Tanárok titkos élete – A Tanár is lehet depressziós

Én magam is tapasztaltam, hogy milyen ez, amikor már vagy egy éve úgy kelek fel hétfő reggel, hogy máris a pénteket várom. Hogy az őszben azt az egy hetet várom a legjobban, amikor valamennyire utolérem magam a dolgozatok javításával, és jó esetben van energiám ötletelni és a módszereimet frissíteni. Mivel a napjaim akár estig az iskolában telnek folyamatos tűzoltással (az órák megtartása a tanári munkának jó esetben max. 40 százaléka), fel sem merül, hogy eljárjak sportolni, máson éljek, mint kávé és a büfés ischler, vagy hogy eleget aludjak – esetleg relaxáljak vagy ad absurdum, a lelki egészségemmel, önismerettel foglalkozzak. Nem, a nemzet napszámosaként egyetlen dolgom van: feláldozni magam az oktatás oltárán.

A kiégést a WHO hivatalosan is egészségügyi rendellenességnek minősítette. Definíciójuk szerint a „kiégés egy olyan szindróma, amelyet krónikus munkahelyi stressz okoz, amit nem kezelnek megfelelően”. Azaz az én életemben is megelőzhető lett volna a teljes kimerülés és az immunrendszerem és hormonrendszerem felborulása miatt kialakult endometriózis, és a műtét is – a stressz csökkentésével vagy kezelésével. Sok olyan kollegám van, aki ezt úgy oldotta meg, hogy robotpilóta üzemmódban évek óta ugyanazt, ugyanúgy, egyre kevesebb energiabefektetéssel tanítja. Tehettem volna én is, de nem tetszett ez a lehetőség, hiszen olyan sok tanárom volt, akinek a szemében már rég nem volt ott a fény. Diákként nem inspiráltak, nem motiváltak semmire, csak arra, hogy aludjak a padra hajtott fejjel.

Én nem akartam ilyen lenni. És a rendszer meg a társadalom úgy csinál, mintha ez lenne a normális.

„Eddig is így volt, mi a bajod vele?” Az a bajom vele, hogy szerintem nem elfogadható, hogy nemzetközi kutatások szerint a tanárok 95 százaléka intenzív krónikus stressznek van kitéve, és egyes országokban a tanárok 40 százaléka depressziós tünetekkel, 65 százaléka pedig szorongásos tünetekkel él. A fásultság utáni leggyakoribb menekülési útvonal pedig a pályaelhagyás.

Visszautasítom, hogy egy tanár egyedüli sorsa az lehet, hogy a nemzet napszámosaként, takaréklángon éli le az életét. Nem fogadom el, hogy a Maslow-piramis földszintjén kell élnem, ha a tanári pályát választom. Mindent megteszek azért, hogy én is és kollegáim is ki tudjuk bontakoztatni a bennünk rejlő lehetőségeket – ehhez elsősorban arra van szükség, hogy vágyjunk erre. Kikérem magamnak, hogy az önmegvalósítás szitokszó legyen a tanáriban, azzal kiegészítve, hogy „ez a pálya egy hivatás, tegyen boldoggá ennek a tudata”.

Igenis beszélni fogok arról, hogy a tanárok mentális egészségi állapota nincs rendben. Beszélni fogok arról, hogy a tanárikban a hangulat többnyire a kollektív önsajnálat, forró kávéval.

Beszélni fogok arról, hogy bajban vagyunk, és az öndefiníciónk és a társadalom képe rólunk csak felerősíti, hogy a saját szükségleteinket háttérbe szorítsuk. És visszautasítom, hogy a bevezetőben leírt vicc bármennyire is humoros lenne. Én nem nevetek rajta, inkább tragikusnak tartom. Naponta emlékeztetem magam, hogy foglalkozzak a saját igényeimmel, és erre buzdítok minden kollégát. Hogy nehéz? Igen. Hogy lehetetlen? Kizárt.

A rendszerrel baj van, de tanárként én magam is a rendszer része vagyok. Ha már én elkezdek változni, azzal változik a rendszer is. Már a felismerés is sokat számít! Lehet, hogy lassan, de változni fog, amin változtatunk.

Nap mint nap együtt dolgozom azokkal az emberekkel, a diákjaimmal, akik a jövő munkavállalói, házépítői, tanárai, orvosai, iparosai lesznek. A világ legfontosabb munkája az enyém, miénk, mert konkrétan a jövőt építjük! És úgy szeretném élni az életemet, hogy ezzel inspiráljam a diákjaimat arra, hogy önmaguk legjobb verziói legyenek. Ezért azonban tennem kell. Szerencsére óriási irodalma van a kiégésnek, de első lépésként elég csak az interneten meghallgatni Pál Feri ezzel kapcsolatos előadásait. Világosan, érthetően foglalja össze, hogy mi ez a jelenség, és hogy mit lehet tenni azért, hogy megelőzzük vagy kijöjjünk belőle.

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. januári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>