Válaszúton film Chiton Flóra
Jelenet a filmből – Fotó: Hejüsz Betti

Itthon jelzőrendszer működik

Amennyiben prostitúcióban érintett gyerekről vagy bármilyen szempontból kizsákmányolt – koldultatott, rabszolgaságban tartott – gyerekről van tudomásunk, akkor a jelzőrendszert kell értesíteni. A gyermekek bántalmazása ellen megtehető lépésekben a társadalom minden tagjának, így nekünk is felelősségünk van, ezért, ha bántalmazás gyanúja vetődik fel, azt jeleznünk szükséges (akár anonim módon) a helyi család- és gyermekjóléti szolgálatoknak, a rendőrségnek vagy a jelzőrendszer számunkra elérhető másik tagjának – tudtuk meg a Terre des hommes Alapítványtól. Ez azt jelenti, hogy a jelzőrendszer tagjai vagyunk mi magunk is, ahogy többek közt a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, a háziorvos, az iskola, az egyházak vagy a gyermekvédelmi szervezetek. A jelzést bántalmazás vagy annak gyanúja esetén is meg kell tenni.

Az állampolgárok feladata a jelzés adása, a felderítés pedig a nyomozó hatóságé.

Hova lehet fordulni?
Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT): +36 80 20 55 20 ingyenesen, nonstop hívható, felnőttek és gyerekek számára is elérhető szolgáltatás.
Gyermekvédelmi hívószám (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság): 0680- 212-021 ingyenesen, 24 órában hívható.
Telefontanú (Magyar Rendőrség üzemelteti): 06 80-555-111

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti